Szállingózó lemezek a karácsonyfa árnyékában

Vannak dolgok amik nem változnak. Hullanak szépen a friss zenei kiadványok mint a lucfenyő tüskéi szilveszterkor.

Az ünnepek közeledtével beindulnak a zeneipar még megmaradt „harcoló” alakulatai. S bár lemezt már nem vesz szinte senki, hiszen lassan lejátszani sem lehet mivel, mégis megvan még a régi reflex, hogy ilyenkor kell piacra dobni az új anyagokat. Így adódott, hogy az egyik streaming szolgáltató zenei újdonságait böngészve meglepően nagy nevekre leltem.

Kezdjük mindjárt egy igazi legendával:

Jimi Hendrix: Live In Maui

Életének utolsó nyarán Hawaiin egy totál bemindenezett filmes stáb behúzta Hendrixet, hogy játsszon egy koncertet pár száz hippinek, amit majd felvesznek, és felhasználnak Rainbow Bridge című filmjükhöz. Hendrixet teljesen váratlanul nem érhette a dolog, hiszen már párszor megkeresték az ötlettel, és mindannyiszor nemet mondott.  De, gondolom, megvolt az eszköztár, amivel rá lehetett venni végül, ha már úgyis ott alapozik a banda a következő európai turnéjához, akkor játszanak már egy picit a kikészített raklapokon. A film később visszaigazolta, hogy nem volt alaptalan Hendrix gyanakvása. Lényegében az az egy alibije van az emlékezésre, hogy készült egy felvétel, amin Hendrix játszik nem sokkal halála előtt. Sajnos a körülmények elég rosszak voltak. A nagy szél miatt a dobok felvétele több esetben használhatatlan lett, így sok számot dobolt újra Mitch Mitchell később stúdióban. Szerencsére ahogy az Hendrixnél lenni szokott, az utómunka jó kezekbe került Eddie Kramer személyében, aki a hangmérnökök/producerek világában nem kisebb legenda, mint maga Hendrix. Az utóbbi évek Hendrix-kiadványai is mind az ő keze alól kerültek ki. Az említett technikai nehézségek miatt helyenként picit dokumentumízű a felvétel, de így is átjön, milyen jó formában volt a banda. Ráadásul ez a felállás, Mitch Mitchellel és Billy Coxszal amúgy is izgalmas csemege. Van valami fesztelen jó kedély, ami az egész koncertet belengi, ami meghozza a kedvet még a végtelen gitárszólók hallgatásához is. A lemezzel együtt kijött egy dokumentumfilm: Music, Mondey, Madness… Jimi Hendrix In Maui címen. 

Picit dallamosabb vizekre evezve előkerült egy az előzőnél nem kisebb legenda:

Queen + Adam Lambert: Live At Fire Fight Australia

A két évvel ezelőtt kihozott Bohém rapszódia című film sikerének köszönhetően a Queen a reneszánszát éli. Körbeturnézták hát újra a világot, mert a nyilvánvaló igény mellett még rátermett főhősük is akadt. Nem könnyű Freddie Mercury cipőjébe lépni, mert nem elég, hogy pusztítóan nehezek a dalok technikailag, de még frontemberként is nagyot kell domborítani. Esetünkben Adam Lambert a dolog technikai részét olyan fölényes magabiztossággal abszolválja, hogy meg merem kockáztatni, maga Freddie Mercury is vakarná a fejét. A színpadi jelenlétre sem lehet azt mondani, hogy kevés. Nekem egy picit sok is a páváskodás, bár ez a Queentől azért annyira nem idegen.

