Dobos Evelin: Minden szerep terápia volt számomra

Dóra, Zelma, Kitty. Három szerep, három teljesen más karakter, egy színésznő. Dobos Evelin minden alkalommal mélyre ásott saját magában, és életének egy-egy eseményét dolgozta fel szerepei által. A Napszállta és a Curtiz filmek fiatal, sikeres színésznőjével beszélgettünk szerepekről, vörös szőnyeges bevonulásról, kritikáról, koreai filmekről, utazásról és gasztronómiáról.

– Az Instagram oldaladat követve láttam, hogy pár hete lakóautóval vágtatok neki Sztarenki Dóra színésznővel egy kis baranyai nomád túrának. Honnan jött az ötlet? Miért pont lakóautó?

– Random jött az ötlet, és egyszerűen csodálatos volt! Szerintem fantasztikusan kényelmes is, messze van a nomád életmódtól. Aggályaim nekem is voltak előtte, de sokkal nagyobb benne a tér, mint gondolnád, ez a lakóautó kis túlzással gombnyomásra és csettintésre működött. Legideálisabb és a legkényelmesebb megoldás, most már azt mondom.

– Útitervetek volt vagy spontán alakult a kiruccanás?

– A terv az volt, hogy lecsapatunk Orfűre, aztán majd körbeutazzuk a Balatont. Ehhez képest a negyedik nap is Orfűn voltunk. Még nem jártam azon a környéken, csodahely! Csak nem akarom híresztelni, nehogy sokan felfedezzék, mert akkor már oda a varázsa.

– A posztjaid alapján nagy utazó vagy, a filmjeiddel is szinte körbeutaztad már a világot. Melyik helyszín, ország fogott meg legjobban, melyik város tudott hozzád rövid idő alatt a legközelebb kerülni?

– Peking. Egy európainak igazi kultúrsokk, ami mellett nem lehet elmenni. Szerintem két reakció létezik, vagy soha többet nem szeretnél Kínába utazni, vagy örökké függővé válsz, én az utóbbi lettem. Szeretném egyszer beutazni minden pontját és eljutni minden szegletébe – akár egy lakóautóval –, csodálatosan új és más világ, semmihez sem hasonlítható, amit eddig valaha tapasztaltam. Nagyon idegen, életvitelszerűen nem tudnék ott élni, de turistaként belekóstolnék.

– A szó szoros értelmében?

– Aki próbálta már az igazi kínai ételeket, pontosan tudja, mire számítson, és szerencsére már itthon is találni nagyon jó éttermeket.

– Bevallom én nem mertem mindent kipróbálni, amikor Pekingben voltam, a bogaraktól távol tartottam magam. Te kipróbáltad?

– Persze! A bambuszféreg konkréten olyan, mint a mi tepertőnk.

– Semmi kétség nem volt benned?

– Semmi, dehogy! Minden utazásomon keresem az autentikus helyeket, nem a felkapott éttermek érdekelnek elsősorban. Pekingben nyilván a helyiek megmutatták a legjobb éttermeiket is, de én a bódékat, a kis sikátorokat is kerestem.

– Az Instádon szépen nyomon lehet követni a gasztrotúráidat, nem titkolod, mennyire szeretsz enni.

– Annak van értelme, ha teletömjük magunkat boldogsággal; ha valaki jól tud enni, nagyon komoly boldogsághormont és élményt tud jelenteni.

– Az ázsiai kultúra mennyire fogott meg?

– Mindig is rajongtam a koreai filmekért. Szerintem a legérzékenyebb filmnyelvet beszélik. Lenyűgöző a filmművészetük, a nagybetűs film. Akár kaszabolós véres horrorról beszélünk, olyan gyönyörű képi megfogalmazásban mesélik el a történetet, szavak nélkül is tudnak alkotni. A filmművészet magasiskolája. Visszatérve Kínához, imádom a ruháikat, olyan anyagérzet van mindenben. Elvittek egy kínai boltba, ahol kizárólag tradicionális ruhákat készítenek méretre. Több ezer éves múltjuk van, századokra lebontva láthatjuk az esküvői ruhákat vitrinben kiállítva. Csodálatosak a porcelánjaik, kettőt hoztam is haza magammal.

– Ahogy nézem az életed, pályafutásod, tettél jó pár vargabetűt. Tanyavilágban nőttél fel, de közben balettoztál, dráma szakra jártál a gimnáziumba, a Színművészeti Egyetemen mégis a televíziós szakot választottad, de filmszínésznő vagy. Tudatos vagy véletlenszerű a te pályafutásod?

– A szüleim szerettek volna még a falusi életből is kiszakadni és egy romantizált tanyaéletet megvalósítani. Az erdő közepén éltünk. Tartottunk ugyan háztáji állatokat, de nem gazdálkodók voltak a szüleim. A művészetekre mindig nyitottak voltak, ezért minket a testvéremmel ilyen szellemben neveltek. Amikor már csak anyukánk maradt nekünk, szerette volna oktatási szempontból is azt a lehetőség megadni, ami egy nagyon pici, kétutcányi faluban nem lehetséges, ezért költöztünk Debrecenbe. Szerintem a szülőn múlik, mikor és hogyan vezeti be a gyerekei életébe az értékeket, kultúrát. Anyukám ötlete volt, hogy menjek balettozni, először Nyíregyházára vitt, majd a debreceni költözéssel ott folytattam.

– Gimnáziumban dráma tagozatos voltál, végül miért nem a színész szakot választottad az egyetemen?

