Az olasz EP-képviselő a magyar vétó mellett
Csak néhány állam, például Lengyelország, Magyarország vagy Szlovénia bátor álláspontja készteti arra a bankárokat és az államfőket, hogy kiugorjanak karosszékükből.
Nicola Procaccini, az Olaszország Fivérei párt európai parlamenti képviselője a La Stampa olasz napilapban véleménycikkben állt ki Magyarország mellett a helyreállítási alap vétójának kapcsán. Íme:
„Belevágok egy történetbe, amelyről úgy gondolom, hogy korántsem egyszerűsíthető le elemeinek sematikus felosztására, hiszen az európai értékek, a történelem és a civilizáció szívébe ékelődik. Véleményem szerint ezen az utolsó szinten, és nemcsak puszta gazdasági szempontból, nagyon fontos, hogy visszakövessük a helyreállítási alap jóváhagyásáról szóló vitát, valamint a támadásokat a Lengyelország és Magyarország által kifejtett, majd Szlovénia és Bulgária által támogatott kifogások ellen: ellenezték az eljárást, amely rákényszerítené őket néhány politikai, végeredményben demokratikus előjog feladására Brüsszel milliárdjaiért cserébe.
Ez a valóság
Az Európai Konzervatívok és Reformisták vezetője vagyok az illetékes állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságon belül, így az utóbbi több mint egy évben jól megismerhettem az EU-szerződés 7. cikkelyének politikai csapdájával. Pontosabban az elfogult kizsákmányolással, amit lehetővé tesz. Ez így működik: valahányszor egy jobbközép kormány Európában azt a politikai programot javasolja végrehajtani, amelyért demokratikusan megszavazták és megválasztották, elindul a »jogállamiság« megsértésének eljárása. E perverz megközelítés szerint nem lehetséges az illegális bevándorlás elleni küzdelem és a hagyományos család javára történő törvényhozás anélkül, hogy automatikusan megsértenék az »európai értékeket«. Nem is beszélve egy konzervatív, illetve egy progresszív kormány által elfogadott törvények különböző értékeléséről. A Magyarországon a Covid–19-világjárvány miatti rendkívüli állapot kihirdetésével kapcsolatos igazságtalan vitára gondolok, miközben a Spanyolországban vagy Olaszországban hozott intézkedések nem okoztak hasonló vitát. Elég, ha politikai színezetet vált egy kormány, amint az nemrégiben Szlovéniában történt, ahol konzervatív miniszterelnök lépett hivatalba – máris elindították a 7. cikkely szerinti eljárást. És fordítva: elég, ha Olaszországban a Demokrata Párt átveszi a kormányzást egy olyan párttól, mint az Északi Liga, máris megszűnik a jogállamiság megsértése miatt korábban bejelentett eljárás, még ha a kormányfő személye nem is változott. Ez a valóság. Kíváncsi vagyok, ki hozta létre ezt a tökéletes átfedést a baloldali és az európai értékek között, amelynek révén a jobboldali értékek követése egyenlővé vált az európai értékek megsértésével.
Éhes államok
Szeretnék még egy elemet hozzáadni, amelyet csak azok tévesztenek szem elől, akik nem félrenéznek. A Brüsszel által hivatkozott jogállamiság tulajdonképpen a »takarékos« országok (mindenekelőtt Hollandia, Svédország és Finnország) kancelláriainak álkulcsa, amely kezdettől fogva igazolja a helyreállítási alappal szembeni ellenséges álláspontjukat. Éhes államoknak nevezhetjük ezeket, amelyek a helyreállítási segély folyósítását az államadósságok kölcsönössé tételének tekintik. Nagy lelemény a jogállamiság efféle záradékolása, amelyet a »takarékosok« vezettek be, hogy megnehezítsék a tárgyalásokat, és a pénzeszközök befagyasztásának felelősségét Budapestre és Varsóra hárítsák.
Holott elképzelhetetlen a jelenlegi gazdasági vészhelyzetből fakadó kifizetések összekapcsolása ideológiai feltételekkel. Ha egy államot (igazságtalanul) azzal vádolnak, hogy nem tartja tiszteletben az unió értékeit és alapjait, akkor el kell indítani a megfelelő eljárásokat, de nem lehet zsarolni az illető államot a vészhelyzetből való kilépéshez szükséges pénzeszközök folyósításának megvonásával.
Így mérgeznek
Csak néhány állam, például Lengyelország, Magyarország vagy Szlovénia – amelyeknek szintén égető segítségre van szükségük a járvány elleni küzdelemhez – bátor álláspontja készteti arra a bankárokat meg az államfőket, hogy kiugorjanak a karosszékükből, és felborítsák a billentyűzetet, amelyen, figyelmen kívül hagyva bármilyen kritikai elemzést, szolgai módon írják dolgozataikat, amelyekben mérget köpködnek azokra a nemzetekre, amelyek büszkék, amelyekben működik a saját identitás és az összetartozás érzete.
Az európai pénzek ilyetén folyósításának megvétózása nem más, mint azoknak a népeknek a fájdalomkiáltása, amelyek évtizedeken keresztül a kommunizmus elnyomásában éltek, és nem akarnak lemondani újonnan szerzett önrendelkezési szabadságukról.
Ezek az álláspontok, amelyeket Giorgia Meloni vetett fel és foglalt össze, furdalják Európa lelkiismeretét, és emlékeztetik a bürokratákat arra, hogy léteznek politikai eszmék, például a klasszikus kultúra és a keresztény vallás, a gazdasági szabadságjogok, az identitások és a határok, amelyek nem lehetnek sem megosztottak, sem egymással ellentétesek, de létjogosultságuk van a mai és a holnapi Európában.”
