Az ősz, ami átírta a rocktörténelmet
Lemezek, amelyek nem lettek múzeumi darabok.
Előre kell bocsátsam: a cikk alapötlete nem tőlem származik, hanem Rick Beatótól, de annyira meghökkentett, hogy gondoltam, megosztom veletek.
A kilencvenes évek radikális változásokat hozott, főleg Európában, de ott volt az öbölháború és a Szovjetunió széthullása is. Ennek hullámai nyilván könnyedén elérték az amerikai partokat is.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy e hullámok habja lehetett az a radikális váltás, ami hat hét alatt végigsöpört az amerikai lemezpiacon, ezzel egy csapásra átrajzolva a világ rockzenei térképét.
Emlékszem azokra az időkre, amikor szombat esténként, próba után Bandó cimboránk készleteit dézsmálva néztük az MTV-n Simone Angellel a Braun Europian top 20-t, és leesett az állunk, hogy mekkorát fordult a világ. Ahogy mondani szokás, a részletben benne van az egész. Ezen az alapon szerintem az egész régió helyzete leírható volt egy szombat délutánunkkal. Éretlen fejjel, nagy elánnal krampácsolunk levedlett KGST-hangszereinkkel abban a hitben, hogy lesz itt mindjárt világhír, csak még kicsit próbálni kell, este meg rátolni egy kis kolbászt.
Az elképesztő tűzijáték augusztus 12-én a Metallica híres fekete lemezével kezdődött.
Még 1990-ben kezdődtek a lemez munkálatai Bob Rock producer (Aerosmith, Mötley Crüe, Bon Jovi) vezényletével. Minden bizonnyal komoly ambíciói lehettek a zenekarnak és a kiadónak, hiszen a sztárproducer és a mai ésszel szinte felfoghatatlan egymillió dolláros büdzsé nem volt épp mindennapos még Amerikában sem. Főleg nem egy kvázi underground trash metal bandánál. Meg is lett az eredménye a küzdelmes munkálatoknak. Gyakorlatilag egy instant klasszikus lett a lemez és a zenekar egyaránt. Azóta is ott kering a banda a hold körül olyan gigasztárokkal, mint az AC/DC vagy a U2.
Rá két hétre, augusztus 27-én jelent meg a Pearl Jam Ten című debütáló lemeze.
Bár ez is az évtized egyik ikonikus alkotása, sőt sokak szerint a zenekar eddigi legjobb munkája, eleinte mégsem robbant akkorát az anyag. Hiányzott hozzá még egy zenei bomba, ami akkorát szólt, hogy hirtelen az egész világ Seattle felé fordult. De ne rohanjunk előre, hiszen addig még majd egy hónapot kellett várni, és közben történtek fontos események.
Szeptember 17-én jelent meg a Guns N’ Roses Use Your Illusion című dupla lemeze.
A Guns N’ Roses az én olvasatomban talán a legfontosabb híd az 1980-as és az 1990-es évek között. Egyrészt még kétségtelenül hordozta magában az előző évtizedekben kialakított szex, drog és rock’n’roll „álomvilágot” annak minden kellékével. Ugyanakkor annyira nyers és karcos, hogy már nem ér hideg zuhanyként a 90-es évek kissé varázstalanított, ám nagyon is húsba vágó civil rockzenéje. Ez a lemez szerintem a 80-as évek igazi hattyúdala. Bár a November Rain klipjétől akkoriban a falra másztunk, mert annyira giccsesnek tűnt, nem is beszélve arról, milyen hosszú tud lenni, ha valaki nincs erre ráhangolódva. De így harminc év távlatából visszanézve mégis érez az ember egyfajta nosztalgiát. És valahol hiányzik, hogy ezt a kellemesen romlott álomvilágot már nem szállítja nekünk senki.
Az idő kereke nem szokott visszafelé forogni, így engedjük is el ezt a hamiskás nosztalgiát, mert 1991. szeptember 24-én végérvényesen kicsöngettek a r’n’r glamournak.
Megjelent ugyanis a Nirvana Nevermindja.
A Smells Like Teen Spirit volt az első single a lemezről, amit afféle alapozónak szánt a kiadó, ám a helyi rádiók rákaptak, és kezdtek megindulni az eladások. Közben az MTV is bemutatta 120 Minutes című éjszakai underground műsorában, ahonnan a kiemelkedő nézői érdeklődés hamar kiröpítette a klipet nappali rotációba. És szépen kezdett görögni a hólabda. Decemberre már az egész világon a slágerlisták élén szörfözött a zenekar, beindítva ezzel a rock arculatának egyik legjelentősebb változását. A következő évre a grounge mozgalom szinte egy csapásra nyugdíjazott egy egész generációnyi rocksikolyt és zsonglőrködős gitárgurgulázást. Ez a berobbanás magával húzott egy sor zenekart is a masszív világhír felé. Beleértve a közel egy hónappal korábban megjelent Pearl Jamet is.
Ha nem lett volna elég ekkora zenei felfordulás arra a szeptemberre, a Neverminddal egy napon megjelent még egy rocktörténelmi alapvetés, a Red Hot Chili Pepperstől a Blood Sugar Sex Magik.
Óriási siker volt ez a lemez is, de talán még ennél is fontosabb volt a zenészekre gyakorolt hatása. Azt gondolom, az ezt követő minimum 15-20 év rockzenei fejlődését meghatározta ez a két lemez. Hisz ha csak a grunge éra levitézlését követő nu metal virágzására gondolunk, azt kis túlzással e két lemez összegyúrásából megkapjuk. A grunge gitárjainak súlyossága és a funkritmusok elegyítése a rappel: szinte kész is a nu metal.
Két hétre rá, október 8-án rúgott egy gólt a Soundgarden is a Badmotorfinger című lemezével. Ezt talán túlzás lenne rocktörténelmi súlyú anyagnak tekinteni, de soha rosszabb levezetést egy ilyen durva hat hét után.
Bár a kora őszi rakéta kilövéshez időben szorosan nem tartozik hozzá, de azon az őszön, november 19-én jelent meg a U2 Achtung Baby című lemeze, ami azért szintén emblematikus albuma az évtizednek.
Időről időre vannak ilyen csomópontok, amelyek évtizedekre meghatározzák a zene fejlődését, de érdekes módon ezek a lemezek azóta is érvényes viszonyítási pontok maradtak, nem lettek múzeumi darabok. Könnyedén vissza lehet hozzájuk fejteni rengeteg mai zenét. Olyan esztétikai alapvetések születtek akkor, amik a mai napig befolyásolják nemcsak a zenét, de a divatot és a hangszeripart is.
