Gulag: rendhagyó történelemóra
A foglalkozások rávilágítanak, milyen törékeny dolog a szabadság, és milyen mechanizmusok vezethetnek a történelmi zsákutcákhoz.
Szomorú, mégis felemelő történeten keresztül tapasztalhatják meg a fiatalok, hogy milyen szörnyűségeket éltek át a Gulag–Gupvi-táborokba elhurcolt emberek. A Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány rendhagyó történelemórát állított össze középiskolásoknak.
Embertelen rendszerek
A XX. századi történelem bővelkedik embertelen tettekben. A nácizmus ilyen jellegű cselekedeteit elég jól ismerjük, a Szovjetunió és a kommunizmus szörnyű oldaláról, illetve a harmadik világban zajló embertelenségekről viszont kevesebbet hallunk. Emiatt akár azt is hihetnénk, hogy a népirtások között valamiféle hierarchia áll fent.
Dr. Kovács Emőke történész szerint nem rangsorról, hanem arról van szó, hogy sajátos történelmünk eredményeként jobban ismerjük a horogkeresztes rémtetteket.
– Míg a náci népirtásról – a németek kollektív bűnösségét is hangoztatva – sokat beszéltek a kommunizmus idején, értelemszerűen a Gulag–Gupvi-táborok szörnyűségeiről nem eshetett szó. Az egykori rabok csak a rendszerváltoztatást követően szólalhattak meg. Kiesett 45 év, az elhallgatás pedig ezt eredményezte – mondta a történész.
Véleménye szerint emiatt sem szabad a két diktatúrát relativizálni. Mindkettő emberellenes szörnyűségeket vitt véghez, emberéletekre tört. Ráadásul nagyon sokan vannak olyanok, akik a náci haláltáborokat és a Szovjetunió kényszermunkatáborait is megjárták.
Felmerül a kérdés, hogy akkor a népirtások között hová helyezzük a kényszermunkatáborba elhurcoltak tragédiáját. Kovács Emőke ezzel kapcsolatban megjegyezte: a XX. század a táborok évszázadaként is értelmezhető. Ezt a kijelentését azzal támasztotta alá, hogy az ilyen jellegű büntetőintézmények megjelenése egy idős a kommunizmus megszületésével és Lenin bolsevik paranoiáival. Utóbbi elmélet szerint a nép ellenségeit javító-, nevelőmunkára kell küldeni, hogy a rendszer betörje őket. Az első gulágok a Szovjetunióban jöttek létre az 1920-as években, a második világháború kitörésekor pedig a gupvik, vagyis a hadifoglyok és internáltak fogva tartására létesült lágerek is elszaporodtak.
– A szovjet kényszermunkatáborok tulajdonképpen modern kori rabszolgatartásnak feleltethetők meg. A rossz higiénés körülmények, a elrettentő időjárási viszonyok között tartott rabok feladata a Szovjetunió építése volt, tehát munkaerőként használták őket. Ezért éppen annyi ellátást kaptak, ami a napi életben maradást fedezte – mesélte a történész. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy minden ember más fizikailag és lelkileg is: a szörnyűségeket csak azok élték túl, akik jobban viselték a megpróbáltatásokat. Rendszeresek voltak a járványok (tífusz, malária), a kegyetlenkedések, a sérülések, a fagyásos betegségek.
Ébredő emlékezet
Arra, hogy miért fontos nekünk a gulágtéma, Nagyné Pintér Jolán, az alapítvány elnöke válaszolt. Az ő szülei szintén megjárták a kényszermunkatáborokat: édesapja, Pintér Károly, valamint édesanyja, Rohr Magdolna kilenc évet töltött el a rabtelepeken.
– Fiatalon, ok nélkül hurcolták el őket, lényegében a táborokban nőttek fel, ott lettek felnőttek. Sorstársaikkal együtt a rendszerváltoztatást követően tudtak csak ezekről a nehéz évekről beszélni, elmondani mindazt a fájdalmat, amit évtizedekig magunkban tartottak – emlékezett Nagyné Pintér Jolán.
A szervezet vezetője leszögezte: ma már tudjuk, hogy szinte minden magyar család érintett a szovjet kényszermunkára hurcolásban. Mindez akár transzgenerációs traumákat is okozhatott, az évtizedeken át hurcolt lelki szenvedések átöröklődhettek a következő generációkra is. Hasonló a helyzet tehát mint a holokauszttúlélőknél, leszármazottaknál, csak ők előrébb járnak a feldolgozásában, az interpretációban.
