Így mozizunk mi!

A klasszikus mozizás átalakulásáról, a filmszakma reagálásáról és tartalomfogyasztási szokásaink változásairól beszélgettünk Dudás Viktor filmszakértővel.

A koronavírus sok szempontból hatással van életünkre, még nem tudtunk visszatérni a korábbi, megszokott kerékvágásba, megváltoztak a fogyasztási szokásaink. Megfigyelhető a jelenség, hogy nemcsak a színházakba, de a mozikba még kevésbé térnek vissza az emberek. Mennyire változtatja meg a filmgyártást a nézők távolmaradása, hogyan reagál a filmszakma, milyen változások zajlanak jelenleg világviszonylatban ezen a területen? Dudás Viktor filmszakértővel beszélgettünk.

– Az elmúlt egy-két hónapban többször is jártam moziban, és még a népszerűnek ígérkező filmeknél is jellemző, hogy lényegesen több az üres szék, mint a foglalt. Kevés a premier, nincs elég érdekes, színvonalas alkotás vagy az emberek távolmaradása betudható a koronavírusnak?  

– Magam is azt tapasztalom, hogy az emberek félnek közösségbe menni, legalábbis zárt térbe, hiszen folyamatosan azt halljuk: tartsuk a másfél méter távolságot. Az is látható, hogy a kínálat is elmarad a korábban megszokottól. A Covid előtt a hazai mozik is legalább öt-hét új filmet mutattak be hetente, amíg most csupán két-három új érkezik. Magyarországon a legnézettebb filmek kilencven százaléka amerikai gyártású, a koronavírus miatt azonban alig érkeznek új alkotások a tengeren túlról, a mozikba most kerülő – többnyire kis költségvetésű – alkotások nem tartják annyira ébren az emberek érdeklődését, hogy amiatt érdemes lenne moziba menni.

– Az okok között szerepelhet az is, hogy a karantén alatt jobban rákaptunk a streaming szolgáltatókra és az otthoni mozizásra?  

– Biztos, hogy a koronavírus hosszú távú változást fog hozni a fogyasztási szokásainkban. A járvány időszakát több fázisra lehet osztani. A karantén időszakának elején, az egyszerű hétköznapon is közel olyan nézettséget értek el a televíziók, mint a legjobbnak számító karácsonyi időszakban, ezért is döntöttek úgy a nagy kereskedelmi csatornák, hogy a tavaszi időszakra tervezett programokat őszre teszik át. Majd jött a nyár, amikor a kevesebb szabadtéri program miatt felszabadult időt is el kellett „hasznosan” tölteni.  Most, hogy egyre inkább újra visszaszorulunk az otthonainkba – az időjárás és a Covid második hulláma miatt is –, esedékesek lennének az új műsorok, de mivel az elmúlt fél évben a vírus miatt forgatni is körülményes volt, közel sem áll rendelkezésre annyi gyártott tartalom, mint korábban, így más szolgáltatások értékelődhetnek fel. A hazai viszonyok is ezt tükrözik. Engem már évek óta nem igazán „érnek el” a hazai műsorok. Igen lehangoló, hogy a két nagy hazai kereskedelmi tévécsatorna főműsoridőben rendre alig különböző – van, hogy egymástól lenyúlt – formátumokkal és struktúrával megy egymással szembe. Vagy táncolnak, vagy énekelnek és táncolnak, ha épp nem főznek. Szerintem a televíziózás ennél sokkal izgalmasabb és kreatívabb szórakoztató felület.

– Ha egy kicsit a jövőbe tekintünk, milyen változásokat várhatunk?

