Erre számíthat, aki ellátogat a Magyar Nemzeti Galériába
Walczer Patrik | 2020.07.05. | Aktuális

Erre számíthat, aki ellátogat a Magyar Nemzeti Galériába

Újra fogad látogatókat a Magyar Nemzeti Galéria, sőt korlátozott létszámmal indítanak felnőtteknek és külön gyermekeknek szóló tárlatvezetéseket. Az újranyitással kapcsolatban Cseke Judittal, az intézmény kommunikációs osztályának munkatársával beszélgettünk.

– Március közepén zárt be a Magyar Nemzeti Galéria. A járvány idején a tárlatokat online lehetett megtekinteni. Milyen visszajelzéseket kaptak az érdeklődőktől ezzel kapcsolatban? Volt közöttük olyan észrevétel, javaslat, amit a jövőben is hasznosítani tudnak?

– A Magyar Nemzeti Galéria Változatok a realizmusra – Munkácsytól Mednyánszkyig és a Magyar tájak című virtuális tárlatai nagy érdeklődést váltottak. Sok pozitív visszajelzés érkezett többek között azzal kapcsolatban, hogy a tárlatok ilyen formában azok számára is elérhetővé váltak, akiknek egyébként nincs lehetőségük ellátogatni a Galériába.  Kiállítási kalauzokat, játékokat, útvonaltippeket, múzeumpedagógiai segédanyagokat is ajánlott az intézmény (Művészet otthonról), amelyekre hetente több mint 100 ezer egyedi felhasználó volt kíváncsi.

– Mivel töltötték a kollégák a pandémiás időszakot? 

– A veszélyhelyzet alatt a múzeum dolgozói lehetőség szerint átálltak az otthoni munkavégzésre. A kollégák egy része az online tartalmak fejlesztéséből vette ki a részét, mások az elhalasztott kiállítások ügyében egyeztettek a kölcsönadó múzeumokkal, vagy az adminisztratív teendőket pótolták és folytatták a tudományos kutatómunkájukat. 

MNG facebook oldala-
Fotó: MNG facebook oldala

– Június 20-tól fogadják újra a látogatókat. Milyenek az első tapasztalatok? Lassan, fokozatosan emelkedik a látogatói szám, vagy hirtelen egyszerre nagy volt az érdeklődés?

– Az újranyitást követően a látogatók fokozatos visszatérésére vagyunk felkészülve, az első napokban a Magyar Nemzeti Galériát és a Szépművészeti Múzeumot is több száz látogató kereste fel, de ez még nem közelítette meg a zárás előtti időszak átlagát.

– Mit lehet most megtekinteni? Van újdonság, időszakos kiállítás?

– Jelenleg az állandó tárlataink látogathatóak, ahol június 30-tól gyerekeknek és felnőtteknek szóló tárlatvezetéseket szervezünk heti rendszerességgel. Továbbá július 31-ig látható az Egymásra hangolva – A Magyar Nemzeti Galéria és a hetvenéves Budapest Bábszínház gyűjteményének találkozása című időszaki kiállításunk, az év második felében pedig Shean Scully nagyszabású retrospektív kiállítására készülünk, ami október 8-án nyílik a Galéria A épületében,  Átutazó címmel. 

MNG facebook oldala-
Fotó: MNG facebook oldala

– Tájékoztatójukban szerepel, hogy ajánlott a maszk, illetve a kendő viselése. Ennek fényében arcot eltakaró maszk vagy kendő nélkül is be lehet lépni az intézménybe?

– A múzeum dolgozóinak kötelező a maszk viselése a kiállítótérben és azokon a helyeken, ahol a látogatókkal találkozhatnak. A vendégekre ez a kötelezettség nem érvényes, csak ajánlott a maszkviselés. A MúzeumShop területén viszont a vásárlóknak is kötelező a szájat és orrot teljesen eltakaró maszk viselése.

– Információink szerint a megszokottnál rövidebb ideig tart nyitva az intézmény. Az alacsony látogatói szám miatt volt szükség erre?

– A múzeum a látogatók fokozatos visszatérésére készül, a hétköznap délutáni és egész napos hétvégi nyitvatartási idő jól illeszkedik a mostani látogatói igényekhez. 

MNG facebook oldala-
Fotó: MNG facebook oldala

– Jelenleg nem lehet audioguide-t kölcsönözni. Felmerült-e az ötlete annak, hogy külföldi példára egy telefonos applikáció készüljön, melyben meg lehet hallgatni a képekhez tartozó hanganyagokat?

– A Szépművészeti Múzeum honlapjához hasonlóan a Magyar Nemzeti Galéria webjén is elérhetőek lesznek a kiállítások audioguide tételei, soundcould formában. Ezeket bárki letöltheti vagy online hallgathatja a kiállítás látogatása közben.  

– 500 főig már lehet rendezvényeket is tartani. Terveznek-e kisebb foglalkozásokat, rendezvényeket a közeljövőben?

– Június 30-tól indulnak felnőtteknek és külön gyerekeknek szóló tárlatvezetéseink, egyelőre korlátozott létszámmal, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken 14 órától. Nyár végétől pedig indulnak nagyobb volumenű rendezvényeink is. Szeptemberben minden héten Borszerdákkal, valamint havonta 1 Múzeum+ esttel várjuk a látogatókat.  

Fotó: MNG facebook oldala
Névjegy
Fotó: mng.hu

A Magyar Nemzeti Galéria a magyarországi képzőművészet kialakulásának és fejlődésének folyamatát dokumentáló és bemutató legnagyobb közgyűjtemény. Gyűjtőköre az államalapítástól napjainkig, a legkorábbi magyarországi emlékektől a kortárs művészetig terjed. Önálló múzeumként 1957 óta működik, a Budavári Palotába 1975-ben költözött. A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteménye jelenleg 110 000 műtárgyat foglal magában, kiemelkedő darabjait a közönség az állandó kiállításokon láthatja, az egyes alkotók életművének gazdagabb bemutatására pedig a múzeum időszaki kiállításai adnak lehetőséget.

(Forrás: mng.hu)


Kapcsolódó cikkek

Szavazás

Ön járt már az újranyitás óta a Magyar Nemzeti Galériában?