József Attila-konferencia a Petőfi Irodalmi Múzeumban
A kétnapos rendezvény felvételei vágatlanul visszanézhetők a Petőfi Irodalmi Múzeum YouTube-csatornáján.
2021. március 25–26. között rendezték meg A lírai hang túloldalai című József Attila-konferenciát a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a berlini Humboldt Egyetem Magyar Irodalom és Kultúra Tanszékének szervezésében. A rendkívüli járványhelyzet miatt az előadásokat online közvetítették, de a kétnapos rendezvény felvételei bármikor visszanézhetők a PIM YouTube-csatornáján.
Lőrincz Csongor irodalomtudós, a konferencia moderátora és a berlini magyar tanszék vezetője elmondta, hogy a rendezvény nem titkolt célja a fiatalabb kutatók mozgósítása, amely a költői életmű értelmezésének szempontjából frissítő lehet. József Attila verseinek megszólalása ma nyilván attól függ, hogy mi miképpen viszonyulunk az általa létrehozott, igen bonyolult szövegkomplexumhoz. Márai gondolatával indított: „Babits volt a legnagyobb, Szabó Lőrinc a tökéletes virtuóz… De József Attila volt leginkább »költő«. Nem »írta« a verset, hanem az volt, egy volt vele.”
Az előadások tematikája körülbelül öt szinten zajlott: poétika és retorika, rákérdezés és performativitás, költészettörténeti dimenzió és kapcsolatok, komparatív rendszerek és jelenkori applikációs lehetőségek témájában hallhattunk előadásokat. A nyitóelőadás Horváth Kornéliáé volt, amely József Attila korai verseit tűzte ki vizsgálata tárgyául. Ágoston Enikő „Virág volt ez a vers, almavirág” – A Medáliák önreflexiója címmel tartott elemzést, és a megértést saját vizualizációjával segítette. Török Sándor harmadikként egy referenciális olvasatot kínált, az aposztrofé és amfibólia alakzatainak ismertetésével. A három kiváló előadást egy rövid vitaszekció követte.
A szünet utáni második szakaszban főképp a megszólítás, önmegszólítás kérdése került terítékre. Kulcsár-Szabó Zoltán a Tudod, hogy nincs bocsánat… elemzésével tette fel kérdéseit a konstruált versbéli „te” és „én” alakzataival kapcsolatban, és az önmagunkkal való dialogizálás lehetőségeit vizsgálta. Smid Róbert az előadásában kapcsolódott ehhez a témakörhöz, és a sorra vett versekben a birtokolhatóság és tartalmazó-tartalmazott viszonyrendszerét mutatta meg. Kiváló okfejtésében a könnyebb áttekinthetőség érdekében a modernség második műhelyének hagyományában is elhelyezte az életművet. Pataky Adrienn a fluiditást kívánta érzékeltetni a költészetben, és egy szövegvizualizációval kezdett: kiderült, hogy József Attila esetében csaknem 73 000 szó lírai korpuszáról beszélünk. A napot Simon Gábor, Horváth Péter és Tátrai Szilárd két előadása és az azt követő vita zárta, a személy, az idő és a modalitás jelölésének igei mintázataival és egyéb poetológiai kérdésekkel.
Szövegvizualizáció József Attila versei alapján
A második nap felütése két vers volt: A műterem és a Bánat mediális vizsgálata Osztroluczky Sarolta értelmezésében. Mezei Gábor nem kisebb feladatra vállalkozott ezután, mint az Óda elemzésére a test kitettségének központi elemét járva körül, biopoetikai következmények felől. Lénárt Tamás az Eszmélet XII. szakaszát vizuális kódokból fejtette le, látásjelenetként beszélt a szöveg dramaturgiájáról.
Halász Hajnalka kezdte a konferencia második napjának második szekcióját, aki egyben a konferencia másik szervezője is volt Lőrincz Csongor mellett. Előadásában szintén a Tudod, hogy nincs bocsánat… kapcsán a bűn és a bűnösség kérdéséről gondolkodott, elsősorban Tverdota György korábbi monográfiájára és Németh G. Béla tanulmányára támaszkodva, Heidegger felől értelmezve jelölte ki az elemzés kereteit. Biosz, hang, ellenjegyzés címmel értekezett Lőrincz Csongor a Jön a vihar… mentén. A konferencia zárását két előadás adta: Szabó Csaba az Emberiség című verset vette górcső alá, Szabó Marcell pedig a Költőnk és korával mint a preparált líra példájával foglalkozott.
Érdekes, hogy a résztvevők észrevételeiben, bármely irányból gondolkodtak is, több ízben felbukkant a Téli éjszaka című vers mint József Attila költészetének központi eleme, és ugyanígy a Csokonai költészetével való párhuzam is konszenzusnak tűnt. Kulcsár-Szabó Zoltán szerint az esztétikai kompenzáció kérdése az egész életműhöz való viszonyt meghatározza.
