Filmek mint turisztikai imázsépítők
Walczer Patrik | 2020.10.24. | Aktuális

Filmek mint turisztikai imázsépítők

Forgatási helyszínként és turisztikai célpontként népszerűsítik Magyarországot.

A filmes turizmus fejlesztése a cél, valamint az, hogy a magyar filmipar a következő években is megőrizze vezető szerepét az európai filmgyártásban. Ennek érdekében írt alá együttműködési megállapodást a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), illetve a Nemzeti Filmintézet (NFI). 

Ha azt kérdeznék tőlünk, hogy ismerünk-e Magyarországon forgatott külföldi filmeket, sorozatokat, akkor kapásból két-három jó tippet biztosan tudnánk mondani. Elég csak arra gondolnunk, hogy 2012-ben Bruce Willis sétálgatott Budapest utcáin, amikor is a Die Hard – Drágább, mint az életed című produkció jeleneteit rögzítették. Sorozatok közül pedig biztosan beugrik a Vaják (Witcher), melynek szintén van hazai kötődése. De magyarországi szériák és játékfilmek esetén is jól állunk.

Vitathatatlan, hogy a magyar filmipar az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül és további sikeres évekre számíthatunk annak az együttműködésnek a függvényében, melyet a napokban hozott tető alá a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Nemzeti Filmintézet.

A mostani megállapodással az a cél, hogy a filmiparért és a turizmusért felelős intézmények hatékony együttműködésével biztonságos forgatási helyszínként és turisztikai célpontként népszerűsítsék Magyarországot. Mind az MTÜ, mind pedig az NFI arra törekszik, hogy még több nemzetközi produkciót csábítsanak hazánkba, a filmes együttműködéseken, koprodukciókon keresztül pedig népszerűsítseni szeretnék hazánkat, mint turisztikai desztinációt.

Az MTÜ szerint a filmek jellemzően növelik a néző, illetve a későbbi potenciális turista biztonságérzetét egy‑egy helyszínnel kapcsolatban. Egy kutatás eredménye alapján elmondhatjuk, hogy a potenciális turisták 40-45%‑a kifejezetten felkeresné a moziban vagy játékfilmben látott filmes helyszíneket, tehát jó benyomást keltenek bennük a filmkockákon látott jelenetek.

Mindkét szervezet egyaránt úgy véli, hogy a közösen vállalt feladat nem csupán nemzetgazdasági hozzájárulás, hanem országimázs építő hatása miatt nemzeti érdeknek is számít. Megtudtuk azt is, hogy tavaly a 20 ezer magyar filmes szakembernek munkát biztosító hazai filmgyártás rekordot döntött, a közvetlenül erre a célra fordított összeg elérte 164 milliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy a magyarországi filmgyártás volumene már negyedik éve meghaladja a 100 milliárd forintot.

A koronavírus-járvány erre a szegmensre is hatással van: a Nemzeti Filmintézetnél az elmúlt időszakban is azon dolgoztak, hogy a hazai szakembereknek folyamatosan munkát és lehetőséget biztosítsanak. A legfontosabb pedig az, hogy amint lehetséges, úgy biztonságos körülmények között újra forgathassák a magyar és a külföldi produkciókat.

Szvacsek Attila-A játszma című film forgatásához használt csapó
A játszma című film forgatásához használt csapóFotó: Szvacsek Attila

A Nemzeti Filmintézettől azt is megtudtuk, hogy Magyarország számára a filmipar továbbra is kiemelt stratégiai ágazat, és fontosnak tartják a nemzetközi szinten elért vezető pozíció megőrzését, valamint a versenyképesség további fejlesztését. Éppen ezért döntött tavasszal a kormány az NFI fóti stúdiókomplexumának bővítéséről, amelynek keretében összesen 4 új filmstúdió fog épülni, melyek összesen további 9600 m2 hasznos alapterülettel növelik a jelenlegi stúdiókapacitást.

– A fejlesztéssel a hazai produkciókat is ki szeretnénk szolgálni. Ezenkívül nagy hangsúlyt fektetünk a filmes szakember képzési és pályaorientációs programokra, azaz a szakember utánpótlásra – közölték.

A Magyar Turisztikai Ügynökséget arról kérdeztük, mennyire jelentenek erős imázsépítési lehetőséget a hazánkban forgatott, nívósabb külföldi produkciók.Megtudtuk, hogy az elmúlt évek során megsokasodtak a Magyarországon forgatott hollywoodi nagyjátékfilmek, az ebben rejlő lehetőség kihasználásának egyik leghatékonyabb módja pedig az országhoz kapcsolódó filmpremierek Budapestre vonzása.

Cél tehát, hogy a magyarországi vonatkozású filmek premierjét, nagyszabású vörös szőnyeges eseményét, illetve a bemutatót megelőző press junket-et a fővárosban rendezzék meg. Az európai filmpremierek helyszíne jellemzően London egy ikonikus mozija, így egy premiert Budapesten megrendezni már önmagában is pozícionáló értékkel bírhat.

