Ember Márk – Egy színész rocksztárlélekkel
Az egyik legnépszerűbb fiatal magyar színész, aki dalaival a toplistákat ostromolja.
Mosolygott már ránk televízió képernyőjén, láthattuk mozivásznon, és a Vígszínház színpadán, olyan sikerdarabokban, mint A Pál utcai fiúk vagy A nagy Gatsby. Három hangszeren játszik, saját dalokat szerez, tagja egy zenekarnak, de nem tartja magát zenésznek. A véleményét nem rejti véka alá. Nyílt, őszinte, humoros. Egy tehetséges színész, akire nem csak a színpadon érdemes figyelni.
– Először éppen futás közben hívtalak, ez nálad mindennapos tevékenység?
– Fontos az edzés, hogy karban tartsam magam, most a karantén alatt vált a futás mindennapossá.
– Az egyik videódban két kis teknőssel szerepeltél, ők az otthoni társaid?
– A Szerelmemmel és a két kis teknőssel élek együtt. A karanténból azért a tekik túl sokat nem éreznek, ugyanúgy nem csinálnak semmit egész nap.
– Te hogyan éled meg ezt a karantén időszakot?
– Hihetetlennek tűnik. Elképesztő, hogy az én életemben ez megtörténik. Amit eddig csak filmekben láthattunk, valósággá válik. Egyik este épp egy közepes filmet néztünk még 2011-ből, ami szintén pandémiáról szól, és a film közben mégis jó lett, mert felismered, hogy pontosan ez történik most velünk is.
– Sokan, sokféleképpen élik meg ezt az időszakot. Nálad az elmúlt évek hajtása után sem merült fel az, hogy most kicsit akkor „semmit teszel”, mindenképp az volt benned, hogy ezt az időszakot is valamilyen szinten alkotásra használd?
– Ahhoz képest, hogy eddig mennyi mindent csináltam, az én szememben, amit most csinálok az semmittevés. Mert ha arányosan nézed, akkor a jelenlegi tevékenységem úgy 10 százaléka egy korábbi átlagos napomnak. Ha ez sem lenne, felrobbannék. Szerencsés helyzetben vagyok, abból élek, hogy megmutatom, mi zajlik bennem.
– Viszont úgy tűnik, a rocksztár-éned előtérbe kerül ebben az időszakban, eddig is foglalkoztál zenével, de most erőteljesebb a jelenléted.
– Igen, az elmúlt négy-öt hónapban fura módon többet aposztrofálnak zenésznek, miközben én soha nem mondtam magamról, hogy zenész vagyok. Mély tiszteletben tartom ezt a megnevezést. Én egy hobbi muzsikus vagyok. Énekes sem vagyok. Inkább a srác a szomszédból, akinek volt egy gitárja.
– Azért vitatkoznék, mert van egy zenekarod, A GRUND, játszol több hangszeren – klarinét, szaxofon, gitár – és nem egy dalod jelent már meg.
– Jó, de főzök is, mégsem vagyok szakács. Persze foglalkozom ezzel a dologgal, de az, hogy valaki zenész, az én szememben teljesen más. Nincs az életemben a napi öt-hat óra gyakorlás, amit a zenészek végigcsinálnak, hogy teljes tudatába legyenek a hangszerüknek. Sok hangszert meg tudok szólaltatni, de talán csak a klarinétot említeném, ami az én mércém szerint eléri azt a szintet, hogy mit jelent hangszeren játszani.
– A sportban azt mondják, nézz az eredményjelzőre, mert az nem hazudik, a „Tovább” című dalod a Petőfi Rádió toplistájának első helyéig jutott. Tehát a zenészek között Ember Márk odakerült az élre.
– Remélem senki nem haragszik rám ezért. Nagyon köszönöm az embereknek, hogy hallgatják, a rádióknak, hogy játsszák. Elképesztő. Mindig előjön, hogy mit szólna a fiatalkori éned, most hol tartasz? Szerintem jó fej lenne velem, nem mondaná azt, hogy ciki lettem.
– A koronavírus alatt több művésztársaddal együtt készítettetek közös videó klipeket otthonról: „Neked írom a dalt” és az „Érted”. Ezen kívül a saját dalaid a "Van miért! (Maradj otthon)” és a „Nem esek szét”, amiket ez az időszak ihletett. Úgy tűnik ez a helyzet még jobban előhozta a zenei éned.
