A kitagadott királynő

„Pozsony nevezetességéből egy vidéki kastély dekorációja lett. Budapest is szerezhetne belőle egy példányt!”

1741. szeptember 11.: a közismert „pozsonyi jelenet” napja. Mária Terézia karjában tartja a gyermek (majdani) II. Józsefet, a fenekét csipkedi, s közben a díszruhás magyar rendekhez könyörög, hogy az örökösödési háborúban mentsék meg a koronáit. A válasz pozitív: „Életünket és vérünket!”. Fadrusz János 1897. május 16. napján Pozsonyban felállított, kétszeres életnagyságú márványszobra már a következményt ábrázolta.

 Az uralkodó itt nem egy esengő, kiszolgáltatott nő. Azoknak a kínos perceknek már vége. Uralkodói erőben, fölényes hűvösséggel fogadja a felajánlást megerősítő névtelen nemes lendületes karmozdulatát, amely mögött egy egész ország áll. A másik oldalon, nekik háttal, leeresztett szablyával áll társa, aki az ellenséget figyeli, jelezve, hogy mindenki kész életét áldozni a Szent Korona gazdájáért.

Az alkotást 1921. október 27-én a szlovákok lerombolták. Az új hatalom igyekezett kiiktatni minden olyan szobrot, oszlopot, emléktáblát, ami a Magyar Királyságra emlékeztette őket. Erre a sorsra jutott Fadrusz műve is. Ez volt vele a baj az egyik korabeli szlovák újság szerint: „Ezek a műemlékek, amelyek semmilyen művészeti értéket nem képviselnek, anakronizmusként szolgálnak, sértik a szlovákok és a ruszinok nemzeti érzéseit egy nem magyar környezetben. Már nem szenvedhetünk tőlük tovább. Itt van például a Mária Terézia szobra, amely a köztársaság szélén, a pozsonyi Duna-parton helyezkedik el, s magyar terület felé nézve provokálja a csehszlovák nemzeti érzést a magyar királyság és a magyar nemesi erények ünneplésével.” Azonban a rombolási vágy közvetlen okát az szolgáltatta, hogy 1920. október 20–31. között zajlott IV. Károly király második puccskísérlete, miatta mozgósítani kellett a csehszlovák hadsereget, és a Pozsonyban állomásozó (unatkozó) katonák között kitört a hazafias érzelem, amit valamin le kellett vezetniük.

Fadrusz művét a lehető legegyszerűbben távolították el: a katonaság és a felheccelt tömeg nekiesett kalapáccsal, s pár óra alatt ripityára verték. De teljesen ripityára nem, mert a drága olasz márványból később több kisebb emlékművet faragtak ki. Hogy mi került a helyére, az hosszabb kifejtést érdemelne. Most Ľudovít Štúr, a szlovákok Kazinczyjének szobra áll itt, ami egy magyar szobrász (Bártfay Tibor) alkotása. Ennyi maradt a tér magyar jellegéből.

Azt hihetnénk ezek után, hogy vége, nincs tovább, ezt a szobrot már csak fényképről ismerhetjük meg. Főleg azért, mert tervrajz, vázlat nem maradt meg belőle.

De nem!

A felvidéki Gácsra térünk vissza, korábbi utunk helyszínére. A falu fölött kéken pöffeszkedik a Forgách-kastély. Ez a rokokó épület vacak állapotban omladozott éveken át (szociális otthon tengődött benne), a szlovák műemlékvédelem egyik szégyenfoltja volt, de aztán túladtak rajta, s pár éve egy befektető szállodát csinált belőle.

 Csak a belső udvarában berendezett étteremig engedélyezett a bejutás, s bár a további részeken van néha idegenvezetés, de ez most a „helyzet” miatt fel van függesztve.

 A képek így is felfedik azt a pazarlást, amellyel helyrehozták a kastélyt: udvarát merészen ívelő, rácsos üvegtetővel látták el, amely fölött immár magabiztosan csapkodhat a szlovák lobogó.

