Egy patinás patika szomorú jelene

Közismert, hogy Csontváry Kosztka Tivadar nem Csontvárynak született, csak Kosztkának, és végzettségét tekintve okleveles gyógyszerész volt, patikája pedig Gácson működött, Losonc fölött. 

Most ide látogatunk el. Kérdése az útnak: mi maradt meg mindebből?

A Vörös Kereszthez címzett gyógyszertár 1884. december 10-én nyílt meg egy faluszéli haszonbérelt házban. A község alig kétezer lakosból állt. Jelentős részük fazekasságból élt meg (kb. 100 család), akik különcködésből még mindig céhrendszerben dolgoztak, és éppen rácsodálkoztak arra, hogy a nagyipar tönkreteszi őket; volt itt még (a patikától kb. 150 méterre) egy takaró- és egy posztógyár, amely pár évvel korábban Európa egyik legnagyobb szövőműve volt, de válságba került és leépült. A korábbi igényes szövetekhez használt porfestékek az udvarán árválkodtak, ezeket vásárolta fel Kosztka, így tudott olcsón festeni.  

Bemutatkozása abból állt, hogy kiállt a magyarosítás mellett. (A község szlovák volt.) 1885-ben a plébános kezdeményezésére felújították az iskolát, akkor nyílt meg egy leányiskola is (immár magyar tanítónővel), 1886-ban pedig óvoda. Az elsőre Csontváry is adott pénzt. Így írt erről a megyei lapban 1886-ban: „Még nincs egy éve, s mondhatni egész büszke önérzettel, miszerint Gács két év előtthöz képest – a még hátramaradt fazekasok levonásával – ma e kis község a hol a magyar szó ritka volt, mint a fehér holló – mert még a csekély számú intelligentia is németül érintkezett – teljesen átalakulván; magyar dalt, magyar műkedvelői előadásokat s a magyar szót olyanok ajkairól is már hallani a kiktől nem is volt várható, hogy még magyarul is beszéljenek. S ezzel megszűnt a tót színház úgynevezett ’Divadló’, a tót műkedvelők hódítása elmaradt s volt idő a hol a nagy dob ébresztett fel az éjjeli nyugalomból, mert »faust«-ot adták elő a tót zatyafiak. S mióta ezen ördögök nem kisértenek, azóta az egész vidéken megindult a mozgalom egy magyar közművelődési egyesület létesítésén s e tekintetben Gács már első helyet foglalt el s ma felső a nógrádmegyei magyar közművelődési egyesületnek 50 nél több alapító, 400 nál több rendes s számtalan pártoló tagja is van.” Ez még a Pesti Hírlap olvasóihoz is eljutott 1885. október 9-én:

Csontváry a vagyonát azzal kezdte növelni, hogy tömény szeszt mért, pálinkát, konyakot. Ezzel megsértette gr. Forgách Antalné, a falu fölött trónoló kastély urának regáléjogát, aki közigazgatási eljárást akasztott a nyakába. Kosztka védekezése az volt, hogy a többi kocsma rossz minőségű szeszt itat a néppel, ő viszont ügyel a minőségre, ez egészségügyi feladata egy gyógyszerésznek. A közigazgatás azonban 1887 elején kimondta a regálécsonkítást, és arra ítélte őt, hogy 14 hektoliter (1400 liter) tiszta szesznek megfelelő kártérítést fizessen a grófnénak. (Vagyis 2800 félliteres palackot.) Az ügyben 1887 júliusában a minisztérium döntött, amely a regálécsonkítást fenntartotta, de Forgáchné kárigényét bíróság elé utasította. Ezt a grófné nagy galamblövészettel ünnepelte meg, a perben pedig nyert. Csontváry ezzel kigolyózta magát a helyi közéletből, mert a Forgách grófokkal senki nem akarta összerúgni a port, s olyan ember mellett sem akart kiállni, aki mások részegségét hasznosította. Mivel pedig Kosztka úr fizetni nem akart (vagy nem tudott), 1891-ben árverést írtak ki a patika berendezésére. Törlesztett inkább, de még ez évben bérbe adta az időközben megvásárolt házat, ő pedig elment jogi tanulmányokat folytatni, továbbá (s főleg) festeni. Egy ideig (1898-ig) még részben itt él mint gyógyszerész és anyakönyvvezető-helyettes (emiatt összeveszett a plébánossal). El akarta ekkor adni az egészet. 

