Pest környéki túrák: A pilisi Vaskapu-sziklák
Tiszta vizű forrás, 800 éves apátság romjai, különleges virágok, lélegzetelállító sziklaformák és cseppkövek, mindez egy délutánon a Pilisben.
Folytatjuk az utunkat, hogy felfedezzük és bejárjuk kulturális, történelmi és természeti értékekben egyaránt gazdag tájainkat.
Málna délig oviban van, utána felkapunk titeket! – szólt az ukáz. Fél 1-kor már ott toporogtunk a pilisvörösvári vasútállomáson, ahonnan 4 főre bővülve, autóval mentünk tovább az innen 10 kilométerre fekvő Pilisszentkeresztre, hogy ismét belevessük magunkat az erdőbe. Leparkoltunk a Dera-patak partján, és annak mentén indultunk el az eddigi legizgalmasabb útra – mert a netes leírások tanúsága szerint a pilisi Vaskapu Sziklákhoz nem vezet jelzett turistaút!
Nem kell megijedni, egy jó darabig azért vezet, a zöld úton haladtunk. Nagyon kellemes időben, vadrózsák szegélyezte réteken sétáltunk a falu határában. A kiírás szerint akár szabadon legelésző lovakba vagy birkákba is belefuthattunk volna, de most nem láttuk őket. Ági a patakparton szakított akácvirágot majszolgatta, míg én a mezei virágokat fotóztam. Gyerekkoromban faltam Attenborough és Gerald Durrell természetjárásait, most itt a hazai réteken újra élem kicsiben. Ahogy kutakodok a növényhatározókban, kinyílik előttem az egész történetük, az elfeledett gyógyhatásoktól a róluk szóló mesékig és mendemondákig. Most minden héten kint vagyunk, mégis mindig újakat fedezünk fel.
A füves területek szépségversenyében megosztott első helyre került nálam a szarvaskerep és a mezei zsálya. Kinyíltak a margaréták, tele volt velük a rét, őket mindenki felismeri. A festő csüllenget úgy sejtem, már kevesebben, nekem legalábbis meggyűlt vele a bajom.
Még a google is aranyvesszőről akart meggyőzni a kép láttán, de nagy nehezen rátaláltam ennek a méretes, sárga virágú növénynek a leírására. Ebből nyerték régen a kék színt, már több ezer éve festettek vele kódexeket és szövetet. Nagyon tartós, nem fakuló kéket ad a leveleiből készülő festékanyag, ami annyira kedvelt volt (és jó bevételt hozott), hogy a középkori Angliában éhínséggel fenyegetett a termesztése, mert kezdte kiszorítani a gabonaféléket. Az indiai indigó behozatala, majd a szintetikus indigó felfedezése szorította csak ki a festő csüllenget. Az utolsó csüllengmalmok 1930-as években zártak be. Érdekes, hogy a kutatók nem biztosak benne, hogy a termesztés után elvadult, vagy pedig őshonos példányokat láthatunk-e itthon, ha réteken, kaszálókon olykor megpillantjuk.
Egy másik különleges virág az üstökös gyöngyike vagy kék kígyóhagyma. A virágzat lilás részei megtévesztőek, feladatuk csak a rovarok figyelmének felkeltése, valójában az alattuk látható kis lekonyult, barnás csüngő részek a termékenyek.
A harmadik nagy virág-találatot később mutatom, az nem is a mezőn került elő, hanem fent a sziklákon, az avarban. Folytassuk a túrát, hiszen nem csak virágokat lehet itt nézni. Mindjárt az első fákat elérve a pilisi ciszterci apátság ősmonostorának romjai láthatóak, amiket kis fatetőkkel védenek az időjárás viszontagságai ellen. Az oszlopfők méretük alapján komoly épület részei lehettek egykoron, igen sok ember megfordulhatott ezen a mára elcsendesedett, faluszéli ösvényen. A közeli faragott tábláról sok mindent megtudhattunk. Ezen a helyen már a kora Árpád-korban falu állt, annak az épületeit bővítették később tovább. A ciszterciek 1142-ben telepedtek be hazánkba, a Pilisbe a franciaországi Acey-ből érkeztek. Fehér köpenyben jártak, ragaszkodtak az egyszerűséghez és szegénységhez. III. Béla építtetett ide ciszterci kolostort, francia felesége kedvéért. A kolostor azonos időben épült az esztergomi székesegyházzal, 1225 körül lett készen. Valószínűleg ugyanazok a francia mesterek dolgoztak rajtuk, így a pilisi apátság is a magyar gótika egyik fontos emlékhelye. III. Béla királyi temetkezőhelynek szánhatta az akkori uralkodói központtól, Esztergomtól nem messzi kolostort, ide temették II. András feleségét, a Bánk bán és társai által meggyilkolt Meráni Gertrúdot is. A szarkofág maradványai ma már a Magyar Nemzeti Galélriában láthatók. Ilyen csodákat rejtenek tehát ezek a kis tetők.