– Szerintem sokkal jobban felértékelődnek az egyszemélyes tartalomszolgáltatók, a youtuberek, a vloggerek. A fiatalokat már így is leginkább ők tematizálják, és az ő tartalmaik előállításához nincs szükség komoly stábokr. Ami fontos még, hogy ezek a tartalmak többnyire ingyenesek. A bevételeket itt is a hirdetők generálják, de a haszon közvetlenül a tartalomgyártóknál realizálódik. A Z generációt a tartalomhoz ragasztott és a bújtatott reklám sem különösebben zavarja, valamint alacsonyabbak a minőségi elvárásai is. A piac átalakulását és kiszámíthatatlanságát jól jelzi a Jeffrey Katzenberg, Meg Whitman és sok neves sztár mellett Steven Spielberg nevével fémjelzett Quibi. Ez egy milliárdos befektetéssel létrejött, telefonra optimalizált előfizetéses szolgáltatói platform, amit az induláskor még az „új tévének” is tituláltak –, amely most húzta le a rolót, fél évvel az indulása után. Az elképzelés, hogy a buszra, metróra várás közbeni, pénztárnál sorban állva töltött „üres” időt akarták lekötni maximum öt-tíz perces tartalmakkal, nem volt rossz elképzelés, de a közel tízmilliós amerikai előfizetői bázis 41 százaléka októberben már nem tartott igényt a szolgáltatásra. Ez meglepő fordulat. Az emberek már eljutottak odáig, hogy teljes egészében maguk akarják megválasztani, hogy mikor és mit néznek. A programigazgatók algoritmusainak tévedhetetlensége leáldozóban, a programfejlesztők lesznek az új kulcsfigurák. Most, hogy a zene újra aktívan jelen van a hétköznapjainkban is, a képernyővel alkotható új fúziói foglalkoztatnak leginkább. Az látható, hogy az online szolgáltatók és a sorozataik egyre jobban átveszik az uralmat a szabadidőnk felett azzal, hogy magunk választhatjuk meg, mikor nézzük a tartalmaikat. A Netflix üzletpolitikája is ezt támasztja alá. Ha készül egy új sorozat vagy egy új évad, akkor az többnyire azonnal elérhető, ezáltal a nézőre bízva, milyen ütemben és mikor „fogyasztja el”, nem „várakoztatja” akár két héten át az új epizód érkezésével. Persze vannak kivételek, amikor a várakoztatással direkt fokozzák az érdeklődést, sajátos PR-ként, mint például a Michael Jordan-dokumentumfilm esetében. A Netflix irgalmatlan költségvetésből dolgozik. Gondoljunk bele, az előző évben 13,5 milliárd dollárt költöttek csak a gyártásra. Ha mindezt levetítjük napjaink Magyarországára, a következő száz év hazai filmkészítését fedezné. De azt a mennyiségű tartalomgyártást, ami az előző évekre jellemző volt, hosszú időre elfelejthetjük, azt sem tartom kizártnak, hogy végleg.

– A Covid kényszerítette ki a változásokat vagy azok előbb-utóbb bekövetkeztek volna?

– Szerintem a Covid a tévés piac dotkomlufija. Nagyon sokan a tartalomszolgáltatói szegmensben látták a gyors meggazdagodás lehetőségét, és ezért feldolgozhatatlan mennyiségű tartalom ömlött, ömlik elénk. Ha leengedik a medencét, akkor derül ki, kik fürödtek gatya nélkül, mondta Warren Buffett. A vírus valóban kihúzta a dugót a medencéből, aminek következtében most sokan hazaszaladtak. Új belépőként most nagyon nehéz lesz a piacra lépni, legyen bármilyen remek ötletünk is, mert a tartalomgyártók maximalizálni akarják a bevételeiket, és csak kipróbált felületekkel lépnek együttműködésre. Ez pedig a nagy szolgáltatóknak kedvez, amelyek a különböző algoritmusoknak köszönhetően megfigyelik, mi érdekel bennünket, és annak megfelelő tartalmat dobnak elénk, teljesen kiszolgálják az ízlésünket. A Michael Jordan-film óta minden alkalommal ajánlanak sporttartalmakat nekem is, ha belépek. A kábelszolgátatók tűpontosan képesek felmérni, hogy egy adott sorozatot a világ különböző pontjain mennyien, hány másodpercig néztek, és ehhez igazítják a tartalomfejlesztést és a gyártást, ez pedig a nagy mozifilmekben is visszaköszön. Ha egy adott téma iránt érdeklődnek az emberek, a filmszínházakban is ennek megfelelő tematikájú filmeket fognak forgalmazni.  

– Ha már az új irányokról beszéltünk, nem mehetünk el szó nélkül az amerikai filmakadémia új irányelvei mellett sem. A 2024-ben készülő legjobb filmek nevezéseivel kapcsolatban új szabályokat hoztak az egyenlőség megjelenése érdekében. Mennyire változtathatja meg a filmkészítést az akadémia döntése?

