A Netflix és a Cuties-botrány

Maïmouna Doucouré rendező legújabb filmje, a Mignonnes (Cuties) az utóbbi évek egyik legnagyobb botrányát szító alkotása lett. 

Hetek óta nem csappan a kritikus gondolatokat megfogalmazók száma. Mivel 2020 augusztusában rengetegen lemondták emiatt a Netflix-előfizetést, hivatalos amerikai bemutatóját szeptemberre tolták. A film jelenleg Magyarországon is megtekinthető a legnagyobb streaming szolgáltatón.

A francia filmben egy tizenegy éves, szenegáli származású kislány, Amy  történetét ismerheti meg a nagyérdemű, aki naiv érdeklődéssel és a kiskamaszokra jellemző daccal csatlakozik egy twerktánc-csoporthoz. Otthon szigorú muszlim nevelést kap, családjukban a tradíciók, a hagyományos női szerepek érvényesek, így érthető módon, titokban tart mindent édesanyja előtt.

Korábban, az idei Sundance filmfesztiválon rendkívül jól teljesített a film, és Maïmouna Doucouré megnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat a külföldi alkotások kategóriájában. Az élet furcsa fintora (vagy talán épp normális volta), hogy a kocka azóta nagyot fordult, néhány hónappal később ugyanis már halálos fenyegetéseket is kap az alkotó.

A felháborodás központjában azonban jelenleg az a filmszolgáltató, nevezetesen a Netflix áll, amely műsorára tűzte, és posztere, amelyen a francia eredetihez képest szembetűnő változásokat eszközöltek. Pózoló, csücsörítő kislányok tekintenek csábítóan a kamerába. 

A támadások ezek után kézenfekvőnek tűnnek. A plakátot nagyon nehéz nem pedofil propagandának látni. Ami meglepő, az az, hogy a sok cikk retorikája nagyot fordult, s egyenesen védelmébe veszi a filmet, és a hibásan megválasztott marketingfogásokra hárítja a felelősséget. Az igazság harcosai bevésik tollukkal az új módi megengedő varázsigéit:  „ne ítéld el, amíg nem láttad, tekintsünk a problémafelvetésre nyitottan.”

Mon Dieu! Isten ments, hogy azt föltételezzük, vannak még univerzális mércék! Fájdalmasan átlátszó ez a Netflix megmentéséért kitalált, üres lózungokból álló szópazarlás. De ássunk lejjebb ennél!

Megint mások legalább öt különböző petíciót indítottak a film ellen. Tudomásunk szerint eddig több, mint 600.000 ember írta alá a kezdeményezést, hogy valahára eltávolíthassák a filmek kínálatából a Cuties-t. Ezt az oldalt sem lehet agyon dicsérni: belőlük is inkább a #cancelculture és a virtue signalling mozgalma szól, semmint a józan ítélőképesség hangja. Sok a beszéd, kevés a lényegi mondanivaló.

A vita újra felszínre hozta a hivatali szervekben mélyen gyökerező, hálózatszerűen működő, titkosan kiskorúak futtatását taglaló történeteket, így az Epstein-ügyet, és a Pizzagate-konspirációt. Erre a vonulatra kapaszkodva a védelmezők (így például a The Washington Post!) arra hivatkoznak, hogy a twerkelő kislány története olyan aktualitás, amit úgy tűnik, eleddig nem mondtunk el elégszer és/vagy jól. Spoiler: ez most sem sikerült. Ha pornót rakunk az emberek szeme elé, attól még nem lesz kevésbé szörnyűséges valóság a szexuális bűnözés, az emberkereskedelem vagy a pedofília. Márpedig a műfajmegjelölés könnyedségében jelen esetben segítségünkre vannak a nyilvánvaló közelítések különféle testrészekre, a válogatás nélküli, ízléstelen close up felvételek, az alig valamit takaró kosztümök... a kislányokon.

Néhányan okoskodva felvetik, hogy a filmben a kiskamasz két női aspektus között őrlődik: a hagyományos (azaz avítt) női szerepkör és a mai felfogás szerint  „modern” nőiség helyenként eltúlzott formái nyomják agyon Amy növekvő, zsenge öntudatát. Nem kevés cinizmus szorult ebbe a megfogalmazásba: a mai felfogás szerint  „modern” nőiség helyenként eltúlzott formái... Gondolkodjunk el egy picit azon, mire is volt jó ennek fényében az a sok feminista megmozdulás!

