Hiteles babonák
Erdélyi hagyományok, szokások.
Lötyög az edényben a szürke folyadék, forró, mint a pokol tüze. Ha a kezemre ömlene, nyomban csontig égetne. Óvatosan forgolódom hát az amúgy használaton kívüli dzsezvával, lassan a hideg vízzel teli tál fölé emelem. Nagyapám vastag bőrkesztyűt húzott, úgy fogja a viszonylag nagy méretű kulcs tollát. A löttyöt a kulcs fülén keresztül kell a vízbe öntenem. Az anyagok találkoznak, buborékol a víz, gőz sistereg, az ólom megmerevedik a vízben, bizarr formákat vesz fel minden öntésadag. Aztán elfogy, nevetünk: sikerült, valaki tapsol. Innen már a nők dolga: az ólomdarabok által öltött alakokból jósolnak majd jót meg rosszat, szegénységet vagy gazdagságot, szerelmet, születést vagy halált a jövő esztendőre.
Efféle jósláshoz csak advent idején folyamodtunk, András- és Szilveszter-napok között, azaz advent idején. Nyilván nemcsak Erdélyben ismerik ezt a fajta problémamegelőzési technikát – nekünk, ott és akkoriban mindenesetre nagy segítségünkre volt, én legalábbis meg voltam győződve arról, hogy az ólom nem hazudik. Harmadfokú égési sebek kockázatát pedig senki nem vállalja csak úgy, egy kamu ügy miatt, jól gondolom?
Adventkor egyébként is babonák, hiedelmek sora került elő a hagyományok tarsolyából, e mentális tárgyból.
Az angyalmise idején (bár reformátusok vagyunk) ajtót-ablakot zárva tartottunk, nehogy valamely állat formáját öltve befészkeljék magukat a házba a boszorkányok s egyéb ártó szellemek. Mondjuk az is bolond, aki december közepén hosszasan szellőztet az erdélyi télben, még most, klímaváltozás közben is, hát még annak előtte…
Engem bosszantó babona – most is az –, hogy karácsony előtt, álom havának 24. napján csilivilire kell takarítani a házat. Igaz vagy sem, nem tudom, de állítólag az ördög szereti a koszt, és beköltözik mindenhova, ahol piszkot talál. A piszok pedig szeret bujkálni, ezért meg kell mozdítani minden szekrényt, ágyat s egyéb koszfészket rejteni képes berendezési tárgyat, nem is beszélve a magas szobasarkokban csendesen meghúzódó pókhálók leszedegetéséről…
Annál izgalmasabb feladat a karácsonyfa – ekkori állapotában még csak fenyőfa – tevése-vevése. Előrelátó módon érdemes a fát több nappal korábban beszerezni, hiszen ahogy közeledik karácsony, úgy szűkül a kínálat és egyben nő az ár a fenyővásárokban. Ám a házba bevinni és a helyén felállítani, feldíszíteni csak 24-én este szabad – ha hamarabb tesszük meg, azt az ártó szellemek kapzsiságunk jeleként fogják értelmezni, s annak jegyében fognak (el)bánni velünk. És ha esetleg nem takarítottunk ki rendesen, akkor bizony nagy bajba keverjük saját magunkat.
Végül pedig álljon itt egy igazi transzilvanikum, elsősorban Erdélybe látogató hölgyek figyelmébe (Covid ide, Covid oda, a határokat nem zárták le). Szóval, kedves hölgyem, aki Erdőelvére utazol: ha esetleg még az óesztendőben boldog új évet találnál kívánni valakinek, főleg férfinak, ne csodálkozz, ha felnyársal a tekintetével. Nagy vétség ez, módfelett nagy! Nőnek illik kivárnia a szilveszter éjfélt, és csak azután kívánkodni, akkor is csak úgy, ha a célszemélynek korábban egy férfi már elmondta jókívánságait. Hogy ez miért van így, fogalmam nincs, ahogy arról sem, hogy miért nincs fordítva – mindenesetre szóltam.
Végül egy újévi figyelmeztetés: a babonagyűjtemény szerint a lakásba elsőként mindenképpen férfi lépjen/csöngessen/kopogjon be. Mert szerencsét hoz.
Mindet próbáltam, mind tartható, hitelesen kijelenthetem: bajom egyikből sem származott – ajánlom hát szeretettel mindenki figyelmébe!