– Ez az új regula semmi másról nem szól, mint arról, hogy az akadémia lelökte magáról a felelősséget. Hoztak négy új alapszabályt, amelyből kettőnek kell teljesülnie, ezek további alpontokra vannak osztva, de első ránézésre is megkerülhetők. Igazából nem értettem a bejelentést övező felháborodást, mert aki egyszer elolvasta az egész rendelkezést, világosan kiolvashatta, hogy az valójában tökéletesen kijátszható. Egy szabályzat a film tartalmára, egy a közvetlen alkotóira vonatkozott, kettő meg a háttérstábra. Ha valaki sem a témában, sem a szereplők összetételében nem kíván az eredeti elképzeléseihez képest változtatni, akkor bőven elég, ha a háttérstábba felvesz olyanokat, akik megfelelnek a kvótának. Mivel ez Amerika és Hollywood, biztos vagyok benne, hogy a bejelentés másnapján már összeálltak olyan cégek, amelyek fel tudják mutatni, hogy rendelkeznek olyan munkatársakkal, akik az új reguláknak megfelelnek. A filmeken eközben alapvetően nem kell semmit sem változtatni.

– Mégis milyen veszélyekkel járhat ez az új rendelkezés?

– Gondoljuk végig, hogy a jövőben minden stábtagnak a szerződésében nyilatkoznia kell arról, hogy az akadémia szerint milyen „kategóriába” sorolható. Ezzel arra kényszerítik a film készítésében részt vevőket, hogy vallják be, milyen kisebbséghez tartoznak. Ez így rendkívül kellemetlen. Ha ténylegesen az a cél, hogy az egyenlőséget erősítsék és kizárják a megkülönböztetést, arra létezik más út, kezdve mondjuk a bérezés igazságosabbá tételétől az ugyanazon feltételekkel történő szerződtetésig. Vagy ha a filmgyártó stúdióval szemben bizonyítható, hogy diszkrimináltak valakit vagy szexuális zaklatást kellett elszenvednie egy alkalmazottnak, annak a stúdiónak a filmjeit a komplett Oscar-versengésből zárják ki. Ezek közül bármelyik nagyon komoly karakán kiállás és az egyenlőség felé mutató lépés lett volna az akadémia részéről. Valószínűleg egy alkotó sem háborodott volna fel, hogy művészileg be van szorítva bármilyen méltatlan helyzetbe, és a következő szerződésénél nyilatkoznia kelljen, hova sorolja magát, viszont a stúdiók érdekeit ez a döntés nagyban sértette volna.

– Ide kapcsolódik az a hír is, hogy a Berlinalén eltörölnék a külön női és férfialakítások elismerését az egyenlőség jegyében, és összevont, közös „semleges” díj lesz a jövőben.

– Ezt szerintem túltolják! Ha történetesen Borbély Alexandra és Röhring Géza alakításai egyszerre indultak volna a Berlinalén, vajon milyen érvek alapján, hogyan hasonlították volna össze az alakításaikat? Nem gondolom, hogy a világ egyik meghatározó filmfesztiváljától, amelynek a társadalmi különbségekkel és szembenállásokkal foglalkozó filmek a fő zsánere, jó üzenet, hogy a gendersemlegességre hivatkozva csak egy fő- és egy mellékszerep kategóriában ad díjat ezentúl. Hogy ne sértsenek meg ezután majd senkit, akkor ha a főszereplő kategóriában női díjazott lesz, akkor az egyenlőség miatt a mellékszerep díját férfi fogja kapni? Vagy fordítva? Ha idén két nő kapott, akkor jövőre két férfi fog? Hol lesz ennek így vége? Hamarosan már csak a rendező kap díjat? Minden évben egyre erősebb alakításokat látni a versenyprogramjukban. Ahhoz, hogy ezeket az alkotásokat és az azokat megformáló színészeket az ismertséghez segítsék, a világ filmszerető közönségének a figyelmét Berlinre és a filmekre irányítsák, inkább több díjra lenne szükség, nem kevesebbre. Ez így a díj értékének csökkentése, és nagyon kontraproduktív – a negatív üzleti hatásairól nem is beszélve.

– Maradva a díjátadóknál, a koronavírus miatt nem nagyon várhatók vörös szőnyeges bevonulások, és egyelőre az élő gálákról is le kell mondanunk. Az Emmy-díj átadóját már online oldották meg, mennyire adta ez vissza a gálák hangulatát?  

