Emberközeli történelem
Tizenkét történelmi dokumentumfilm készül a közeljövőben a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával.
A pályázatról, a kiválasztás menetéről, illetve a dokumentumfilmek fontosságáról Hermann Róbert történésszel beszélgettünk, aki az NFI szakmai értékelő és javaslattevő bírálóbizottságának tagjaként vett részt a pályáztatási folyamatban.
Az NFI különböző témájú pályázataira nyár végéig összesen mintegy 1400 filmtervvel jelentkeztek az alkotók, köztük szép számmal találhattunk különböző korokat felelevenítő történelmi dokumentumfilm ötleteket. Hermann Róbert történész elmondta, hogy a pályázók elsőként beküldték a koncepciójukat, illetve a szinopszist, amit a háromtagú bizottság megtárgyalt.
– Akiket kiválasztottunk, ők beküldhettek egy részletesebb elképzelést, majd behívtuk az alkotókat egy konzultációra, és feltettük nekik a megvalósításra, a szakértőkre, az előkészületekre, illetve a költségekre vonatkozó kérdéseinket. Az ezt követő ülésen született meg a Televíziós Döntőbizottsághoz előterjesztendő javaslat – mondta.
A Nemzeti Filmintézet idén tizenkét történelmi dokumentumfilm gyártását támogatja. Hermann Róbert szerint a többségük olyan témát ölel fel, amelyekről volt valamiféle fogalmuk, ismeretük, de volt közöttük olyan is, mint például a Vörös narkó című alkotás, amelynek témája mindenki számára meglepetést okozott.
– Ez a filmterv azt mutatja be, hogy a Kádár-rendszer a Nyugat-Európában található országokba, illetve az Amerikai Egyesült Államokba irányulóan milyen titkos állami drogkereskedelmet folytatott. Egészen különleges dolog, hiszen sosem olvastam róla, és úgy gondolom, hogy akár egy közepes költségvetésű amerikai koprodukciót is megérne a történet – ismertette.
Mindenki tapasztalhatja, hogy a történelmi dokumentumfilmek döntő többségükben a XX. századi eseményekre fókuszálnak, ami azzal magyarázható, hogy az elmúlt száz évből megannyi filmfelvétel, fénykép áll rendelkezésre, bizonyos témák kapcsán pedig a még élő szemtanúkat is megszólaltathatjuk. Ezzel szemben – mondjuk – az 1848/49-es forradalom és szabadságharc esetében már sokkal nehezebb a helyzet.
– Jöttek be szinopszisok a XX. századi előtti időszakokról is, de valamilyen oknál fogva nem sikerültek olyan jól. A XIX. századdal foglalkozó történészként meglepett, hogy az alkotók fantáziáját sokkal inkább az elmúlt száz év mozgatja meg – vélekedett.
Hermann Róbert úgy gondolja, hogy a történelmi dokumentumfilmek azért is fontosak, mert emberközeli élményeket nyújtanak az érdeklődőknek. Például ha elolvasunk egy Horthy Miklósról szóló történelmi tanulmányt, az nem ugyanazt a hatást nyújtja, mintha a képernyőn mozogni látjuk az egykori kormányzót. Sőt kifejezetten vannak olyan témák, melyek nem írhatók meg jól egy tanulmányban.
– Onódy Lajos vendéglátó-ipari vezetőként az 1960-as években az idegenforgalomban és a vendéglátás területén a csúcsig jutott, majd egy koncepciós perrel tönkretették az életét, és sosem rehabilitálták. Az ő életpályájáról nem biztos, hogy érdemes tanulmányt vagy könyvet írni, de egy dokumentumfilmben jól be lehetne mutatni, hogy hogyan trükközött a valutával, a nyugati árukkal, és hogyan kenyerezte le a politikai elitet. Ez sokat elmondana a Kádár-rendszer működési mechanizmusáról – jegyezte meg.
A javaslattevő bizottság tagjától megtudtuk, hogy a szerződéskötéstől számítva egy év áll az alkotók rendelkezésére, hogy elkészítsék a műveiket. Hermann Róbert ismertette: csak olyan pályaművel lehetett jelentkezni, amelynek volt már valamelyik televíziótól befogadó nyilatkozata, a későbbiekben pedig nemcsak valamelyik csatornán, hanem online streaming platformon is megtekinthetjük majd a dokumentumfilmeket.
Hermann Róbert meglátása szerint akár a magyar királyokról is lehetne sorozatot készíteni, és külföldön számtalan jó példát látott arra, hogy korábbi évszázadok fontosabb eseményeit színészekkel játszották újra.
– Azt várom az alkotásoktól, hogy közelebb hozzák a bemutatott korszakokat. Korábbi pályázatoknál is tapasztaltam, hogy egyes dokumentumfilmek komoly nézettséget tudhatnak magukénak, a csatornák újra és újra leadják őket. Egészen sajátos formában őrzik meg a múltat, és ha az alkotók nem tárnák fel ezeket a történeteket, akkor egészen egyszerűen elvesznének – mondta.
Problémát csak az jelent, hogy általában kései órában sugározzák őket, ami eleve megnehezíti, hogy sokan megismerkedjenek velük. Ennek orvoslásában a nézettséghez nem kötött közszolgálati adóknak komoly feladatuk lenne.
