Rettenetes kőtornyok
Egy korsó sör húzóra, jeges kihívás, harlem shake. Csak néhány őrület, ami a közösségi oldalak segítségével végighasított a világon, majd amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnt a süllyesztőben. Aztán ott van például a kőtoronyállítás, melynek jelentésével sokan nincsenek is tisztában, mégis egymásra helyezik a kavicsokat, mintha ez kötelező lenne. Nem véletlen, hogy sokan tiltakoznak az efféle építmények ellen, melyek tájidegenek, balesetveszélyesek lehetnek, és tönkre tehetjük velük az állatok és növények élőhelyét is. Vajon megér ennyit egy Instagramra szánt fotó?
A természetben járva egyre többfelé találkozhatunk kőtornyokkal, és ezt a jelenséget leginkább ott figyelhetjük meg, ahol nagyobb arányban fordulnak elő messziről jött turisták, kirándulók. Egyesek modern kori művészeti ágként tekintenek rá, hiszen bárhol megcsillogtathatjuk tehetségünket, ahol van némi alapanyag. Egy másik tábor szerint mindez csak a kacsázáshoz hasonló szórakoztató tevékenység, hiszen ki ne szeretne játszadozni apró kavicsokkal?
Aztán van olyan illusztris társaság is, mely felült a divathullámra, és szenzációhajhászás, valamint öt perc hírnév miatt helyezi egymásra a köveket. Majd előkerül a zsebből az okostelefon, elkészül a „sikeres” fotó – netán egy szelfi is – és már fent is van az Instagramon a több száz lájkot bezsebelő fénykép. (Igen, mondhatjuk azt is, hogy sokan akkor lelik meg a lelki békéjüket, ha a képeik alatt a szívek és a kommentek száma is meghaladja legalább a százat. Ezért a célért pedig bármit hajlandóak megtenni, például ártatlannak tűnő módon állítanak egy kőtornyot, azt viszont már nem gondolják végig, hogy ezzel beavatkoznak a természet rendjébe.
De vajon miért lett ekkora divat a kőtoronyépítés? Az önjelölt kortárs művészek közül hányan tudják az eredetét és a jelentését? Valószínűleg kevesen. Az ember az egyik legősibb eszközét kezdetben Ázsiában, később az öreg kontinens magashegységeiben arra is használta, hogy halmok formájában segítse a tájékozódást, így rossz látási viszonyok mellett is láthatja a túrázó, hogy merre van a keresett útvonal. Sok helyen táblák hiányában ilyen építmények mutatták a helyes irányt. Ahogy eltelt pár évszázad, már nem csak az ebből a szempontból indokolt helyeken, hanem egyre többfelé megjelentek a kőrakások vagy kőtornyok, ezzel jelezvén, hogy a kiránduló egyszer ott járt. Aki kizárólag ezen „építmények” alapján kíván tájékozódni, a sok talmi jelzés miatt könnyen el is tévedhet.
Aztán ott vannak a zen buddhizmusban hívők, kiknek a kertjeiben különleges helyet foglalnak el a szépen lekerekített, lapos kövek, melyek a nyugalmat és a békét szimbolizálják, az érdesebb, durvább felületűek pedig a nyugtalanságot. Az öt vagy hét elemből álló, ég felé magasodó torony pedig az energiát sugallja. Nem véletlen az sem, hogy a mai, felgyorsult világban egyre többen fordulnak a buddhizmus felé, bízva abban, hogy elsajátíthatják a meditálás különböző technikáit. Változik a társadalom, ugyanakkor a keresztény hitre épülő Európában feltétlenül teret kell engednünk a messziről jött, idegen tanoknak? Csak a kőrakások révén lelhetjük meg lelki békénket?
Az internet és a közösségi oldalak elterjedésének van egy nagy hátránya: akarva-akaratlanul is eljuthatnak szinte mindenkihez különleges szokások, és ha valamelyiket egyszer felkapják, akkor azt nehéz eltüntetni a köztudatból. Ugyanez igaz a kőtoronyépítésre. Merem állítani, hogy az emberek többsége nem az eredeti jelentőségét szem előtt tartva pakolgatja egymásra a köveket, hanem felültek ők is a hóbortvonatra, melyről senki sem akar lemaradni. Nem véletlen, hogy a Dunakanyarban a hegyeket átszelő turistautak mentén is, de még Budapesten is olykor belebotlunk ilyen építményekben. Két éve például a rekord alacsony vízálláskor a Margit-sziget csúcsánál is megjelent jó néhány kőtorony, melynek sokan csodájára jártak. Persze jól is nézhet ki egy fotón a Parlament és egy kőrakás együtt, de természetesnek nem mondható, ráadásul balesetveszélyes.
A szakemberek, különböző szervezetek az elmúlt években platformon is hangot emeltek már a land-artnak is nevezett művészeti forma ellen. Legfőképpen arra hívják fel a figyelmet, hogy amíg a tornyokon dolgozunk, addig tönkretehetjük a parányi élőlények élőhelyét, beleavatkozunk a természet rendjébe. Az erdőben gyanútlanul letaposhatjuk a védett növényeket (emiatt bírság címén több tízezer forintot is fizethetünk), nem beszélve arról, hogy a lábunk alá kerülhetnek apró állatok is.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága nem véletlenül tett közzé felhívást, melyben kérték, hogy a turisták csak a jelzett turistaúton haladjanak és ne hódoljanak ennek a szenvedélynek. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága is hasonló állásponton van, megkeresésünkre elmondták: valóban, a hegyvidéki patakokban emelt kőtornyok rossz hatással vannak a vízi élőlényekre. A kövek kimozdítása és patakból való kiemelésével élőhelyeket pusztítunk el.
„Lehet, hogy csak néhány kőről van szó, de a patak azon szakaszán csak ez a pár kő biztosít búvóhelyet. A balesetveszély is helytálló” – közölték.
Az igazgatóság emellett azt is megjegyezte, hogy kirándulásaink során törekedni kell arra, hogy a természeti környezetünkben a lehető legkisebb nyomot hagyjuk. Ennek fényében kérnek mindenkit, hogy tartózkodjanak a kőtornyok emelésétől.
Tehát a látványnál és egy jó fotónál fontosabb lenne, hogy megőrizzük a természet minél eredetibb állapotát, és ne avatkozzunk be a szükségesnél jobban. Persze, itthon is egyre többen követik a buddhista tanokat, de a keleti vallás hívőinek a száma biztosan nem egyezik meg az erdőkben, patakok és folyók partján fellelhető kőtornyok számával. Így joggal gondolhatjuk, hogy nem meditálás és a lelki béke megtalálása, hanem divathóbort miatt születnek újabb és újabb építmények. Aki szimplán csak azért rakosgatja egymásra az érdes és lapos köveket, mert az Instagramon látott egy remek fotót, mielőtt kezébe veszi az első elemet, gondoljon arra, hogy mekkora károkat okozhat a természetben.
Nem mindenkiben szólal meg a lelkiismeret, de ha már sokszor tüntetünk a Föld megóvása érdekében, akkor nem mehetünk el az ilyen jelentéktelennek tűnő, ám valóságos probléma mellett sem. Land-art helyett inkább maradjunk meg a hagyományos, barátságosabb művészeti formák mellett, hiszen ha nem építünk kőtornyokat, garantáltan megmentünk pár élőlényt.
