Az ezüstváros kincsei
Selmecbánya egy vulkán kalderájában épült középkori városka. A helyi férfiak azt mondják, hogy itt hegynek föl és hegynek le, a dimbes-dombos utakon látszik a legszebbnek a lányok bokája. Kétségtelen, hogy a felvidéki bányaváros éppen olyan, mintha egy Krúdy-novellába csöppent volna a látogató: ódon falak, zegzugos utcácskák, egy nagyszerű múlt különleges emlékei minden sarok után… A hamisítatlan szidbádi életérzéshez azonban kell egy kis mentális trükk: nem szabad tudomást venni arról a néhány ezer turistáról, aki az utcákon sétál. Meg arról sem, hogy a belvárost a közelmúltban úgy újították föl, hogy immár nyoma sincs a századelő borús hangulatának.
Ezüstváros
A korábban színésznőként dolgozó szlovákiai magyar kollégánk, Adrienn mesélte, hogy 1996 elején még nem így nézett ki Selmecbánya. „Hideg volt, és szinte csak éjszaka dolgoztunk. Mégis szerelem lett első látásra. A Szentháromság tér kapualjaiban gesztenyeárusok hordói mellett melegedtünk. A Csáth Géza műve alapján készült, az 1900-as évek elején játszódó filmhez ideális környezetet biztosított a település akkori kinézete. Azóta a város megszépült, letisztult, és mint minden szlovákiai kisváros, életre kelt. A szlovák vidék leleményes kreativitással megtalálja azokat az értékeit, amelyekből előnyt tud kovácsolni.”
A magától értetődő irány ebben az igyekezetben a csodálatos bányászati múlt. Adrienn szerint Selmecbányán az ezüst a hála szimbóluma. Itt ez a legfontosabb fém. PhDr. Jozef Labuda a Szlovák Bányászati Múzeum igazgatója ugyancsak erre hívta föl a figyelmet. Igaz, mást is bányásztak itt az elmúlt évszázadokban, a múzeum ásványtárában részletesen is megismerkedhetünk mindazokkal a földalatti csodákkal, amelyeket itt hozott felszínre az elszántság. Mindazonáltal vitathatatlan, hogy az ezüst adta a város gazdagságának alapját.
Hangok a mélyben
A szabadtéri bányamúzeumhoz érve szép, zöld környezet fogad. A felszíni kiállításon bányászati épületeket, berendezéseket és egy bányaaknát csodálhatunk meg. Ezeket Szlovákia különböző területeiről hoztak ide. Mivel a bánya még így, múzeumként is veszélyes hely, csak csoporttal indulhatunk tárlatvezetésre, mely során köpenyt, sisakot és lámpást is kapunk. Habár az idegenvezetés szlovák nyelvű, kár lenne kihagyni a bányatúrát.
A bánya bejáratához érve, különös érzés fogja el a látogatót: a környezet, a ruházat olyan, mintha tényleg a bányába mennénk dolgozni. A nedves bányarendszerben a csodálatos „barlangi” képződmények mellett felfedezhetünk apró ütésnyomokat a falakon, amelyeket a bányászok hagytak maguk után.
Utunk során végig a bányában húzódó sínek között haladunk. Mondhatni, hogy általánosságban kellően széles bányarendszerről beszélhetünk, de vannak olyan pontok, ahol éppen, hogy átférünk.
A túra négy ponton áll meg, ahol az idegenvezető ismerteti a bánya történetét. Az egyik etapon a „Pozor!" figyelmeztetés után furcsa, hangos dörgés robog végig a tárnán. Mint megtudtuk, hangszórók segítségével azt imitálják, hogy milyen zaj mellett dolgoztak a munkások a bányában.
Múzeumhálózat
A múzeum igazgatójától közben azt is megtudtuk, hogy a városban található valamennyi fontosabb kiállítóhelyet egy központból irányítják, s ez nemcsak azt jelenti, hogy egységes pénzügyi, adminisztratív háttere van a múzeumoknak, nem is csak azt, hogy összehangolt marketing vezeti egyik múzeumból a másikba a látogatókat, de azt is, hogy a kiállítások is egymásra épülnek, egymáshoz kapcsolódnak valahogy úgy, ahogy egy kirakós egyes darabkái. Emitt a bányászat, amott a technikatörténet, harmadik helyen az életmód, életkörülmények, ismét máshol a történelmi háttér, amelyben a város fejlődött, virágzott és így tovább az első idetelepülőktől a modern időkig.
