Épül az Egy Háza Berlinben

Univerzális vallási épületet emelnek Berlinben a három ábrahámi vallás számára. 

A Petriplatz imaháza egyszerre lesz templom, mecset és zsinagóga („temegóga”) a szolidaritás, az elfogadás és az együttélés jegyében. Az alapkövet május 27-én teszik le, és az előrejelzések szerint négy év alatt készül majd el az épület. A House of One chartája kijelenti, hogy a felek – vagyis a berlini keresztény, zsidó és muszlim közösségek – tartózkodnak az erőszaktól, egyenlő állampolgárként kezelik egymást, tiszteletet tanúsítanak és célként tűzik ki a kölcsönös megértésre való törekvést.

A tervrajzok szerint stílusában semleges, neobrutalista építményről van szó, amelynek tetején sem Dávid-csillag, sem kereszt, sem pedig félhold nem lesz. A belső elrendezést tekintve a kupolatermet három szent szoba öleli körbe. Egy zsinagóga, amely a egyéni tanulást és a közösségi értelemadást képviseli, középen egy keresztény templom, amely a hit tanának szolgálatában áll és egy mecset, ami a muszlimok számára az elmélkedés és a vita helyszíne. Ez a ház tehát elsősorban nem egy vallásgyakorló intézmény lesz, hanem ezen három vallási tér egybenyitása. Lehetőség a találkozásra.

Ezt most még elég nehéz elképzelni, és a szkeptikus harang azonnal megkondul a fejekben. De amikor nem értünk valamit, gyakran kívülről érkezik a segítség. Tegyük fel, hogy a „három testvér” nem tud dűlőre jutni egymással. Hát hívjunk meg egy negyedik embert a vitába!

– Ide figyelj, drágám. Ha vallásos akarsz lenni, akkor vagy hindunak, vagy muszlimnak, vagy kereszténynek kell lenned. Hallottad, mit mondtak kinn a sétányon.
– Nem értem, miért ne lehetnék egyszerre mindhárom. Mamadzsinak két útlevele van. Indiai és francia. Miért ne lehetnék én hindu, keresztény és muszlim?
– Az más. Franciaország és India földi országok.
– Hány ország van fenn az égben? – gondolkodott egy másodpercig.

– Egy. Erről van szó. Egy ország, egy útlevél.
– Egy ország az égben?
–Igen, vagy egy se. Ez is egy lehetőség, tudod. Amire rákaptál, az mind szörnyen ódivatú.
– Ha csak egy ország van az égben, akkor nem érvényes ott minden útlevél?”

Yann Martel Man Booker-díjas könyve, a Pi élete (2001) egy hindu kisfiú története. A többistenhit hagyományából jön, de ki meri jelenteni, hogy az ok, amiért a vallások különbözőek, az csak érzéki tapasztalataink, benyomásaink és meghatározott környezetünk eredménye. A hit akkor is egyetemes, és örökre egy irányba mutat. A szertartások és a rítusok persze önmagukban nem adják meg egy-egy vallás lényegét – ami pedig inkább az, hogy miképpen értjük meg a világot. Egy Történet kell, ami elmondja nekünk, hogy a végső cél minden vallásban az Istenhez való közeledés, vagyis a megtérés.

Pi Patel abban hisz, hogy a hit egy ház, sok-sok szobával. Mindegyik másképp néz ki. Egy helyütt virágos tapétát, máshol bársonyos szőnyegeket találunk, az egyiket piros témával rendezték be, a másik inkább pasztelles színekben játszik – de egyformán találunk bennük ágyat, ahol álomra hajtjuk a fejünket, asztalt, ahol írhatunk, olvashatunk vagy ehetünk, és székeket, foteleket vagy párnákat, hogy kényelmesen beszélgethessünk másokkal. Egy szobán mindig van ablak is, hogy közben érzékeljük az idő múlását, a napszakok váltakozását, ami állandóan bekövetkezik, de a változást is mutatja. A békét, magunk és mások szeretetét mindegyik szobában meg lehet valósítani.

A House of One – az Egy Háza – az elképzelések szerint nagyon hasonlít majd ehhez. De ennek van egy szigorú feltétele. A szobánkat használni szoktuk, minden áldott nap, mert olyan dolgok vannak benne, amelyek létfontosságúak számunkra, és nem tudnánk élni nélkülük. Egy szimbolikus épület könnyen múzeumba fordul, ha szentsége és jelképes tartalma miatt nem merik használatba venni. Egy üres házban pedig nincs család.

Ha mégis működne az elképzelt elv, és kvázi közösségi térként működne a temegóga, azt is tudni kell, hogy nem a szokványos értelemben vett  béke, meghitt ének és elmélyülés temploma lesz: itt nemcsak vélemények, hanem világnézetek, egész kultúrák ütköznek majd, ami nagy ellentéteket és a meglévők mellett további konfliktusokat szíthat. Az egyházi dogmák újragondolása viszont üdítő lehetőség, főképpen azért, mert az európai társadalomban kimutatható igény mutatkozik egy újfajta közösség iránt.

A House of One az eddigi próbálkozásoktól abban különbözik, hogy nem kíván vallást alapítani. És valóban, nincs szükség új egyházra, mert ezt az Istent nem kell megnevezni, jól ismerjük.