Buda szégyenfoltjából látványos pihenőpark
Borostyánnal futtatott háromdimenziós függőkert, napelemes gombák, világító szökőkút, üzenő vízfüggöny, napágyak és rengeteg növény. Ha egy kis nyugalomra, kikapcsolódásra vágyik valaki, tökéletes választás a Széllkapu park, Buda egykori szégyenfoltja és legszennyezettebb része helyett hatalmas pihenőparkban ejtőzhetünk.
Egy kellemes őszi hétvégén mi is lehetne jobb program, mint kint lenni a friss levegőn, élvezni még egy kicsit a jó időt, a napsütést. Indulás a parkba. Buda ugyan távol esik a lakókörnyezetemtől, de érdekelt az augusztus végén átadott Széllkapu, mely a képek alapján igencsak tetszetősnek ígérkezett. Összekötöttem a kellemest a hasznossal és beneveztem a Millenáris programjára, egy órás tematikus sétára az új pihenőparkba. A Széll Kálmán térről sétáltam a Széna tér felé, a két nagy bevásárlóközpont mellett haladtam el és úgy jutottam a találkozási pontig a Heller-Forgóhoz. Mivel korábban érkeztem, szétnéztem kicsit a Millenáris területén. Mellettem száguldottak a gyerekek biciklivel, rollerral, a még kisebbek futva, szaladva, szüleik utánuk. A Nemzeti Táncszínház előtt hatalmas füves területen családosok, fiatalok piknikeztek, de volt olyan is, aki egy fa tövében kényelmesen elhelyezkedve olvasott, vagy a vendéglátó egységben élvezték a hideg sört vagy fröccsöt, esetleg limonádét. Itt található egészen kicsiknek a Zöld Péter zárt játszótér is, bárcsak az én gyerekkoromban is léteztek volna ilyen lehetőségek, a hinta és a két-három végtelenül egyszerű mászóka mellett. A gyerekzsivaj betöltötte a környéket. Sokan voltak ugyan, de a hatalmas területen kényelmesen elfér mindenki.
A tematikus sétát húszas csoportban kezdtük. Először a Millenáris területén jártunk felelevenítve a rozsdaövezet rehabilitációját, az előkészületeket, a 2001-ben átadott 3,5 hektáros közpark történetét. Megidéztük Ganz Ábrahám munkásságát, a Ne bántsd a magyart! feliratú ágyúcsöveket, amiért Haynau hatheti fogságra ítélte, és egy öntés során szenvedett balesetét, melynek következtében majdnem megvakult, az esetre a maga módján reagált: „A fél szem oda, de az öntés sikerült.” A Millenáris területén az épületek egy részét úgy rehabilitálták, hogy igyekeztek megőrizni állapotát, szellemiségét, a mai is létező B épület ipari műemléki védettséget is kapott. A Táncszínház épületének hátsó része is még az eredeti téglából épült létesítmény. Ganznál elidőztünk, mert a csoport tagjai közül ketten is megosztottak részleteket munkásságáról. Kicsit azért sok szó esett róla, főleg, hogy inkább a Széllkapu miatt érkeztünk.
Fűre lépni szabad!
A Táncház előtti parkon keresztül sétáltunk vissza a függőkerthez és léphettünk be a Széllkapu területére. Az információs táblán nagy betűkel olvasható a kiírás: Fűre lépni szabad! (az egész Millenáris területére érvényes). A tiltó listát is érdemes végignézni, senkit ne érjen meglepetés, a biztonsági őrök árgus szeme mindent lát. Nem lehet például házi kedvenceket bevinni, a piknikkosarunk tartalmánál is érdemes az alkoholt otthon hagyni, csak a helyi vendéglátó egységekben vásárolt a megengedett, szintén kizáró tényező a bicikli, görkori, roller, gördeszka. Tehát a park sétálásra és pihenésre lett leginkább kitalálva.
A függőkerten áthaladva beláthatjuk az egész Széllkaput. Pazar látvány. A huszonegyezer négyzetméter területre épített, 3D parkot álmodtak meg a tervezők. Ha a számoknál egy picit még elidőzünk, tizenhétezer négyzetméter zöldterület horizontálisan és háromezer vertikálisan, ez utóbbi értendő a több emeletes betonszerkezet borostyánnal befuttatott függőkertjére. A számok nem véglegesek, még ezer négyzetmétert ültetnek, futtatnak majd be. A több szintes függőkert a zöld növényzetnek köszönhetően kellemes árnyékot biztosít a nyári melegben, ezért pihenőágyak és padok is rendelkezésre állnak. Ha valaki nem kíván lépcsőzni vagy nem teheti meg, lifttel is feljuthat a legfelső szintre (az egész park egyébként akadálymentesített). A függőkert kilátópontjáról – szerintem leginkább szelfiterasz - megcsodálható a teljes Széllkapu és a Margit körút, azért érdemes megtekinteni a látványt, bár szerintem az élmény lentről lényegesen jobb, mint fentről.