Ha pedig valaki arra hivatkozik, a Cuties csak azt kívánta érzékeltetni, milyen elképesztő mértékben veszélyes a közösségi média – végképp az asztalra kell csapnunk. Számtalan tabutémát vittek már filmre: drogfüggők történetét (pl: Rekviem egy álomért, Egy kosaras naplója, stb.), és a kortárs filmek jó részében bukkan föl  a prostitúció és egyéb  jelenségek. A gyomrunk ugyan felfordul, de lássuk be, vannak minőségi különbségek.

Kezdjük azzal, hogy a művészet (egyik) funkciója valóban (lehet) az, hogy rámutasson a társadalmilag esetenként jól beágyazódott, széles körben elfogadott és jelenlévő hibákra, kérdéseket vessen föl, és egyidejűleg akár új alternatívákat is kínáljon. De nézzük csak meg, vajon megvalósulnak ezen kritériumok a Cuties-nál?

A zajban csendesedjünk el egy kicsit, és gondolkodjunk valamelyest komolyan, vagdalkozás nélkül. Mire jó ez a filmes művészeti alkotás? A film egy médium, egy technika, ami a valós regisztereinek szűretlen bemutatására képes. (Elvileg.) A film a vizualitás erejére kontrázva hat elemi ösztöneinkre. Világos, de amit ez a film ábrázol, az egy kulturális-társadalmi defekt, akárhonnan vizsgáljuk: mind az itt bemutatott, nyugati kultúra jelenlegi mutáns formái, mind pedig a másik pólus, az iszlám fundamentalizmus szempontjából. Hiszen mindkettő képtelen a kiskorúak prostitúcióját, illetve a pedofil agressziót meggátolni. Ezeket a félrecsúszott társadalmi gyakorlatokat egyértelműen nem oldja meg a rámutatás technikája.

Az emberi érzékelés ebből a filmből kulturális filtereken keresztül kódok leolvasására képes. A kódok pedig, ahogyan a jóerkölcsű patrónusok fogalmaznak,  „egészséges felnőtt emberek" számára egyértelműek. Akkor tehát kinek is készült ez a film? A  „nem egészséges embereknek"? Hovatovább, az a kultúripar, ami ennek a filmnek a létrejöttét lehetővé tette – stábbal, pénzügyi támogatással, et cetera –, hírhedt arról, hogy finoman fogalmazva is gyakorta  „teret enged" a norma fogalmától való eltérésnek, vagy éppen a norma teljes eltörlését hirdető szélsőséges gondolatoknak. Legalizálható-e a pedofília? Ábrázolható-e kiskorú szexuális kontextusban? Vannak olyan dolgok, ahol egyszerűen nincs kérdés. Nem!

A vásznon kimondottan egy társadalmi kérdés színrevitele történik: akkor tehát az érintett társadalom megítélése alá kell, hogy essen. Ha pedig a társadalom nagyobb része elítéli ezt az alkotást, promotálása a társadalom éppen érvényben lévő törvényei szerint mérlegre tehető. Nevezzük nevén: vannak bűnök, amelyeknek esetenként végzetes következményük lehet – például a társadalomból való kirekesztés. Ilyen (is) ez a demokrácia. Nevetséges, hogy ez ma már vita tárgya.

A probléma veleje-magja abban áll, hogy ez a film alig titkolva a normalizáció irányába próbál eltolni egy tisztán deviáns magatartásformát. Ahogyan szívesen hangoztatják egyesek: minden csak egy skála – de ugyebár, egy skálán is akadnak pontos értékek, határok. Nem ez az utóbbi idők egyetlen aljas próbálkozása, és hogy még az élet hány aspektusában van jelen idén, 2020-ban ez az attitűd, annak elbeszélését csak a cikk terjedelmi korlátai szabályozzák.

Túléli-e vajon a Netflix a Cuties-botrányt? Hát persze. Egyhavi pénzkiesés mit sem számít egy ekkora cégnek. Na, meg hát, kinek volna érdeke, hogy kedvenc, láthatóan gondos kezek által válogatott filmtára megszűnjön létezni? Túl sok üres szombat esténk van. És úgy tűnik, túl kevés mondanivalónk egymásnak.