Sarjadó Trap a magyar alter betonján

Nemrég részt vettem egy tehetségkutató verseny zsűrijében, ami igencsak változatos szórakozás. Tudom, hogy ilyen témában illik bepárásodott szemmel ömlengeni, hogy „a fiatal tehetségek”, meg „a szorgalom utat tör magának” stb. De azért ha őszinte akarok lenni, van, hogy úgy kell téglával kitámasztani az ember fejét, nehogy leboruljon az asztalra a nagy izgalomtól. Ugyanakkor a hasunkban halkan altatót duruzsoló szendvics-üdítő-pörkölt trió sem tud akkora gravitációt kifejteni, hogy ne kapjon el a harctéri lelkesedés egy valóban eredeti produkció láttán.

Így esett, hogy egy nyurga siheder egyszer csak berobbant a színpadra. Semmi jelét nem mutatta, hogy a hőségben kornyadozó zsűrit és a hasonló állapotban kóválygó induló zenekarok tagjait látná, viszont húsz-harmincezres Sziget-nagyszínpadnyi rajongót igen. Ez normál esetben inkább komikus, mint lelkesítő, de tette ezt olyan hittel és természetességgel, hogy ezen könnyen át tudtam lendülni. Némi keverési finomhangolás után megszólalt egy kifejezetten izgalmas és modern produkció, aminek nyílván nem én vagyok a célközönsége, de simán el tudom róla képzelni, hogy hamarosan nem csak a főhős víziója lesz a tomboló leánysereg, hanem karszalagokban mérhető valóság is.

El is nyerte versenyen a legjobb előadó díját. Kíváncsi lettem hát, ki ez a srác és miféle erők hozták össze ezt a produkciót, úgyhogy pár nappal a verseny után kértem egy interjút Fehér Hollótól:

– Elég fiatal vagy, szabad megkérdeznem mikor születtél?

– '97-es vagyok.

– Ó akkor még az előző évezred szülötte vagy! Hogy kezdtél el zenével foglalkozni?

– Zeneiskolába jártam, ott tanultam klasszikus gitáron, közben a barátaimmal összejártam Guitar Hero-t játszani, és ott döntöttük el, hogy csinálunk egy zenekart. A családomban elég sok dobos van, így picit kilógtam a sorból a hangszer választásommal, de természetesen azért én is játszom dobon. A zeneiskolában gitár szakon tettem alapvizsgát, de aztán átnyergeltem az internetre, mert rájöttem, hogy onnan célirányosan sokkal gyorsabban tudok fejlődni abba az irányba, ami engem érdekel. Párhuzamosan elkezdtem foglalkozni a hangszereléssel, hangmérnökösödéssel is, mert minden izgat ami egy produkció létrehozásához szükséges. 

– A kezdeti zenekarozásból hogyan léptél a magad útjára?

– A The Palace nevű zenekarban játszottam amivel össze is jött egy Magneoton lemezszerződés. Szépen el is indult a zenekar, kiadtunk egy lemezt, együtt turnéztunk a The Biebers-szel, viszont a zenekar mellett kezdtek annyira megszaporodni a produceri munkáim, hogy sajnos egyszerre a kettő már nem működött, így jött az újratervezés.

– Azért amellett nem mennék el, hogy ilyen fiatalon komoly kiadónál produceri munkát kapni, létező előadókkal – nem kis teljesítmény!

– Éjjel nappal bújtam a netet és igyekeztem mindent megtanulni, ami a témához kapcsolódik, meg persze rengeteg dalt és hangszerelést csináltam, amíg megtanultam, mi működik és mi nem. Másrészt az a szerencsém, hogy édesapám profi koncert hangmérnök, így van is otthon egy kis stúdió, ahol a kezdetektől volt módom gyakorolni. A régi zenekarom első lemezét is én vettem fel és kevertem, szóval mint producer is debütáltam vele.

– Kikkel dolgoztál, miután komolyabban beleálltál a producerkedésbe?

– Miskovits Marcival kezdtem először dolgozni, aztán az a közreműködés hozta a Kállay-Saunders-es munkákat, majd Varga Viktornak csináltam hangszereléseket. Így gombolyodtak a szálak, de éreztem, hogy szeretnék csinálni egy saját anyagot, amiben az általam megélt dolgokat tudom olyan formába önteni, ami talán egy új utat jelöl majd ki számomra.

– Az új lemezedet (Egyedül de mégsem) hallgatva bennem is megfogalmazódott, hogy a szigorúan vett pop/hip hop egy kicsit elkezdett keveredni egy összetettebb szövegvilággal, ami szerintem nagyon jól áll neked.

– A zenélés mellet írok verseket, novellákat, ráadásul magyar szakra járok, így van némi háttere annak, hogy ebbe az irányba mozdultam el. Szerintem a magyar undergrund elég sok jó szövegíróval van megáldva, így ez a vonal is hatott rám. Például az Esti Kornél, Akkezdet Phiai, Pegazusok Nem Léteznek, 30Y, Vad Fruttik, és irodalmi vonalról még talán Závada Péter az, aki a szövegeimre hatással van.

– Szép számmal vannak közreműködők a lemezeden.

– Igen! Kállay-Saunders, Mentha, Varga Viktor, Miskovits Marci és még sokan jöttek vendégnek egy-egy számra. Nagyon jólesett a rengeteg támogatás, amit tőlük kaptam, és ezáltal egy igazán színes anyag állt össze.

– Hogy áll össze a színpadi produkció?

– Négyen vagyunk a zenekarban: dob, basszusgitár, billentyű és én mint gitár és ének egyben. Sajnos a fennálló COVID-helyzet miatt nagyon kevés fellépésre volt esély, de nyár elején kaptunk egy lehetőséget, hogy bemutassuk a lemez anyagának egy részét a Hajónapló Vasárnapi Iskola című műsorában.

– Mik a további tervek?

– Most épp a következő EP-n dolgozom. Szintén lesznek rajta vendég előadók, akiket még nem szeretnék elárulni, de izgalmas nevek várhatók! A jelenlegi helyzet miatt próbálunk mindenre felkészülni, így ha nem lesz módunkban élőben találkozni a közönséggel, akkor készülünk egy stream koncertre.

– Reménykedjünk az első verzióban, hadd lásson élőben a közönség.