Pulius Tibor a magyar punk mesterlövésze

Pulius Tibi zenészcsalád sarja. Még a papája is fekete öves gitáros.

A kétezres évek elején még javában túlkoros útkeresőként ácsorogtam a magyar könnyűzene kanálisának partján, és próbáltam beleélni magam, hogy egyszer én is ott úszhatok valami olvadozó papírhajón, bizonytalan tartalmú gumikészítmények, oszladozó kisállattetemek és használt szellemi termék gyanánt importált német ipari hulladék társaságában. Ám az élet már csak olyan, hogy a legkisebb álom megvalósításához is bekéri az általad kifizethetőnek látszó ár hússzorosát.

Miközben ezen merengtem meddőn, egyszer csak megjelent a színen a Supernem egy rohadt gyors motorcsónakkal, lespriccelve mindenkit a kanális közelében. Arcukon önfeledt vigyorral, annak tudatában, hogy nagyon mennek, tudnak is, és nyomják a gázt tövig. Ráadásul úgy tűnt, nekik pont megfelel ez a bűzhödt lefolyóvíz, hiszen a motorcsónakot ez is fenntartja, és legalább nem kell elnézést kérni, ha a sokadik sör után bele kell brunyálni.

Na de miféle motorok hajtották ezt a csónakot? És egyáltalán, hogyan van az, hogy megy a punk, mint rendesen (tu-ta-tu-du-da), és egyszer csak a gitáros odalép neki, és letépi a fejünket egy gitárszóló, ami nemcsak jól szól, de technikás és ízléses is!? Ez minden rendes fakezű punk gitáros hátbatámadása!

Be kell valljam, nehéz volt ezt lenyelni, ahogy ott bambultam a Viva Tv előtt. Lelkemben finoman hamvadt az öröm, hogy talán már végre elsüllyedt az a rohadt Álomhajó, és akkor tessék: valaki felteszi a lécet.

Persze semmi sincs előzmény nélkül.

Pulius Tibi zenészcsalád sarja. Papája fekete öves gitáros, és testvérei is szorgosan tanultak különböző hangszereken, de őt eleinte inkább a sport érdekelte. Mígnem egy napon becsapott az egyen- és váltóáramú villám (AC/DC), és ez eldöntött egy életet. A sarokban épp állt is egy Gibson SG, úgyhogy nem is teketóriázott sokat, valódi sportemberhez méltó lendülettel csakhamar megtanult gitározni, de nagyon.

1996-ban, három évvel a „megvillámcsapást” követően már a Freehand Art Factory nevű dzsesszrock formációval szédítették a zsűrit és a közönséget egyaránt. Ezt követte egy-két év elmerülés a magyar dzsessz változó vízhozamú patakjában, s rá nem sokkal érkezett el az az életrajzi pont, amit lassan Ctrl+C, Crtl+V segítségével fogok átemelni az összes cikkemből az összes cikkembe: főhősünk beiratkozik a Kőbányai Zenei Stúdióba.

Igaz, ott csak egy évet töltött, mert hamarosan felszippantotta őt az akkori klubélet egyik legmenőbb zenekara, az UP!.

Itt ismerkedett meg későbbi tettestársaival: Papp Szabival és Mozsik Imivel. Velük egy későbbi közös session munkát követően úgy megalakultak zeneileg és egyébként, hogy ez azóta is tart töretlenül.

És lőn SUPERNEM.

Kis érdekesség, hogy a banda születésének másnapján két utasszállító gép belerepült a World Trade Center-be, ami elég erős keresztelőnek számít még dabasi viszonylatban is.

19 évnyi bugi követte ezt a rapid megalakulást. Gyakorlatilag nincs valamirevaló klub és fesztivál nélkülük. Bárki, aki szeretne egy igazi r’n’r szőnyegbombázást, hozzájuk fordulhat bizalommal. Az eredmény nem szokott elmaradni, tapasztalatból mondom!

Most meg persze itt ülünk a Covid gyermekeiként, és üresben nyomhatjuk padlóig a gázt életünk Zsigulijában.

Így felmerül a kérdés: mit tehet egy rocker, ha lekapcsolják a villanyt világszinten?

Hát előveszi mindazt, amit tud, esetünkben messze többet, mint amit a műfaj megkíván, és tanítja azt ifjú gitárospalántáknak.

Ilyenkor tud igazán jól jönni, ha nem a szakmai minimumig van skálázva valaki.

Persze ez a tanítás nem új keletű dolog Tibi életében, de most kincset ér a sokéves rutin.

Emellett produceri munkákat is végez, és persze lassan készülődik a banda a jövőre esedékes húszéves évfordulójára, úgyhogy, ha nem is lehet kihajtani azzal a Zsigával az utcára, de talán mégsem üresben köhög a motor, hanem legalább a kert gyepét szaggatja, driftelve a szabadulásig.