Az oldalfolyosókból nyílnak a termek, a szobák, az apartmanok, mindegyikük a kastély egy-egy hajdani arisztokrata gazdájáról van elnevezve. És ami üdítő ebben, hogy végre nem szlovákosított neveket írtak ki, hanem a tulajdonosok igazi, magyar neveit.

De nem ez a lényeg, hanem az, ami a kastély előtt áll. Nem, nem a gondozott parkocska, ami tulajdonképpen egy fűvel szegett kocsiforduló, hanem ami a főbejárathoz vezető hidacska külső oldalánál van. Ez az, amiért jöttünk. Illetve én nem ezért jöttem ide, nem is tudtam róla, ezért bámultam meghökkenve a szobrot, amikor pont alatta sikerült leparkolnom. Hát ez meg hogy kerül ide?

A történet a következő. A Pozsonyi Városszépítő Egyesület 2009-ben fejébe vette, hogy Mária Terézia szobrát ismét fel kellene állítani eredeti helyén. Hogy meggyőzőek legyenek, Martina Zimanová Matúsová szobrász elkészítette annak egyharmadnyi méretű másolatát műgyantából, de annak érdekében, hogy ne ingerelje a nacionalistákat, a két magyar nemes alakja nélkül. Ezt a Devín Hotellel szemben, a rakparti út mellett állították fel 2011-ben. Ám gyorsan el is vitették velük, mert nem volt rá területfoglalási engedélyük. Hogy meggyőzőbb legyen az eredmény, a művésznő elkészítette a két mellékalakot is, majd bronzból kiöntötte mindezt, és 2018. március 14-én megint kiállították a közönség elé, most a Hviezdoslav téren lévő Carlton Hotel előtt. Területfoglalási engedély persze itt sem volt, ezért másnap este elköltöztették a Dvořákovo sétányra, a River Park Hotel mögé. Hiába volt azonban az aláírásgyűjtés, hiába ajánlotta fel a kifaragás (vagy újraöntés) költségét az egyesület, jött a Matica slovenská, továbbá az önkormányzatnál mindenféle kifogás merült fel ellene: Mária Terézia semmiben nem volt előremutató személyiség, miért pompázik mellette a két „elnyomó” nemes, továbbá az egész sem kicsiben, sem nagyban nem illik bele a városképbe, inkább a várba kellene felvinni, de ott meg sosem járt, esetleg a koronázótemplomhoz, vagyis a Szent Márton-székesegyházhoz kellene letenni, de ott ilyen sosem állt stb. Szóval leszavazták az ötletet. Nem mellékesen az is csíphette a képviselő-testület szemét, hogy a szobor mindig egy-egy ingatlanfejlesztési szállodaprojekt elé került volna, kilógott a lóláb, hogy a háttérben álló gazdasági körök finanszírozták és forszírozták az ötletet, mert tartós reklámként ezzel akarták emelni a bejáratokkal szembeni közterület turisztikai érdekességét. S hiába mutogatták a szobor gazdái, hogy nézzék meg a döntéshozók, milyen érdeklődés van iránta, hányan fényképezik le nap mint a nap, a válasz az volt: persze hogy tolong körülötte a nép, amikor néhány nap múlva szépen elviszitek innen…

 El is vitték. Hogy ezek után miként jutott ide a márványutánzatú alapváltozat, nem tudom. Megvették? Kibérelték? Letétbe vették? A 2018-as fényképeken még nem volt Gácson, tehát utána állították fel a bejárat előtt. Jó hátteret kapott, korhűt, ami nem nyomja el, de a szobor sem tolakszik elé, egyszóval: megtalálta a helyét. De azt azért ne feledjük el, hogy műgyantából van.

 Viszont legalább megcsodálható. A bronzváltozat sorsa ismeretlen, pedig ha Pozsonyban nem is, Budapesten megérdemelne egy terecskét. Szerintem olcsón adná az egyesület. Bár ki tudja? Lehet, hogy még nem adták fel…