Az apátságtól pár méterre friss hideg vizet tölthetünk a kulacsunkba a Klastromforrásból. A forrás mellett tábla jelzi, 1888. szeptember 24-én itt született meg a Magyar Turista Egyesület létrehozásának a gondolata. Kedves világ van itt a fővárostól csupán fél órára, hogy a gondolatról is megemlékeznek.
Bekanyarodva az erdőbe, pár perc után nagyobb pihenőhelyre értünk, ahol egy faházikó is állt. Innen egyik irányba Döme halála, másik irányba Simon halála felé lehet indulni. A Pilis bővelkedik „halálos” nevekben, mindhez egy-egy múltbéli, tragikus történet kapcsolódik. Akit érdekel, külön Halál-túra jelvényfüzettel is körbemehet a 30-40 km-es úton, érintve mindegy nyolc halál-helyszínt. De mi most nem erre vállalkoztunk, így aztán a házikó mellett balra fel, a Vaskapu Szikla irányába folytattuk az utat.
Nagyjából 200 méter szintkülönbséget leküzdve, az ösvény jobb kanyart vesz, amin már nem kell sokat kapaszkodni, hogy a Vaskapu Sziklák boltíveit elérjük. Micsoda kilátás, szemben Dobogókő látszik! A két boltív igen impozánsan fest, valaha volt hatalmas barlangok maradványai. Kedvelt sziklamászó-hely is. A felső boltív felett egy kis mészkő kiszögellésen fogyasztottuk el az elemózsiánkat.
A térkép szerint nem sokkal feljebb egy nagy rétet találunk, onnan pedig egy pár kilométeres sétával a már említett faházikóhoz jutunk vissza. Az út ugyan „nehezen járható” felirattal volt jelezve, a nyomatékosítás kedvéért szaggatott vonallal is, de nem tűnt vészesnek. Végtére is, maximum visszafordulunk. Elárulom, nem volt vészes, nem is fordultunk vissza, de annyi szépség várt minket arra, hogy csaknem ránk esteledett.
Azt azonban nem hagyhatom említés nélkül, hogy az előző napi esők, na meg az enyhe tél következtében elképesztő mennyiségű kullanccsal találkoztunk. Szinte seperni lehetett a kis vérszívókat. A mászást könnyítendő botokról a kezünkre másztak, az aljnövényzetről a nadrágunkra tapadtak, tucatszám. Négyünk közül nekem volt a legnagyobb szerencsém, csak két kis furakodót pöcköltem le a bokámról, amikor visszaértünk az aszfaltra. A többiekbe már jobban megragadtak, csipesszel kellett kihuzigálni a kis dögöket. Kirándulni jó dolog, de nézzétek át magatokat és egymást otthon! Hiába a pulcsi, hosszúnadrág, aznap este találtunk kullancsot combban és hát közepén is.
A sziklák feletti nagy réten egy vadlesbe másztunk fel, onnan ábrándoztunk, milyen lenne, ha szarvasok merészkednének ki a mezőre legelészni. Ami persze egy napos délutánon elég ritka jelenség, így aztán tovább is indulunk az innen nehezen járhatónak jelzett úton. Az aljnövényzet a térdünkig-derekunkig ért, mintha igazi dzsungelben járnánk. Kényelmetlennek nem mondható, de vadregényes úton kezdtünk ereszkedni.
A térkép szerint a jobbra emelkedő mészkőtömbök barlangokat rejtenek, amiből kettőt meg is találtunk. Egyet az út mentén, egyet, egy cseppkövekkel tarkított falút pedig feljebb, a sziklák között.
Itt ráadásul egy kis madárfészek is volt a kövek között, amitől nem messze, micsoda véletlen, egy madárfészek kosbor virított. Már hetek óta kerestük a kosborokat, a hazai orchideákat, bár megmondom őszintén, egy pompás lilára előbb számítottam, mint egy világosbarna, száraz kórónak tetsző növényre az avarban. A leírások szerint elég gyakori, de igen nehezen észrevehető. A kép a kezdődő erdei alkony miatt nem teljesen éles, de bizonyítéknak úgy vélem, tökéletes.
Az ösvény kövein egyensúlyozva az egyre sötétedő erdőben furcsa, éles hang ütötte meg a fülünket, utána tompa koccanásokkal. Nem bánom, hogy csak elméleti szinten maradt a vitánk, kőomlás vagy vaddisznók zaját hallottuk-e. Nem láttuk a nyomát egyiknek sem.
Ahogy kiértünk a fák közül, világosabb lett, a szemközti dombon még sütött a nap. A naplemente előtti fényben aranyszínben csillogtak a mezei füvek. A pilisszentkereszti focipálya mellett még egy kullancs-vizsgálaton egy hat-nyolctól még megszabadultunk. A számláló nem mutatott olyan sok kilométert, de jócskán elfáradtunk, mire visszaértünk a kocsihoz.
Megtett táv: 13 km
Szintemelkedés: kb 250m
Nehézség: könnyű