A helyszín biztosította nyilvánosság és PR-érték mellett a premierekkel olyan újságírók is hazánkba látogatnak, akik segítségével a nemzetközi sajtóban óriási közönséghez juthat el Magyarország, illetve Budapest, mint vonzó úti cél. Az országban forgató sztárok a médiában, közösségi csatornáikon szinte kivétel nélkül rendkívül pozitívan nyilatkoznak hazánkról. Ezek egyúttal felbecsülhetetlen reklámértékkel bírnak hazánk számára. Amennyiben a sztárok a forgatás után a premierre is visszatérnek hazánkba, természetesen újabb teret engednek a további pozitív nyilatkozatoknak, tartalmaknak.

Az MTÜ szerint a filmes turizmus és a turisztikai imázsépítés összekapcsolására kiváló példa a Gemini man című film kapcsán a Paramount stúdióval kötött 2019-es együttműködés, amely hatalmas nemzetközi jelenlétet biztosított Budapestnek. A film vörös szőnyeges közönségbemutatója – melyen Will Smith mellett Ang Lee és Jerry Bruckheimer is részt vett – valamint a hozzá kapcsolódó háromnapos eseménysorozat új szemszögből mutatta be fővárosunkat. Több mint 100 nemzetközi újságíró és influenszer látogatott el hazánkba az esemény miatt, a tudósításaik, cikkeik, közösségi médiamegjelenéseik több mint 700 millió embert értek el. Mérföldkövet jelentett ez a projekt, mert ezzel Budapest bebizonyította a nemzetközi filmes szakmának, hogy alkalmas helyszín hasonló volumenű események megrendezésére.

Mi lesz öt-tíz év múlva? Milyen eredményeket mutathat fel Magyarország? Bár a filmes világban néhány év hosszú időszaknak számít, a Nemzeti Filmintézet pozitívan tekint a jövőbe. Úgy vélik, hogy a magyar filmipar megőrzi vezető szerepét az európai filmgyártásban.

– A külföldi produkciók idecsábításán túl szeretnénk meghatározó szerepet vállalni a tartalomfejlesztésben és részt venni európai, valamint közép-európai koprodukciók támogatásában. A nemzetközi értékesítéssel, a forgalmazási csatornák fejlesztésével és bővítésével világszerte szeretnénk növelni a magyar mozgóképes tartalmat fogyasztók táborát – közölte a Nemzeti Filmintézet.

Fotó: imdb.com Mrs. Harris goes to Paris
Névjegy
Fotó: nfi.hu

A Nemzeti Filmintézet (NFI) a magyar mozgóképszakma irányításért felelős szervezet. Az intézmény elkötelezett abban, hogy sikeres, minőségi alkotások készüljenek, amelyek a nézők számára különleges élményt nyújtanak, szórakoztatnak és hozzájárulnak a magyar mozgóképkultúra terjesztéséhez. Az NFI nyitott arra, hogy a központi költségvetésből rendelkezésre álló keretből magyar részvételű koprodukciós tartalmak is szülessenek. Az intézet feladata, hogy a hazai mozgóképes ágazat kulturális értéket teremtő alkotásainak fejlesztését, támogatását, marketingjét, értékesítését és forgalmazását egységes rendszerben működtesse. Az NFI a Magyar Nemzeti Filmalap utódjaként ellátja a Televíziós Film Mecenatúra és a Televíziós Filmkollégium által korábban vállalt támogatási feladatokat is. (Forrás: nfi.hu)

Fotó: mtu.gov.hu

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 2016-ban a turisztikai ágazat kormányzati szervezeteként jött létre. A XXI. századi igények és elvárások szerint szervezett, piaci logikával felépített, korszerű ügynökség legfontosabb törekvése a magyarországi turizmus lehetőségeinek hatékonyabb kihasználása és fejlődési ütemének gyorsítása, hozzájuk tartozik valamennyi turizmust érintő kérdés. A turizmus Magyarországon stratégiai fontosságú ágazat, a gazdaság egyik motorja, az ágazat biztosítja a GDP 13%-át. Versenyképes, fenntartható növekedésének biztosítása, pozícióinak javítása mindannyiunk közös érdeke. (Forrás: mtu.gov.hu)


Kapcsolódó cikkek

Szavazás

Ön látta Bruce Willis-t Budapesten?


Miért ideális forgatási helyszín Magyarország?

Magyar filmesek külföldön

A Nemzeti Filmintézet tájékoztatása szerint a Magyarországon készülő külföldi produkció és koprodukciók révén már eddig is rengeteg magyar filmes szakember szerzett nemzetközi tapasztalatot, és gyakran tűnnek fel külföldi forgatásokon is. Úgy véli, hogy magyar filmesként most könnyebb bekerülni a nemzetközi „vérkeringésbe”. Emellett törekszenek arra, hogy minél több nemzetközi tapasztalattal rendelkező filmes vállaljon szerepet magyar produkciókban is.