Ismét kiválasztották az év könyvét

Ismét kiválasztották az év könyvét

Ezúttal a Costa Book Awards döntött. A szakavatott zsűri kiválasztotta a 2020-as év legjobb könyvét.

1971-ben indult útjára a Costa Book Awards névre hallgató díj, amely mára az Egyesült Királyság egyik legjelentősebb és legnépszerűbb könyves elismerésévé nőtte ki magát. A névadó az angliai székhelyű, a tengerentúlon – és itthon is – rendkívüli népszerűségnek örvendő Costa Coffee kávézólánc.

Ki lesz a legjobb?

A versenyre minden év június végéig lehet benevezni a könyveket, amelyek öt különböző kategóriában (első regény, regény, életrajz, költészet, gyermekkönyv) mérkőznek meg egymással, hogy aztán a bajnokok összefeszülhessenek a megtisztelő és mindent vivő az év könyve címért. A kategóriák nyerteseit a benevezett könyvek közül háromtagú zsűri választja ki, míg az év könyvét kilenc főből álló ítészcsoport, melyben helyet kap minden kategória zsűrijének egy-egy tagja, kiegészülve néhány közkedvelt és népszerű névvel, akik szeretnek olvasni vagy valamilyen módon kötődnek a könyvekhez.

Fontos, hogy bár már az is rendkívül megtisztelő, ha egy könyv a saját kategóriájában képes nyerni, de a nagydöntőben már duplán sem babra megy a játék, ugyanis az év könyvének kikiáltott alkotás gazdája nem kevesebb mint harmincezer fonttal gazdagodik, amelyet egy január végi, ünnepi ceremónia keretein belül nyújtanak át neki.

A halász és a sellő

De jöjjön is a lényeg, lássuk, melyik lett az év legjobbjának kikiáltott alkotás tavaly! Ezt az elismerést pedig nem más mű kapta meg, mint a The Mermaid of Black Conch Monique Roffey tollából. A mű gyakorlatilag egy sötétebb szerelmi történet, amely bár első ránézésre masszív klisékkel operál, a zsűri szerint „abszolút eredeti”.

The Times / Francesco Guidicini-Monique Roffey
Monique RoffeyFotó: The Times / Francesco Guidicini

1976-ot írunk. Egy apró karibi faluban David, a halász magában dalolgatva pecázgat, amikor valami egészen szokatlan élőlény akad a horgára. Ez pedig nem más, mint Aycayia, egy több száz éves sellő, akit anno féltékeny és dühös feleségek megátkoztak, így kénytelen-kelletlen be kellett költöznie a habok alá. Ahogy aztán David partra segíti a furcsa teremtményt, Aycayia fájdalmas módon lassan elkezd újra emberré változni, a kérdés pedig az: vajon képes lesz-e újra nőként élni egy több száz évvel későbbi társadalomban?

Ez volna a legeredetibb?

Természetesen a díjjal együtt a lózungok sem maradhattak el. Suzannah Lipscomb, a kilenctagú zsűri elnöke szerint „még sose olvastak korábban ennyire eredeti történetet”, valamint „a mű az első olvasás után már rögtön klasszikusnak érződik”. Természetesen a történet valószínűleg tényleg jó, de hogy vajon egy sellős-halászos szerelmi sztori lenne-e a legeredetibb mű, amit a zsűri valaha olvasott, azt talán mindenki helyezze el magában a megfelelő dobozba. Valószínűleg ennél az írásnál csak a jövő évi év könyve lesz majd „eredetibb”.

Egy dolog azonban biztos: akiknél ez a zsáner megfelelő húrokat penget, és nyitott tud lenni egy „sötétebb szerelmi történetre”, megfűszerezve egy kis izgalmas, XX. századi karibi környezettel, annak mindenképp érdemes egy próbát tennie a 2020-as év könyvével. Remélhetőleg a mű nemsokára már magyarul is elérhető lesz.

Fotó: uk.news.yahoo.com

A kategóriák nyertesei

Az év regénye: Monique Roffey: The Mermaid of Black Conch

Amazon.com-
Fotó: Amazon.com

Az év debütáló regénye: Ingrid Persaud: Love After Love

Goodreads-
Fotó: Goodreads

Az év életrajzi könyve: Lee Lawrence: The Louder I Will Sing

Amazon-
Fotó: Amazon

Az év verseskötete: Eavan Boland: The Historians

Waterstones-
Fotó: Waterstones

Az év gyermekkönyve: Natasha Farrant: Voyage of the Sparrowhawk  

 

Amazon-
Fotó: Amazon