Szakonyi Károly: Adáshiba – könyvajánló

Egy klasszikus mű, melynek üzenete ma még aktuálisabb, mint a megírássakor volt. Előzetes a Szakonyi interjúhoz.

Ötven év telt el az első megjelenése óta, de az Adáshiba, Szakonyi Károly egyik legismertebb drámája azóta sem vesztett aktualitásából, sőt. Bár ma már nem a tévét, hanem a telefont bámuljuk szünet nélkül, de az elidegenedés, az egymásra nem figyelés és a modern technológiától való függésünk csak még súlyosabb lett az elmúlt évtizedekben. A több tucat színházi és televíziós feldolgozást megért darabot a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán bármikor, online is elolvashatjuk. 

Az egyik legsikeresebb feldolgozás csodálatos szereposztással: Páger Antal (Bódog), Bulla Elma (Bódogné), Béres Ilona (Vanda), Ernyei Béla (Dönci), Halász Judit (Saci), Nagy Gábor (Imrus), Tahi Tóth László (Emberfi).

A Bódog család a legkisebb fiú, Imrus születésnapját ünnepli, azonban ez szinte senkit nem érdekel, mindenki a televíziót bámulja. Az idősödő szülők vaskos közhelyeket pufogtatnak a szorgalomról, a családról, miközben a tévére merednek. Nagyobb fiúk, Dönci és felesége a felkapaszkodó, az értékeket csakis anyagi javakban mérő kisemberek sztereotípiáját hozzák. A nővért, Vandát, bár nem érdekli a tévé, mégsem tekinthetjük mintának, hiszen mind a magánéletében, mind a szakmájában megrekedt, és közel sem elégedett. Imrus az egyetlen, akit a tévéműsorok közül a holdra szállás érdekel, ő az, aki még fogékony a szórakozáson túl az értékesebb tartalmakra is. Ugyan a család az ő ünneplésére gyűlt össze, mégis ő az, aki először otthagyja őket, megelégelve a felszínes, egymás mellett elbeszélő, semmiről sem szóló társalgást.

Még Emberfi, más néven Krisztosz, a család albérlője – aki a vízből bort csinál, a nyomorék szomszédot meggyógyítja – sem képes a rezignált, tévére tapadt kompániát felébreszteni. Csodáit Imrus kivételével észre sem veszik, csak akkor rezzennek össze, amikor adáshibát okoz. De akkor is csak azért, mert amiatt aggódnak, hogy nem tudnak szerelőt hívni. Végül Emberfi is feladja, visszaállítja a műsort, és lemondóan otthagyja a társaságot.

A modern technológia által leszedált átlagember jó polgár, hiszen sem hajlandósága, sem kedve nincs arra, hogy a dolgok mögé nézzen, mélyebb összefüggésekben gondolkozzon. Amíg megkapja a maga szórakozásadagját, addig nyugton marad, és legfeljebb néha elégedetlenkedik, de azt is csak halkan. Éppen ezért annyira ijesztően mai ez a történet, hiszen az ötven évvel ezelőtti helyzet azóta sem változott lényegesen. A dráma kezdő sora így még ma is ugyanúgy érvényes, mint akkor:

Történik napjainkban, sajnos.