Vevő a jelek szerint nem volt, maradt a bérbeadás. Annyit kötött ki a gyógyszerészbérlőknek, hogy egy szoba mindig a rendelkezésére álljon. Márpedig vissza kellett térnie, ha a korábbi bérlő felmondott, új pedig még nem volt. Ilyenkor újra patikus lett. Másodosztályúnak ítélt vásznait a padláson tárolta, amelyek persze halála után javarészt elkallódtak.

S hol van ma a gyógyszertár?

Csontváry 1919-ben Budapesten halt meg. Házát egy gyógyszerész vette meg, majd 1922-ben egy testvérpár lett a tulajdonosa. Keszeli Ferenc, A hét című lap 1989/36. számában ezt írta le helyszíni szemléjét: „A gácsi ház mai lakói ugyanazok az emberek, a jámbor és jólelkű, hiszékeny Ruzinsky testvérek, akik annak idején Csontvárytól a házat megvásárolták. Kocka. Ilyen néven emlékeznek ők Kosztkára, a Csontváry művésznevet felvett Tivadar úrra, a ’potekárra’, aki jóságos, de az emlékezetük szerint meglehetősen álmodozó, kicsit habókos, ám igen nagy tiszteletnek és bizalomnak örvendő patikusa volt Gács községnek. (…) Ruzinskyék becsülettel megőrizték a képeket, jóllehet, nem művészi értékük miatt, hanem azért, mert a Kocka úr csak megőrzésre hagyta ott, mondván, hogy alkalomadtán majd értük jön, vagy küld valakit. De nem jött, nem küldött hosszú-hosszú évekig. Mígnem hallották, hogy Kocka úr már régen meghalt, utána senki sem maradt, és állítólag híres festő lett belőle...” Ez azért kétséges, mert egy 1981-es tudósítás szerint Ruzsinszky Gyula, az egyik eredeti vevő az 1970-es években meghalt; Béla testvére Losoncon lakott, s már 86 éves volt...

De hagyjuk a részleteket. Fő az, hogy megvan a ház a falu végén, a meredek útkanyarulatban.

Az elhanyagolt udvart félig körbeölelő, L alakú ház lehangoló, félkész külalakot mutat. A kapu melletti főépület volt a patika, ott van befalazott bejárata, ez látszik is a fényképen.

Gazdái nem akarták, hogy emléktáblát csavarozzanak fel oda, így azt a fakerítés elé, közterületre, egy diófa alá tették le 2019. június 21-én, a mester halálának századik évfordulóján.

Avatók: Gács önkormányzata és a losonci Phoenix Lutetia Polgári Társulás, támogatók: anyagilag a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Kultminor Kisebbségi Kulturális Alap, eszmeileg az UNESCO (amely 2019-et Csontváry-emlékévvé nyilvánította). A táblán lévő közismert arckép itt készült, az egyik mellékszobában festette magáról a mester.

Abba viszont – érdekes módon – belementek a ház lakói, hogy az emléktábla avatásával együtt Csontváry festményeinek legjellemzőbb darabjait másolatban kiakasszák a kerítésükre. Így e hely eltéveszthetetlen – 2020 augusztus 8-án, ott jártamkor is velük volt kidekorálva.

Ha lenne esze a magyar és a szlovák idegenforgalomnak, felvásárolnák a patikát (akármilyen áron, ha nem megy, sajátítsák ki), élethűen berendeznék, és teletömnék Csontváry festményeinek legkifinomultabb reprodukcióival. Mert a gácsi patikusra büszke lehet a magyar (annak vallotta magát), de a szlovák is (Kosztka…), s első festményeit e környékről készítette.

Addig maradnak a molinók. Hogy meddig bírják az időjárás viszontagságait, ki tudja. Ez legalább ösztönzés lesz arra, hogy 2021-ben megint megnézzük a helyszínt. (Azért túl sok mindenben ne reménykedjünk...)