– Nézd, én úgy gondolok a zenére, ha van bennem valami – nem is biztos, hogy egy jelen idejű gondolat, lehet évekkel ezelőtti – a dalaimon keresztül jött ki legjobban belőlem. Az érzelmeim, gondolataim, amiket szeretnék kifejezni, dalok formájában jönnek ki elő. Abban az áldott helyzetben vagyok, hogy úgy tűnik, az emberek megtalálják magukat az én gondolataimban.
– Volt benned ezen kívül a tenni akarás vágya is? Hogy azért is alkoss, hogy segítsd az embereket ebben az időszakban?
– Igen, bár félnék ezt így kimondani, mert mégis csak egyfajta önzésből jönnek, mert ha nem adnám ki magamból, felemésztődnék. Ha ez ösztönöz embereket, akkor az egy borzalmasan jó dolog. De alapvetően, ha kijön egy művészi produktum, az abból születik meg először, hogy ki akarok adni magamból valamilyen fájdalmat, boldogságot, bármit. Tehát az első lépés az ez, kár lenne hazudni. A „Maradj otthon!” dalomnál tényleg az jutott eszembe, hogy ötvözöm ezt a kettőt, vagyis, azt az akarást, ami bennem van, hogy ki kell adnom magamból valamit, azzal a fajta kötelesség érzettel, hogy aki tömegekhez tud szólni, szólaljon meg és ösztönözzön, biztasson embereket.
– Szerinted mennyire fog megváltozni az életünk, ha egyszer „kiszabadulunk”?
– Én nem vagyok naiv, szerintem sajnos semennyire. Nagyon gyorsan felejtünk, azok a beidegződések, amiket hozunk magunkkal, a jó és rossz szokásaink nagyon nehezen változnak. Ha megnézzük a történelmet, hány háborúból tanult az ember? Egyből sem. Vagy szomorkodunk emiatt vagy elfogadjuk és megpróbáljuk megtanulni, hogyan lehet ezzel együtt élni.
– A Te életedben lehet változás? Megmaradhat az erőteljes zenei vonal vagy ismét a színházé lesz a főszerep és a rocksztáréned háttérbe szorul?
– Most csak jóslásokba tudnék bocsátkozni. Az biztos, hogy az első dolgom az lesz, amint feloldódik mindenféle karantén és tiltás, hogy egy hatalmas koncertet összehozzunk, egyrészt A GRUND zenekarral, másrészt az én projektemmel. De azért most már nagyon szeretnék színész lenni! Azért is jó színésznek lenni, mert négy órán keresztül nem a saját problémáiddal kell foglalkoznod, hanem a szerep problémáival és most már nagyon jó lenne inkább különböző szerepek gondjaival foglalkozni.
– A karantén után bármiben változtatnál az eddigi életeden?
– Nem akarnék változtatni, nagyon elégedett voltam az életemmel. Szuperül zajlott és szerencsésen, nem is tudom, kinek hálálkodjak. A küzdelmek természetesen az én életemet is végigkísérték, de mindig volt értelme a küzdelemnek. Szerettem azt a tempót, szerettem azt a ritmust, főleg az elmúlt egy évemben, amikor egy kicsit tudtam is rá hatni, mert az fontos kérdést, hogy az embert viszi az élete vagy irányítja. Az elmúlt egy évemben azt éreztem nem sodródom, hanem vitorlázom.
– Veled kapcsolatban eszembe jutott egy klasszikus: „Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni”. Jellemző rád, hogy néha nagyon keményen kiállsz, bevállalod, felvállalod, kimondod, ami benned van.
– Az a fontos, hogy én ne őrüljek meg. Ha a gondolataimat nem adom ki magamból, megeszik az agyam. Ez világéletemben így volt. Minden olyan dolog után, ami nem hagyott nyugodni, utánamentem. Ha úgy éreztem egy általános iskolai tanárnőmnél, hogy valamiért nem szeret engem, akkor én megkerestem és megkértem mondja el, mi baja van, hogy legyen tiszta köztünk ez a viszony. Ha valami nem hagy nyugodni, mindig keresni kell egy felületet, ahol kimondom. Most egy olyan világban élünk, ahol az interneten keresztül sok emberhez tudunk szólni. Van ez a visszhanghatás: a baráti társaságommal nagyjából egy véleményen vagyunk, de azért mindig jól összevitatkozunk, miközben ugyanazt az álláspontot képviseljük. Na, ez nem viszi előre sokszor az ember életét, mert csak visszahangoztatjuk a véleményünket. Ezért is fontos számomra, hogy olyan platformon is meg tudjak szólalni, ahol bárki hozzászólhat, aki nem biztos, hogy velem egyetért. Ha kiadok egy produkciót, vagy bármiben megszólalok, az mind én vagyok, amint felkerül az internetre onnantól már mindenkié. Bárki hozzászólhat, véleményezheti, megoszthatja, törölheti.