Szerencsére ez lemez, úgyhogy mindez a körítés nem homályosítja a tényt, hogy a számok elképesztően erősek, és Adam Lambert olyan könnyed természetességgel énekeli ezeket a bitang nehéz dalokat, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga. Az anyag érdekessége, hogy egy az egyben a 85-ös Live Aid műsorát játsszák. Idén februárban, amikor még az egész világ az ausztrál bozóttüzekre figyelt, rendeztek egy Live Aid-szerű hatalmas jótékonysági koncertet a károsultak megsegítésére. A Queen ezzel a szettel tette hozzá a magáét. A magam részéről nem rajongok azokért a koncertfelvételekért, amiken úgy próbálnak engem a nézőtérre röpíteni, hogy folyamatosan bekeverik a közönségzajt, de itt minden annyira patent, hogy ezt pillanatok alatt elmossa a produkció elképesztő színvonala.

A következő lemez picit szürreálisan mutatna a fa alatt, de szintén egy legendás előadó nevéhez fűződik. Igaz, hogy egy jóval fiatalabb műfaj nagy „öregjéről” van szó, viszont cserébe az anyag teljesen új és minden ízében mai:

Busta Rhymes – Extinction Leve Event 2: The Warth Of God

Már a borítóra nézve sem lehet kétségünk, ez egy 2020-as lemez…

Busta Rhymes az elmúlt évek családi tragédiákkal átszőtt emberi szétcsúszását követően úgy állt talpra, művészileg és emberileg is, hogy nem csodálkoznék, ha ezzel a lemezzel leverné a hiphop koronáját sok pünkösdi király fejéről. Hihetetlenül karcos, nagyon izgalmas anyag! Olyan eleven, mintha egy dühös, feltörekvő fiatal rapper első lemeze lenne, aki épp készül átharapni a műfaj urainak torkát, hogy megmutassa, ő a legvadabb cápa a hiphop óceánján. Ennyi év után ilyen erővel odavágni csak a legnagyobbak tudnak. Nem vagyok hiphoprajongó. Elég marginálisan ismerem a műfajt, de ha valami ennyire erős, az simán be tud húzni engem is. Nem is terveztem szerepeltetni ebben a cikkben, de egyszerűen kikövetelte magának az anyag.

Végül egy kis kontraszt az őrjöngés után:

Lázár Tesók – Hullámtörés

Sosem hallottam korábban erről a produkcióról, de ahogy böngésztem a sok embert próbálóan fárasztó ökörséget, amit ont magából az internet friss kiadvány címén, váratlan felüdülést nyújtott ez a lemez. Természetesen manapság nem kell messzire menni némi információért, úgyhogy rövid úton kiderült, hogy bár debütáló albumról van szó, maguk az alkotók, Lázár Domokos és Lázár Ágoston (Esti Kornél, Pegazusok Nem Léteznek) nem épp kezdők a szakmában.

Igazság szerint kifejezetten örülök, hogy mindezt csak a lemez meghallgatása után tudtam meg, így nem kapott hátszelet az anyag a fent említett zenekarokról kialakult jó véleményem folytán. Az első benyomásom az volt, mintha a Cseh Tamás- és Másik János-féle Levél nővéremnek találkozna a skandináv ambient elektronika nyugalmával. Természetesen egyik világnak sem olcsó másolata, de határozottan úgy tűnik, ezek az élmények azért megvoltak nekik is. 

Mindig érdekes kérdés számomra, hogy dalokat ilyen formában kihozni valójában lőszerpazarlás-e vagy a pontos célzás magabiztossága. Hogy érthető legyek: kifejezetten jó „pop” dalok vannak a lemezen, vélhetőleg közel olyan formában, ahogy megszülettek. Az a kérdés bennem, hogy akkor jár el helyesen az ember, ha ezeket felneveli, meghangszereli és így eljuttatja egy szélesebb közönséghez? Vagy akkor, ha meghagyja őket a maguk pőre ártatlanságában, vállalva ezzel a nehezített pályát. Akárhogy is, a formula így is működik! Csak lesz annyi szomorkodó alteros csaj, hogy összejöjjön a kritikus tömeg, ami berobbantja a produkció rakétáit, és akkor lesz ennek a generációnak is saját folkforradalma.