Fontos színházi díjat nyert Londonban a magyar társulat
Walczer Patrik | 2021.02.24. | Aktuális

Fontos színházi díjat nyert Londonban a magyar társulat

Hatalmas bravúr Londonban: a k2 Színház Búcsúkoncert című darabjával hozta el a brit fővárosból a független színházi előadásokat jutalmazó 2021 Offies Awards gáláról a Voila OffFest díjat.

Az Offies – avagy teljes nevén: Off West End Theatre Awards – névre hallgató díjat tizenegy évvel ezelőtt azért hozták létre, hogy független színházi produkciókat tüntessenek ki vele. Az Offies-on belül az OffFest – Theater Festival Award névre hallgató elismerést a nevéből adódóan azok az előadások érdemelhetik ki, melyek részt vesznek valamelyik színházi fesztiválon.

A Voila! Europe nevű kulturális rendezvényt 2012 óta rendezik meg Londonban. Ez azokat a brit, illetve európai színházi társulatokat célozza meg, melyek aktuális témákat dolgoznak fel, az előadások során pedig innovatív megoldásokat is alkalmaznak. A Londoni Magyar Kulturális Központ segítségével 2019 óta magyar csoportoknak is lehetőségük van arra, hogy letegyék névjegyüket a szigetországi színházi fesztiválon.

k2 Színház-Búcsúkoncert című előadás
Búcsúkoncert című előadásFotó: k2 Színház

A tavalyi rendezvényen – melyet a pandémia miatt teljes egészében online tartottak meg  –  tizenhárom európai produkció vett részt, közülük három jutott be a fináléba. A Paper Smokers Diary of an Expat: Reloaded című előadása a migráció kérdését járja körül, a Simsalabim Productions The Escape of Iris Dupont című darabja pedig a koronavírus-járványra, valamint a kényszerű bezártságra, a korlátozásokra alapoz.

Rajtuk kívül a k2 Színház Búcsúkoncert című produkciója szerepelt a döntőben, melyet a Londoni Magyar Kulturális Központ mutatott be a szigetország fővárosában. Ebben az előadásban a színészek egy elegáns vacsora vendégeiként láthatók, és az ízlésesen megterített asztalnál ülve éneklik Mozart Requiemjének Dies Irae-szekvenciáját.

k2 Színház-Búcsúkoncert című előadás
Búcsúkoncert című előadásFotó: k2 Színház

A központ tavaly novemberben a közösségi oldalán tett közzé egy kicsivel több mint egyperces ízelítőt a darabból. A rövid felvétel révén bárki megtapasztalhatja a produkció magával ragadó atmoszféráját, és láthatjuk, hogy békésen megfér egymás mellett a gyönyörű énekhang és az önfeledt nevetés. A világjárvány nem sokkal a magyarországi bemutató után tört ki, mely tulajdonképpen új, aktuális értelmezési keretet adott az előadásnak.

Bár mindhárom finalista előadás magas minőséget képviselt, a zsűri a 2021. február 21-i virtuális átadón a k2 Színháznak ítélte oda a nívós díjat. Gyöngy Zsuzsa színész a ceremónián elhangzott angol nyelvű videójában köszönetet mondott a jelölésért, az elismerésért, ezenfelül méltatta a Londoni Magyar Kulturális Központot, hiszen nélkülük nem nyílt volna lehetőségük a bemutatkozásra. Továbbá reményét fejezte ki, hogy a következő fesztivált már normális keretek között rendezhetik meg, ahol az emberek újra találkozhatnak egymással.

– A k2 darabja úgy aktuális, hogy ehhez az európai kultúra egyik legfontosabb komolyzenei alkotását használja. Ezt a kreativitást méltán díjazták az OffFest gálán, és bízunk benne, hogy a társulat élni tud azzal a lehetőséggel, amit ez a díj jelent. Számunkra nagy öröm, hogy segíthetjük magyar művészek bemutatkozását Londonban. Nemsokára meghirdetjük a jelentkezést a 2021-es fesztiválra, amely reményeink szerint már ismét élőben zajlik majd – fogalmazott Vincze Máté, a Londoni Magyar Kulturális Központ igazgatója az előadással kapcsolatban.

A független színmázi műhely már korábban is bezsebelt néhány díjat, de a mostani elismerés mindennél többet jelent számukra, és kellő motivációval szolgálhat a következő évekre.

Fotó: k2 Színház: Búcsúkoncert
Névjegy

A k2 Színház 2010 nyarán alakult, Benkó Bence és Fábián Péter vezetésével hozták létre a Kaposvári Egyetem színművész szakos hallgatói. A szokatlan elnevezés egyébként arra utal, hogy az alapítók kaposvári másodéves hallgatók voltak. A társulat olyan produkciókat szeretne készíteni, melyek mindenféle külső nyomás, teljesítési kényszer nélkül, az anyaggal való kísérletezés során születnek meg. További szándékuk, hogy nagy figyelmet fordítsanak a fiatalok színházi nevelésére. 2012-ben a THEALTER FESZT helyspecifikus projektjének fődíját, egy évvel később pedig a FESZ „A pályakezdő” díját, idén pedig a Voila OffFest elnevezésű nívós díjat nyerték el.


Kapcsolódó cikkek

Szavazás

Ön hallott már a k2 Színházról?