A kezdeteket, de legalább is a jeles múlt sarokpontját az óvár kínálja. Eredetileg kerített templom, pontosabban háromhajós, román stílusú bazilika volt a város fölött álló erősség, ám ahogy egyre zavarosabb időkben kellett helytállnia a polgárságnak, úgy épült egyre masszívabb erőddé a vár. Előbb védfallal kerítették, később bástyával és kaputoronnyal bővült. Végül a templom mennyezetét lebontották, a főhajóból várudvart, a szentélyből várkápolnát, az oldalhajókból kaszárnyaszobákat és raktárakat alakítottak ki. A templomtorony őrtorony lett, a főfalak sarkaira kerek bástyákat emeltek. A hányattatás ezzel nem ért véget. A XIX. században volt itt levéltár, jégverem, raktár, tornaterem, könyvtár, és a városi rendőrség is használta az épületet. 1900-tól múzeum, folyamatosan bővülő kiállításokkal.
1993. december 11-én a történelmi város és a környék műszaki emlékei az Unesco Világörökség helyszíneinek kulturális és természeti részei lettek. Ettől kezdve érkeznek az uniós pénzek, amelyeknek segítségével épül-szépül a városka.
Templomból vár
A várat szlovák nyelvű vezetett túra keretében is bejárhatjuk, de egyénileg is felfedezhetjük. Nekünk, magyaroknak talán az utóbbit érdemes választanunk, mert a várban a tájékozódást magyar nyelvű szóróanyagok segítik.
A hely hangulata ma rendkívül bájos. A vár kívülről zömök, és harcias képet ad magáról, de az udvarra betérve már inkább aranyos, sem mint harcias. A vár udvarát a falakon körbesétálva érdemes megnézni, ahonnan föl lehet menni a régi főbástyára és a harangtoronyba is, ahonnan Selmecbánya teljes pompájában tárul elénk. Ha a falakon végeztünk, érdemes betérni a főépületbe, ahol kis kiállítások fogadják a nagyérdeműt: régészeti kiállítás, kovácsműhely, órakiállítás és Jézus kálváriájának elemeivel is találkozhatunk.
Az egyik bástyában, a Himmelreich-ben egy korabeli börtönbe jutunk, ahonnan természetesen nem hiányozhatnak a korabeli kínzóeszközök. A vár igazán romantikus érdekessége, hogy a várudvaron található kútban, a vízszint alatt egy földalatti folyosó nyílik, így veszély esetén, a víz kimerése után a menekülők könnyen el tudták hagyni a várat, a kút pedig az őt tápláló bővizű forrásnak köszönhetően hamar megtelt újra.
A várudvaron álló egykori templom épületében kőtárat rendeztek be, itt láthatók a Fő tér Szentháromság-oszlopának eredeti barokk szobrai, és M.S. mester híres szárnyasoltárának makettje. A várudvar egyik sarkában az 1848-as honvédek bronz emlékszobra áll.
A látogatás egyik csúcspontja lehet a vénséges vén óratoronyba való felkapaszkodás, hiszen a hatalmas harangok mellől káprázatos kilátás nyílik a városra, a szemben magasodó kálváriára.
Kálvária egy vulkánon
Selmecbánya felett, több mint 700 méter magas vulkáni kúpra építették azt a barokk Kálváriát, amely nemcsak a város, de az egész térség, sőt, az egész Kárpát-medence egyik legimpozánsabb látványossága. Közös összefogással készült el, a helyi polgárok anyagilag, a bányászok pedig kétkezi munkájukkal segítették az 1700-as évek közepén épült, két templomból és tizenkilenc kápolnából álló, mára műemléki védettség alatt álló épületegyüttest.