– Függetlenül attól, hogy az életedre lehet akár negatív következménye is?
– Negatív következmény egy bántó hang, az is okozhat álmatlan éjszakákat. Olyan világban élünk, ahol a vélemények, tények. Ha kaját rendelsz, az interneten megnézed, hány csillagosra értékelték az emberek, ha meg akarsz nézni egy filmet, előtte elolvasod, milyen kommenteket írnak. Tehát a véleményeket tényként kezeljük. Ez nagyon veszélyes és nagyon oda kell figyelni. Sokat beszélek arról mennyire szükséges az oktatásunkban az irodalom és kommunikáció tantárgynál, hogy szó essen arról, hogyan kommentelsz, hogyan szólsz hozzá, mikor milyen komment fér bele, mikor lehet személyes hangvétel. Korábban, amikor erről beszéltem egy magyar tanárnő üzent nekem, hogy bevette a tanrendbe, mert ő fontosnak tartja. Akkor azért ettől kicsit jól éreztem magam.
– Egy nagy váltás történt az életedben a Vígszínházból a Tháliába szerződtél? Te is nagy lépésnek éled meg?
– Ez olyan, mint amikor egy focista csapatot vált, mint amikor Cristiano Ronaldo átszerződött a Real Madridból a Juventushoz. Jó, azért nem ekkora léptékű az én személyem meg a váltásom. Nekem azért is fontos, mert ez az első hely az életemben, ahova felnőttként megyek. Mert a Vígszínházba 21-22 évesen még gyerekként kerültem.
– Nagyon népszerű színházból jössz el, ahol nagy sikerű darabokban játszottál. Meg tudod tartani ezeket a szerepeidet?
– A Thália lesz az anyaszínházam, elsőbbséget élvez mindenek fölött, de amíg egyeztethető vagyok, addig a szerepeimet tartom a Vígben.
– Mennyire formálódik az új munkád és az új színészi léted? Mennyire lehet más, mint amit eddig láthattunk tőled?
– Érdekes kérdés, nem hiszem, hogy kardinális változások lesznek a színészetemben. Annyiban fog változni, hogy ott is nagyon sok színész van, akitől érdemes tanulni, ellesni dolgokat. Szabó Győző, Molnár Piroska, Schell Judit, Pindroch Csaba és még sorolhatnám a csodálatos színészeket a Tháliából. Reményeim szerint már az első próbafolyamatok után tanulni fogok egy csomó új dolgot.
– Nekem tetszik a Ronaldos hasonlatod, mert Cristiano úgy hagyta ott a Realt, hogy mindent megnyert a csapattal. Kicsit úgy érzem Te is úgy hagyod el a Vígszínházat.
– Igen, de jaj, ez rettenetesen nagyképűen hangzik. Konkretizáljuk kicsit. Egyetemistaként kerültem a Vígbe, ahol kezdetben statisztáltam, kis egy mondatos szerepeket vittem. Majd egyre nagyobbak lettek ezek a feladatok. És valóban, akkor hagyom ott a Vígszínházat, amikor főszerepeket játszom. Tehát így igaz lehet a hasonlat. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ezen így végigmehettem, sokat tanultam. Azt hiszem jobb úgy színésznek lenni, hogy ismerem azt is, amikor csak besegítek egy előadásba és azt is, amikor én viszem. Tágabb ez által a látóköröm. Hatalmas szerencse, hogy én lehettem az, akin múlik a darab. Annak is örülök, hogy nem keserű szájízzel hagyom el a színházat. Olyan érzés, mint amikor húzol egy párkapcsolat, érzed, hogy váltani kell, nem azért mert bármi elromlott, hanem mert nem ő az az ember, aki mellett le fogod élni az életedet. Hagyhatod, hogy az egész kapcsolat megmérgeződjön, elromoljon, de én inkább előbb léptem.
– Egyszer úgy nyilatkoztál, fiatalon a világ leghíresebb zenekara címre pályáztatok – ami eddig valamilyen okból még nem jött össze – továbbra is ez egy álom és a fő irány marad a színház?
- Igen, szóval ezt a zenei címkét még egy kicsit meghagyjuk a Beatles-nek.