Elhunyt Kolozsvár ikonikus színművésze
Király Farkas | 2020.12.07. | Aktuális

Elhunyt Kolozsvár ikonikus színművésze

A Kolozsvári Állami Magyar Színház előcsarnokában sorakozó színészportrék újabb darabjára került gyászszalag: 97 éves korában elhunyt Bisztrai Mária színművész, a színház örökös tagja, az intézmény volt igazgatója.

A színésznő Petru Groza egykori román miniszterelnök és Kabdebó Duci színésznő gyermekeként született 1923-ban. 1951-ben végzett a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben, ezt követően a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződött. Férje, Horváth Béla szintén a kincses város színházának színművésze és rendezője volt.

Bisztrai Mária 1969-től nyugdíjazásáig, 1985-ig töltötte be a színház igazgatói posztját. Ebben az időszakban mutatták be Sütő András drámáit Harag György rendezésében (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel, Szuzai menyegző), ami önmagában egy bravúr volt az akkori viszonyok között. Erről később így vallott: „A legmagasabb szinten próbáltak meg lebeszélni bennünket… Makacsok voltunk, hazudtunk, csaltunk, félrevezettük a hatalmat, Kötő József, az irodalmi titkárunk a fejével játszott – az enyémmel is –, amikor egyik meghallgatáson a szinkrontolmács szerepében szándékosan félrefordította a veszélyesnek tűnő mondatokat.” Svájci nevelőintézetben szerzett kifinomultsága nagyban segítette egy olyan csapat összetartásában, amelyet kívülről a Ceaușescu-rendszer csahosai, belülről a színészi ambíciók próbáltak bomlasztani.

Román és magyar gyártású filmekben egyaránt szerepelt – 141 perc a befejezetlen mondatból; Szindbád; Mephisto; Lumini și umbre (Fények és árnyak) –, olyan szerepeket formált meg, mint a Három nővér Natasája és Másája, A kertész kutyája Dianája vagy a Bánk bán Gertrudisa, számtalanszor szerepelt a román rádió és televízió magyar nyelvű adásaiban.

A kolozsvári magyar kultúra életben tartásáért tett erőfeszítései felbecsülhetetlen értékűek maradnak.

Fotó: Csomafáy Ferenc
Kapcsolódó cikkek