Az objektív közlés egyszerűen hazugság
„Addig nem jönnek rendbe a dolgok, amíg nem látjuk be, hogy a Kultúra nem felépítménye a Gazdaságnak, hanem az alapja, és eszerint is fogunk cselekedni.” Jankovics Marcell
Valami nincs rendben. Mondhatnánk, hogy sosem volt és nem is lesz, de 2020 talán a megszokottnál is több kérdést zúdít a nyakunkba. A zuhany pedig meglehetősen hideg. Ma minden kicsit olyan, hogy üres a tenyér, mintha elveszett volna belőle az iránytű.
Hangot váltok, innentől én beszélek. Képzeletben felemelem a fejem, a nyak laza, körbefordulok. Nem kérem, hogy tartson velem mindenki, hogy hunyja le a szemét, szakadjon ki a valóságból egy pillanatra, és mintha semmit nem tudna még, felülről tekintsen le mindenre, ami körbeveszi, úgy gondolkodjon. Nem lehet.
A képernyőn mindenki előtt más villog, ismerős-ismeretlen történetek nap mint nap. Aki harcot akar látni, harcot lát – pedig nyakunkon ül a „transzparens” társadalom. Huszonévesként, a deep fake és a hamis közösségi média hálójában tekeregve tényként tudom, hogy a sokszor hangoztatott átláthatóság és az objektív közlés egyszerűen hazugság: az ember sosem vonulhat ki a saját létezéséből, de idővel megtanulhatja, hogy saját szubjektív nézőpontjának felismerése és tudatosítása az egyetlen garancia arra, hogy kívülről láthassa magát. A médiumokról pedig még szó sem esett. Ez egy újfajta lencse, máshogy működik a nagyítás.
A következőkben én gondolkodom majd arról, ami van – de a mi nyelvünkön. Ez mind vélemény, egy fiatal Kis Magyar Doxája. Szabad az ellenérzés, és szabad az egyetértés, de ami a kultúráról magyar nyelven elmondható, az végül valószínűleg egyikünknél sem lesz se több, se kevesebb.
Mi a kultúra? Minden egyben. Natúra, Társadalom, Technika. Szigorúan azt jelenti: a (termő)föld művelése (colere). Azt mondják, a gondozás, az alkotás képessége. Tehát: lényegi. Csakhogy, a keresztény kultúrkörben minden teremtés elején a bűn áll. Én állok ott, és te – mi, külön. Mások vagyunk, és ez egy elemi tapasztalat, szétválaszt minket örökre. Csak a keletkezésben, a teremtésben, születésünkben vagyunk egyenlőek. A közösségalkotás igénye mégis alapvető. Ha létezik az együttlétezés technikája és módja, egyfajta etika, akkor az lehet a kultúra. Szerintem.
Létezhet homogén kultúra? Mások vagyunk, különfélék, ezért Jézus azt mondta: szeresd felebarátod, mint önmagad. Mi lehetne nagyobb emberi feladat? Miért van, hogy ugyanazt a dolgot nézzük, de nem ugyanazt látjuk? A közösség az egyformaság nélkül, sőt csak úgy működik igazán. A képességek el vannak osztva, és bár vannak közös értékeink, a művelés egyéni feladat. A relatíve sikeresnek mondható európai alapgondolat Fausttól kezdve Hamleten át mindig az individuum sikere vagy bukása volt, amelyen aztán a közösség sorsa is múlt. Európa tehát valójában sosem hitt a globalizmusban, az egységes (vagy manapság: mesterségesen egységesített) kultúrában. Szerintem.
Akkor mi a kultúra alapja? A valódi közösségnek tér kell, ahol megnyilvánulhat. A nyilvánosság és a szabad gondolkodás helyszíne valóban nem térképfüggő, hiszen ez a nyelv. Nem csak egy eszköz, hiszen unalomig ismételt közhely, hogy amekkora a nyelv, akkora a kultúra. A nyelvet pedig nem lehet intézményesíteni – hiszen minden intézményt a nyelv maga működtet. Ahol a nyelvi szabadság megszűnik, az egyéni szabadság is megszűnik, és a közösségek felbomlanak. Szerintem.
Tehát a mi a nyelv lényege? Ha a szavak pusztán gazdasági, politikai ideológiák puskacsövének kiüresedett töltényévé válnak, elmarad a jelentés. Ha nincs közös jelentés, nincs közös mondanivaló. Ha nem értjük a saját szavainkat, nincs hova célozni velük. Indul az őrült lövöldözés, egymás szétverése, és sok gyógyíthatatlan seb. Freud szerint az agyban a traumák sosem görcsös gócpontok, amiket ki lehet vágni, mint egy daganatot. A traumák tintával íródnak, tehát olvasni kell őket és felülírni. Eljöhet a gyógyulás. Szerintem.
„Virágzó kultúra” – ha azt gondoltam valaha, hogy ez egy üres szóvirág, ma úgy látom, ez lehet az egyik iránytű. Ültetni, gondozni, olvasni – magyarul.
