Szereplőim nem a képzelet inkubátorában születtek

Böszörményi Zoltán tipikusan olyan karakter, akire azt szokták mondani, hogy szinte minden volt már, csak hajón szakács nem. Kalandos élete során a világ számos pontján megfordult, miközben dolgozott szobafestő-mázolóként, korrektorként, tanárként, majd évtizedekre belemerült az üzleti világba. Ma viszont már az irodalom az élete: lap- és könyvkiadó, főszerkesztő, mecénás és nem utolsósorban költő, író. Legfrissebb könyvéről, művei külföldi fogadtatásáról, díjairól és irodalomformáló tevékenységeiről is kérdeztük. 

– Legújabb, idén megjelent regénye, a Darabokra tépve legalább olyan mozgalmas, kalandos és változatos, mint világpolgár élete. Megírásához mennyit merített a saját tapasztalataiból, élményeiből és mennyi a fiktív elem?

– Dante, Voltaire és Szent Ágoston látogatása El Chapó (A köpcös) mexikói drogbáró New York-i börtöncellájában magától értetődően fikció. A történet komolyságát ezzel a szatirikus, nevetséges, bizarr eseménysorozattal tarkítom. Pár percre kikapcsolódik az olvasó a regény fősodrából, szórakozik. Szereplőim nem a képzelet inkubátorában születtek, egyik sem egyetlen személyre emlékeztet, karakterük több emberi figurából áll össze. De ezzel nem mondok újat, hiszen számtalan írótársam beszélt már erről a jelenségről. A regény cselekménye viszont élethű történések sorozata. Írás közben az ember felhoz a tudatalattijából temérdek eseményt, emléket, mélybe süllyedt gondolatot, és átadja a tudatának. Ezért vallják sokan a próza művelői közül, hogy minden a már megtörténtre emlékeztet, de mégis másként reverberál, visszhangzik abban a pillanatban, amikor a papíron vagy a képernyőn megjelenik a szöveg.

– Költőként és íróként is bátran nyúl az erotikához, ebben a Darabokra tépve sem kivétel. Miért tartja fontosnak, hogy a szexet ennyire plasztikusan ábrázolja műveiben?

– Ehhez nem kell bátorság, hiszen mi vagyunk a szexualitás. Szerintem ezek a szövegek nem sértők, és annyira sem grafikusak, hogy bármely konzervatív erkölcsű embert felháborítsanak. Magam sem szeretem a brutális jeleneteket. Ez alól talán csak egyetlen kivétel van a regényemben, Suzi hipnózis alatti története. A szeretkezés aktusa poézis. A testek közötti kapcsolat költészete. Remélem, ezt nemcsak én állapítom meg, hanem az olvasó is így látja.

– A könyv olvasása közben időnként csak kapkodtam a fejem, hiszem a szenvedélyes ágyjeleneteket hirtelen nietzschei idézetek vagy történelmi visszatekintések váltották a sok szálon futó történetben. Miért érezte szükségesnek, hogy ennyiféle írói eszközt használjon?

–  Szeretek csapongani, tobzódni a szövegben. Ma már másképpen is írnak regényt, meg kell mozgatni az olvasó képzeletét, le kell kötni figyelmét, be kell vonni őt az írás misztériumába, társszerzővé kell avatni. Az olvasó ne unatkozzon, ne csak az oldalakat lapozgassa, hanem vegyen részt a történésben. Ugyanakkor el kell őt gondolkodtatni, kíváncsivá kell tenni, hogy a gondolat- és információtöredékek továbbiak megkeresésére, felkutatására ösztökéljék. Ennek létjogosultságát már nem egy fiatal olvasóm írásban is jelezte. 

14:20-tól a Darabokra tépve regényről beszélget Böszörményi Zoltán Varga Melindával az Írók Boltjában

– Az elmúlt években számos verses és prózai kötete jelent meg, amelyek közül jó néhányat le is fordítottak. Alkotójukhoz hasonlóan a Böszörményi Zoltán-művek is nemzetköziek? Hogyan fogadták őket külföldön?

