A meditáció árnyoldalai

A meditációt is túlzásba lehet vinni, hiszen a fókuszáltság bizonyos állapotai szorongáshoz, pánikhoz, alvászavarokhoz vezethetnek.

Nincs a világon nyugtalanítóbb érzés, mint amikor nem találunk értelmet abban, amit csinálunk. Olyankor minden, ami körülöttünk van, feleslegessé válik és átlátszó lesz, mint egy üveglap. Az ember, ha nem találja a helyét, és van elég akarata, hogy visszataláljon saját helyesnek vélt útjára, akkor újrakalibrál. Leül egy székre, magába néz és gondolkodik: hogyan tovább? Vagy ahogy mostanában mondani szokás: meditál.

A mindfulness-mozgalom fő célja, hogy segítsen orientálódni saját céljainkkal és a legnehezebb élethelyzetek megoldásával kapcsolatban. De mint ahogy az egyre gyakrabban bebizonyosodik, az egyéni igényeknek nincs egyformára szabható mértékegységük. A tudomány szerint nyolc órát kell aludni, fél órát kell sportolni, kevés húst kell enni és még sorolhatnánk. Ezek azonban csak ténynek álcázott becslések. Ki akarna ilyen koordináták szerint élni?

Nem nehéz az egész. Az ember rendszerre vágyik, rendszert is alkot, és bizonyos fokú döntési szabadságot követel. Ebben azonban nincsen megfelelő dózis, grammra vagy kapszulára adagolható csend és béke. Arrogáns és ostoba dolog, ha valaki ilyen készen kapott módszerektől azonnali változásra számít. A változó körülmények között nem könnyű állandó dolgokat és értékeket találni. De az például biztos, hogy a szív ver, és levegőt kell venni, hogy életben maradjunk. Kézenfekvő tehát efféle alapvetésekhez fordulni.

A jó, a rossz és a csúf

A meditációnak sokféle technikája és alfaja létezik, de a lényeg minden esetben az alapfunkciók optimalizálása: egy megfelelő nyugalmi alapállapotba való visszatérés, újraindítás, majd egész lényünk újjáépítése. Ez eddig úgy hangzik, mint egy operációs rendszerfrissítés – de az ember nem gép, bármennyire egyszerű volna is ezt a hasonlatot elfogadni. Itt nincsenek egyértelmű parancsok.

Mielőtt tovább banalizálnánk a problémát, a meditáció nagy általánosságban véve hasznos tevékenység, amennyiben visszahelyez a jelen valóságába. Tudatosítani, hogy az élet múlandó, és bár én magam kicsi vagyok, mégis cselekvésre képes egyénként létezem, része vagyok a világnak, az emberiségnek, a természetnek, a szívem dobog, élek, hatok a világra, és idővel továbbadom majd önmagam, a tudást, ami bennem ilyen formában öltött testet – nos, igazán nagy baklövések akkor születnek, ha mindezt elfelejtjük akár csak egy kis időre is. Egyszer élünk, de a kezünket fogja több millió másik ember, a múlt védőhálója alattunk, és a jövő még bárhogy alakulhat. Csakhogy mindez az érem pozitív oldala. Nézzük a másikat!

Miután a trend egyre erősödött, 2019-ben közöltek először tudományos kutatást arról, hogy a rendszeres meditálók legalább 25 százaléka tapasztalt már pánikrohamot és támadtak depresszív gondolatai a gyakorlatok közben és után, valamint ugyanennyien írták le a saját életüktől való elidegenedés hirtelen érzetét. Többen fogalmaztak úgy, hogy mióta náluk rutinná vált a mindennapos meditáció, eltűnt a fokozott örömérzet, amelyet addig bizonyos tevékenységek, hobbik kapcsán tapasztaltak, illetve a kiemelt, fokozott szeretet és érzelmi kötődés bizonyos személyek iránt. Az érzelmi élet és a szélsőségesség irányítására való képesség fő hátránya tehát egyfajta átvitt értelemben vett mentális bénulás.

Merjünk kötődni!

Willoughby Britton, a Brown Egyetem kutatója szerint a meditációt is lehet túlzásba vinni, hiszen a fókuszáltság bizonyos állapotai szorongáshoz, pánikhoz, alvászavarokhoz vezethet, mivel az agyban nagy neuroanatómiai és neurokémiai átfedések vannak a figyelmi és az izgalmi rendszerek közt. Ezeket az összefüggéseket néhány éve az MIT kutatói bizonyították be a középvonali talamikus területekkel kapcsolatos vizsgálataikban. Julieta Galante cambridge-i tudós szintén alátámasztotta az eddig rendelkezésre álló adatok alapján, hogy a meditáció semmivel sem jobb a mentális egészség fenntartására, mint mondjuk harminc perc futás vagy bármely egyéb mozgásforma.

És hogy mivel harcolhatunk a kor egyik legnagyobb ellenségével, a magánnyal? Nos, ami azt illeti, erre akár kimondottan jó lehet a meditáció! Egyre nagyobb érdeklődés övezi ugyanis az olyan technikákat, amelyek az empátia és a beleérzés képességét, a másokra való érzékenység fokozását segítik elő. Tehát lehetséges, hogy igaza volt a költőnek egykor: „Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat.”