A városközponttól mindössze 35 percnyi sétával juthatunk a Jézus keresztútjának emléket állító vulkanikus eredetű hegyre. Bár messziről kissé ijesztőnek tűnhet a meredeken felfelé vezető, kacskaringós út, amikor már ott vagyunk, nem okoz különösebb fizikai megerőltetést a megmászása. Persze kereszthordozás nélkül minden sokkal könnyebb…
Ha pedig valaki nem szakrális céllal indul el meghódítani a Scharffenberg hegyet, annak is életre szóló élményt, kilátást, panorámát nyújt a Selmeci-hegység csúcsa. Bármilyen indíttatásból is, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy vegye nyakába a keresztet, vagy a vulkánt, és ha Selmecbányán jár, véletlenül se hagyja ki ezt a testi/lelki kaptatót a hegyoromra.
Tűzoltók a leányvárban
És, ha még nem untuk meg a kaptatókat, érdemes meghódítani egy újabb dombtetőt, Selmecbánya Újvárát, pontosabban a nagyobbik erősség leányvárát, ami nevével ellentétben közel sem új, 1564-71 között építették, még kevésbé leány. A török veszély idején húzták fel, gazdag polgárok, bánya- és kohótulajdonosok anyagi támogatásával. A dombtetőn álló, négy, hasábos toronnyal rendelkező építmény pont olyan, mint amit az ember elképzel, hogy egy várnak hogyan kell kinéznie.
Létrejötte kulcsfontosságú volt a környék védelmében: az 1526-os Mohácsi vész, majd Buda elfoglalását követően már élet-halál kérdése volt, hogy a törököktől megvédjék a nemesfém-bányákat. Ezekről a nehéz évtizedekről szól a kiállítási anyagok nagy része, amelyek között egyaránt találhatunk magyar és török eredetű történelmi emlékeket, fegyvereket, zászlókat, öltözeteket. A kiállítás egyik legérdekesebb része nekünk mégis a selmecbányai Önkénytes Tűzoltó Egylet relikviái. Az egylet tagjai 1873-től védték a lakosokat immár nem a törököktől, hanem a tűztől.
Szerencsére az Újvárat a viharos évszázadok sem tették az enyészet martalékává, a jól karbantartott épületet már csak a kilátás miatt is érdemes meglátogatni. Közhelyesen mondhatnánk, hogy „lenyűgöző panoráma”, meg „lélegzetelállító látkép” nyílik róla Selmecbányára és a környező dombokra, de nem tesszük. Erre elég bizonyíték az, hogy aki itt jár, inkább az ablakokban kattogtatja gépét, mint a kiállítási terekben, így képgalériáink nagy része is inkább a városról és tájról szól, semmint a szakállas puskákról meg ágyúkról.
Sóska és sör
Kevesen tudják, hát most elmeséljük, hogy egész Szlovákiában szokás a szomszédos, vagy ismertebb településeket valamilyen jelzővel illetni. Alkalmi idegenvezetőnk, Adrienn elmesélte, hogy otthona Réte község a sóska termelésnek köszönhetően a sóskások jelzőt kapta ebben a felvidéki népi keresztségben. Hogy hogyan kapcsolódik ez Selmecbányához? Nos úgy, hogy a „selmec” szó szlovák megfelelője, a „štiavnica” vélhetően a „šťaveľa” szóból származik, ami magyarul sóskát jelent.
Szóval Selmecbánya tulajdonképpen Sóskabánya, de ez a név nyilván akkor keletkezett, amikor az emberek fontosabbnak tartották az aznapi vacsorát, mint az arany-ezüst csecsebecséket. Jut eszembe: Selmecbányán nemcsak múzeumok és kiállítóhelyek vannak, hanem vendéglátóhelyek is szép számmal akadnak. Van itt szabadtéri koncertaréna, vendéglő, borozó, sörfőzde… minden, ami egy turisztikai központban elvárható.
Mi az ERB sörfőzdében éreztük jól magunkat, ahol nemcsak azt tudtuk meg, hogy a szlovák gulyás miben különbözik a magyartól, de egyebek mellett azt is, hogy miképpen kell meghatározni a sör cukorfokát, mit keres a színházterem a söröző tetőterében, sőt azt is, hogy miért köti össze földalatti csőrendszer a sörfőzdét az utca túloldalán álló, hajdani zsinagógával. Mindezeket azonban meghagyjuk titoknak, hátha rossz néven vennék a városkába készülők a Selmecbánya-spoilerezést.