– Az éj puha testét – angol címe The Club at Eddy’s Bar – Dublinban adták ki. Regényem trailerét a YouTube-on több mint hatvanhétezren nézték meg, és a megjelenés évében, 2014-ben a Goodreads angol nemzetközi könyvportálon a Book of the Month, a hónap könyve volt. Tavaly a Sóvárgás című kisregényem aratott sikert Moszkvában, de Romániában is. Novelláskötetem, a Füst (román nyelven Fum) is gyorsan fogyott ugyanitt. A Kanadában megjelent Míg gondolom, hogy létezem című regényem – a Far from Nothing – több mint kétezer példányban kelt el. Angol, német, orosz, francia, lengyel, román nyelven adták ki a Regál című regényemet is. Mindenütt sikerre vitték. 

– Itthon nemcsak mint költőt, írót, hanem mint az egyik legaktívabb irodalomformálót is ismerik, hiszen az Irodalmi Jelenben, valamint a Nyugati Jelenben számos tehetségnek adott már publikációs lehetőséget. A felfedezettjei közül kikre a legbüszkébb és miért?

– Majdnem húszéves fennállása óta az Irodalmi Jelen intenzíven foglalkozik a fiatal tehetségek felfedezésével. Előbb Orbán János Dénes tette ezt még abban az időben, amikor Kolozsvárott lakott. Tőle vette át a stafétabotot Varga Melinda, aki majdnem tíz éve műhelyszerűen is foglalkozik a fiatal tollforgatókkal. Ő indította el a Debüt rovatot, és azóta generációnyi fiatal költő érett be. Sokan közülük igen sikeresek, több kötetük jelent meg. Mányoki Endre, Boldog Zoltán, Király Farkas, majd most Bene Zoltán foglalkozik a fiatal prózaírókkal. Mányoki Endre prózaíróműhelyt is vezetett, Bene Zoltán pedig azon igyekszik, hogy a jelentkező tehetségek útját egyengesse. Lapunk elsősorban a fiatalokat szólítja meg, rájuk helyezzük a hangsúlyt. Az Irodalmi Jelen évente költészeti, próza-, kritikai és debütdíjjal tünteti ki a legtehetségesebbeket. Idén a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott gálaestünkön Izer Janka és Fülöp Dorottya részesült próza-, illetve költészeti debütdíjban.  

– Ön az egyik utolsó, klasszikus értelemben vett irodalmi mecénás, aki nemcsak szavakkal, tettekkel, de pénzzel is támogatja a magyar irodalmi élet szereplőit. Miért döntött úgy, hogy üzleteiből szerzett vagyonának egy részét erre áldozza?

– Tizenhét éve hagytam fel az üzleti élettel, azóta kizárólagosan irodalommal foglalkozom. Többször mondtam el különböző alkalmakkor, hogy nem játszom szerencsejátékokat, nincsenek jachtjaim, flancosabbnál flancosabb gépkocsijaim, tehát amit ezeken megspórolok, irodalomra költöm. 

– Számos alkalommal elismerték már irodalmi munkásságát: A Kultúra Pártfogója díj, József Attila-díj, a Magyar Érdemrend középkeresztje, Magyarország Babérkoszorúja díj. Mit gondol, ezeket elsősorban alkotói vagy inkább irodalomszervezői munkássága miatt ítélték oda önnek?

– Természetesen elsősorban irodalmi munkásságomért kaptam a díjakat. A Kultúra Pártfogója díjat pedig irodalomszervezői, mecénási munkásságomért.

– Ha nem ismerném az életrajzát, műveiből akkor is kiderülne, hogy széles és sokszínű műveltséggel rendelkezik, bizonyára rengeteget olvas. Melyek azok a könyvek, amelyek mostanában a leginkább megérintették, és amelyeket bátran ajánlana olvasóinknak is?

– Majdnem minden magyar művet szívesen ajánlok az olvasók figyelmébe. Vallom, nemcsak írókban gazdag nemzet vagyunk, hanem olvasunk is. A nők nyilván többet, mint férfitársaik, legalábbis a statisztikák szerint. Az elmúlt hetekben Mezey Katalin Ismernek téged, Bereményi Géza Magyar Copperfield prózaköteteit olvastam. Azelőtt pedig Bene Zoltán Isten, ítélet című regényét és Mandics György rendkívül izgalmas Hétfolyó, hétcsillag tanulmánykötetét, mely a legősibb idők rováskrónikáját térképezi fel. Már nem kapható, de ha hónapokon belül újra megjelenik, az Irodalmi Jelen könyvesboltjában megvásárolhatják.