A függőkertről lelépcsőzve már ténylegesen beléphetünk a parkba. A dimbes-dombos kialakítást a gyerekek kiváltképp élvezték, főleg, ahol egybefüggő lejtős oldalt terveztek, magamban „gurulódombnak” neveztem el. Két anyuka nézett segítségért a remekül szórakozó apukákra, mert vélhetőleg a sokadik „utolsó!” figyelmeztetés hangzott el. A kicsik felrohantak, elvetették magukat a fűbe és már gurultak is lefele, amennyiben a piszkos gyerek a boldog gyerek, akkor itt csak boldog gyerekeket láttam. A problémát viszonylag gyorsan meg is oldották, mert a három dizájn gomba előtti részen a nyár végi időben a programozható vízsugarak között ruhában vagy anélkül, de gyorsan „megtisztultak”. Ahogy a fényjáték elindult, szinte minden gyerek birtokba vette a szökőkutas részt.
A tematikus sétán a három gombával kapcsolatban elhangzott, hogy azon kívül, hogy dekorációs elem, a tetején napelemeket helyeztek el, tehát a fenntarthatóság jegyében készült és a park azt az üzenetet is szeretné sugározni, zöld, gazdaságos, környezettudatos (azért nem önfenntartó). Tovább haladva a kanyargós sétány mellett különleges növények láthatók, ha valakit jobban érdekelnek, az elnevezés mellett QR-kód is található, így az okos telefonokkal beolvasva már láthatjuk is pl. a magas kőris vagy a törpe mandula részletes leírását. Összesen 150 díszcseresznyét ültettek, a tavaszi virágzásnál nem titkolt cél, hogy hasonló látványt és élményt nyújtson, mint a Budai Várban a Tóth Árpád sétány. A tájépítészek egyébként „örökzöldre” tervezték a parkot (355 előnevelt fa, 50 ezer(!) évelő növény), a hazai éghajlati viszonyokat is figyelembe véve olyan növényeket válogattak össze, hogy minden évszakban legyen, amelyik virágzik, zöldell. A sétány a domboldal tetején napozóágyak előtt halad el, mondanom sem kell, mindegyik foglalt volt, amikor ott jártam, volt, aki laptopján dolgozott, míg más aludt, fiatalok pedig iszogattak (biztos csak limonádét), szerintem az egyik legkedveltebb pontja lehet a parknak. A lépcsőzetes domboldalon kis társaságok egymástól távol élvezték a remek időt és a látványt és a tópart körül is sokan ültek. A Széllkapu másik végében (Fény utcai alagút felé) található egy modern játszótér – kisebb kalandpark – egészen 14 éves korig használhatják a gyerekek, népszerűnek tűnik a hangok alapján.
Fogház, Minisztérium, Széllkapu
A túránk végén még pár érdekességet hallhattunk magáról az elnevezésről és a kezdetekről. Az 1880-es évektől a helyszínen fogház állt, amit 1969-ben bontottak el. Ekkor építették a szocializmus ízlésvilágának megfelelő Ipari és Kereskedelmi Minisztériumot, mely otromba kinézete mellett azzal okozta a legnagyobb károkat, hogy a budai hegyekből érkező légáramlatokat lefogta és így Buda legszennyezettebb része lett a környék. A bontást 2014-ben kezdték, az átmeneti időszakban parkolók üzemeltek, amíg megkezdődött az építés, és 2020 augusztusában átadták Közép-Európa egyik legnagyobb pihenőparkját. Kritika persze bőven érte az új zöldövezetet, a Fény utcai alagút, a gombafejek, a rengeteg beton használata és nyilván a költségek miatt is. A környékbeli lakók közül is többen panaszkodtak, hogy sokkal szelesebb lett a terület.
Az elnevezés kapcsolódik a közeli Széll Kálmán térhez, és mivel az egykori minisztériumi épületet szélfogónak nevezték, könnyen asszociálhatunk, hogy a jelenlegi park miért is Széllkapu. A több órás séta után végül kissé fáradtan a Margit körút és Kis Rókus utca találkozásánál hagytam el a területet. A Széll Kálmán téri metró fele sétálva még a főbejárat mellett megálltam a digitális vízfüggöny mellett. Pár másodperc alatt azért kiolvasható Budapest, látható az Országház is.
A kellemes hétvégi kikapcsolódás és a tematikus séta után arra jutottam, kritizálni persze mindent lehet (bárkinek joga van hozzá, más az ízlésünk) de azért a látvány magáért beszél és pár hetes megnyitása után népszerű találkozási és kikapcsolódási ponttá vált a Széllkapu. Buda egykori szégyenfoltja helyén modern, zöld, igényes parkot kaptunk.