– Gimi után ráadásul közgázra mentem.

– Na, megint egy teljesen új irány!

– Igen, mert rácsúsztam a matekra, nagyon megszerettem. Nem volt egyszerű a tinikorom, én sem voltam egyszerű, csapongtam. Senki nem volt, aki ezeket a vadhajtásokat lecsipkedte volna. Utólag azt mondom, mindennek így kellett történnie, nem tudok más életutat elképzelni magamnak. A közgázra azért vitt a sors, hogy megismerjem a lelki társ barátnőmet, Mesit. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, és névnapomon született meg első fiú gyermeke. Csodálatos kapcsolódás az életemben. Utána vettek fel tévé szakra a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Miért nem a színészet? Valószínű, nem voltam elég magabiztos, azt gondoltam nálam vannak jobbak. Mai napig jellemző rám ez a hozzáállás. Nem úgy megyek el egy castingra, hogy na, ezt ki más kapná, ha nem én? Amiket megkaptam szerepeket, azok közül párnál viszont az járt a fejemben, bárcsak tudnák az alkotók, hogy mennyire magaménak érzem azt a karaktert. Én akkor is képes vagyok bizonytalankodni, ha megkapom a lehetőséget, de ez csak a kezdeti izgatottság miatt van, később megnyugszom és teljes gőzzel belevetem magam a munkába. Kell, hogy érezzem, nagyon hisznek bennem az alkotók és akkor a lelki békém helyreáll.

– Itthon szerintem létezik egy ranglétra, amit végig kell járni: Színművészeti Egyetem, színház, majd később film. Te két hatalmas produkcióban szerepeltél, kihagyva minden lépcsőfokot, és egyből filmsztár lettél. Igazi amerikai álomsztori.  

– Érdekes ez a lépcső, amit mondasz, nem feltétlen így látom. Én jó munkákban szeretnék részt venni.  A sztárság meg távol áll tőlem. Az az elsődleges, hogy sok jó szakemberrel dolgozhassak  izgalmas feladatokon, a többi velejáró körülményt pedig mindig igyekszem majd a helyén kezelni.

– Segítséget jelentett, hogy televíziós szakon végeztél, műsorvezetőként dolgozol, így legalább a kamerát megismerted?

– Fordítva volt, előbb jött a filmsorozat, az Egynyári kaland. Az volt az első kamera előtti szereplésem.

– Egyből a mély vízbe?

– Első forgatási napomat pálinkával kezdtem reggel, mire kamera elé kerültem délután, már majdnem elájultam, annyira izgultam. Nagyon szerettem ezt a sorozatot, örökké a szívem csücske lesz. Dórát imádtam játszani, vele és benne gondolkodni, legszívesebben minden nyáron forgatnék Egynyárit.

– A Curtiz volt a legutóbbi mozifilmed, ráadásul főszerep! Amikor megnéztem, azon gondolkodtam, hogyan készültél rá, honnan merítettél erőt? Kitty karaktere nagyon nehéz szerep, egy terhelt apa-lánya viszonnyal.

– Érdekes, mert minden egyes feladat, ami elém került, akár Dóra az Egynyáriból, Zelma a Napszálltából, és Kitty is, egy terápia volt számomra. A szerepek segítettek feldolgozni egy-egy eseményt az életemből. Mellbevágó élmény volt, amikor rájöttem, hogy mennyire hasonló cipőben járunk Kittyvel és hogy mennyire hasonló a helyzetünk az apukánkkal. Így nekem ebből az élményemből volt lehetőségem táplálkozni. Tisztában vagyok azzal, hogy mi járhat egy olyan huszonéves lány fejében és lelkében, akivel az apja nem foglalkozott.

– A Curtizzel és a Napszálltával is szerepeltetek nemzetközi filmfesztiválokon. Hogyan élted meg a vörös szőnyeges bevonulásokat? Izgultál előtte? Kívülről nagyon természetesnek tűntél, főleg Velencében.

– Épp a Montreáli Nemzetközi Filmfesztiválon voltam a Curtiz bemutatóján, ahol megnyertük a fődíjat. Az átadón sajnos nem lehettem ott, mert egy időben volt a Napszállta velencei bemutatójával. Néztem előtte Insta videókat, hogyan, mi történik a vörös szőnyegen. Szeretek felkészülni mindenre, tudnom kell, mi hol van, kik hol helyezkednek el, ne ott bénázzak. Jó érzés volt, hogy ott állunk együtt a szőnyegen és végre ilyen csodás, ünnepélyes keretek között tudjuk bemutatni a filmet. Boldog voltam nagyon!

– A filmszínészek vannak leginkább kitéve kritikának, téged hogyan érintenek?

– Szórakoztat, de fenntartásokkal kezelem a pozitív és negatív kritikákat is. Szerintem nem elsősorban az a fontos, hogy ki és mit mond, hanem hogy miért. Ha jó szándékból, akkor bármit mondhatnak, ha azt érzem, rossz szándékból, akkor megpróbálom a helyén kezelni

– Az önbizalmadat a negatív kritikák nem tudják elvenni?

– Ha bizonytalankodom is saját magamban, idegen emberek nem tudnak kizökkenteni, de megerősíteni sem. A pozitív véleményeket is ugyanúgy kezelem, mint a negatívat. Nem fogok kardomba dőlni, de elszállni sem, ha dicsérnek, vagy kritizálnak. Vannak olyan emberek a környezetemben, akiknek iszom a szavait és akikben teljesen megbízom, tőlük jöhet bármi.