– Az idei díjátadó szezon legnagyobb vesztesei mindenféleképpen a divatcégek lesznek, amelyeknek köszönhetően a vörös szőnyeges bevonulás ennyire felértékelődött. Megint vannak olyan vélemények, hogy az Emmy is naptári év szerint díjjazzon, amit nem tartok jó ötletnek. Már így is egymást érik a díjátadók az év elején. Az Emmy jelentőségét csak emeli, hogy fél év választja el az Oscar-díj átadójától. Ha tovább növelnék a jelentőségét, ez a két nagy díjátadó még jobban tematizálhatná a filmes és a tévés piacot. A helyükben én erre törekednék. A mostani ceremóniával, úgy gondolom, kifejezetten jó irányt vett az Emmy, a modern televíziózás minden eszközét felvonultatva a lehető legtöbbet és legjobbat hozták ki belőle. Megszólaltatták az utca emberét is, ily módon a „szakma” is szembesülhet a véleményekkel, ami egyáltalán nem baj. Új elem volt, hogy a díjazottak a közvetlen hozzátartozóik körében, az általuk kiválasztott helyszínen, a saját környezetükben lehettek, így vehették át a díjukat, ami bensőséges és megható pillanatokat eredményezett. Ezek az idei Emmy legmeghatározóbb pillanatai voltak. Szerintem ez egy új trendet nyithat a díjátadók körében.

– Beszéltünk a fogyasztási szokások változásáról, a filmipar átalakulásáról, konkrétan a filmek jövőjéről is ejtsünk szót, azért is, mert az idei Brain Baron is felmerült a kérdés: vajon a számítógépek ejtik rabul a filmkészítést, a digitális technika a jövő, amely előbb-utóbb a színészektől is átveheti a főszerepet? 

– Egyáltalán nem tartom valószínűnek, hogy a számítógépes animált sztárok háttérbe szorítják a hús-vér szereplőket, azon egyszerű oknál fogva, mert előbbiekről nem lehet bulvárpletykákat közölni – bár Lil’ Miquela egy érdekes kísérlet. Minden generációnak saját, meghatározó, példaértékű vagy ellenszenves sztárokra van szüksége, akiknek a cselekedetei nyomán örülni, irigykedni vagy bosszankodni tud. Ez is üzlet. Amíg egy médiatermék eljut a premierig, hatalmas marketingkampány előzi meg, amit leginkább a színészekkel építenek fel.  Virtuális sztárokat nem lehet véletlenül házasságtörésen kapni vagy hiányos öltözetben, smink nélkül, löttyedt izomzattal lefotózni a strandon vagy bevásárlás közben.

– A CGI-technológia, a vizuális effektek mennyire kaphatnak még nagyobb szerepet a filmekben? Mi lesz akkor, ha a színész marad hús-vér ember, de körülötte semmi nem lesz valódi?  

– A számítógép a rendezők számára azt a fajta szabadságot teszi lehetővé, mint amit a zenészeknél a szintetizátor. Ma már a szerzői filmekben is tetten érhetők a számítógéppel előállított részletek, nemcsak a kasszasikerekben. Ma már elképzelhetetlen enélkül alkotni, és ezt a nézői igények is megkövetelik. Ha megnézzük akár a Marvel-univerzum első és a legutóbbi filmjeit, szembetűnő a különbség: látszik, hogy az évek alatt mennyit fejlődött a technika. Kijelenthető, hogy ma már nincs olyan film a mozikban, amelyiknek minden képkockája mentes lenne a CGI-tól. Szerintem két véglet fog felerősödni: a legnagyobb filmstúdiók a legújabb technikai újdonságokkal készíthetnek alkotást, mert a költségvetésük megengedi, illetve maradnak azok a független filmesek, akik eddig is kicsi, tíz-húsz fős stábokkal dolgoztak. A változás a középmezőnynek lesz leginkább kihívás. Mint említettem, a magam részéről nem tartom akkora problémának, ha kevesebb tartalom készül. Ettől még mindig lesznek olyan feltörekvő új generációk, amelyek történeteket akarnak a világhoz eljuttatni, és ezek biztosan gondolkodás nélkül minden új lehetőségbe bele fognak kapaszkodni, aztán meglátjuk, hogy a közönség nagy tömegben mire fog igényt tartani. Én azt látom, a klasszikus mozizás biztos átalakul.