Mind jól tudjuk, hogy a náci lágerekről több film készült, melyek bemutatjuk a holokauszt embertelenségeit. A gulágokról viszont nem nagyon készültek hasonló produkciók. Kovács Emőke szerint ez amiatt van, mert a kommunista diktatúrában, de még a szocializmusban sem lehetett beszélni a kommunizmus bűneiről.
– Kádárék árgus szemekkel figyelték és figyeltették besúgóhálózatukon keresztül az egykori, főként gulágrabokat. Születtek már fontos alkotások a rendszerváltoztatást követően. Az első nagy mérföldkövet Sára Sándor kiváló rendezőnk Magyar nők a Gulágon, valamint a Nehézsorsúak című filmje jelentette. De ott van a Gulyás testvérek Málenkij robot című dokumentumfilmje is – mondta.
A történész viszont úgy véli, az igazi áttörést a 2015–2017 közötti Gulag–Gupvi emlékévek hozták meg, melynek eredményeként elkészülhetett számos tényfeltáró dokumentumfilm, valamint Szász Attila azóta számos díjat nyert alkotása, Az örök tél. De fontos beszélni Zsigmond Dezső A sátán fattya című – a kárpátaljai borzalmakat bemutató – megrázó művéről is.
Gyerekeknek
Szintén a téma könnyebb megértését szolgálja A nép ellensége című rendhagyó történelemóra, melyet a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány ötlete alapján született meg. Nagyné Pintér Jolán elmondta, szervezetük fő célkitűzése a gulágot megjárt magyarok sorsának, életművének feltárása, életben tartása és őrzése.
– Még velünk vannak a túlélők is, de fontos számunkra a fiatal generáció megszólítása. Alapítványunk már régóta tart országszerte rendhagyó történelemórákat ebben a témában. Rendkívüli fogadókészséget éreztünk a tanárok és a diákok részéről egyaránt, ezért fejlesztettünk tovább koncepciónkat – jelentette ki.
Az alapítvány elnöke – mint gulágtúlélők gyermeke – egy rövid bevezetőt szokott tartani az interaktív órákon, melyeken felidézi a személyes emlékeit. Ezt követi A nép ellensége című monodráma Török Anna színművésznő előadásában. A darab – melyet Török Tamás rendező, dramaturg írt és rendez – 16 évesen elhurcolt édesanyja, Rohr Magdolna szomorú, de mégis felemelő élettörténetét mutatja be.
Ezt követi Kovács Emőke történész – a Gulag–Gupvi emlékévek egykori szakmai vezetője – előadása a szovjet kényszermunkatáborok történetéről. Mindez egy körülbelül másfél órás rendhagyó óra.
De vajon hogyan juttathatják el az iskolákba ezt a különleges élményt? Nagyné Pintér Jolán elmondta, hogy jó kapcsolatot ápolnak az oktatási intézményekkel, melyekkel levélben, illetve személyesen alapján veszik fel a kapcsolatot. Előfordul olyan is, hogy maguk az iskolák jelentkeznek náluk, és érdeklődnek a program iránt.
– Aktív közösségi oldalunk, folyton frissülő honlapunk van, az online tér még az idősebbek számára is nagy segítséget jelent a minden irányú kapcsolattartásban. Nemegyszer egykori túlélők kerestek meg így bennünket. De aktív és jó a kapcsolatunk a hazai médiával, ami szintén nagy segítség az információk közlésében – tette hozzá az elnök.
Manapság nehéz a fiatalság figyelmét hosszú távon lekötni, ugyanakkor a rendhagyó történelemóra mégis felkeltheti a diákok érdeklődését. Kovács Emőke szerint a téma rendkívül érzékeny és tragikus, ráadásul az elhurcoltak nagy többsége éppen annyi idős volt, mint akiknek az órát tartják.
– Jómagam nagyon hiszek a tudományos ismeretterjesztésben, ezért igyekszem ezt a nehéz témakört is szemléletesen, de hitelesen, az alapfogalmakkal együtt térben és időben elhelyezni a diákok számára. Nem az elrettentés, hanem a megértetés, a megismertetés a cél. Arra hívjuk fel a figyelmüket, hogy milyen törékeny dolog a szabadság, és milyen mechanizmusok vezethetnek a történelmi zsákutcákhoz – mondta a történész.
A monodráma sajtóbemutatóját szűk körben, online közvetítéssel egybekötve tartották meg. A járványhelyzet most korlátozza a bemutatókat, de az alapítvány célja az, hogy az anyaországi és a külhoni magyar középiskolákba is eljuttassák az előadást.
– A bemutatót követően már jelentkeztek nálunk igazgatók, tanárok. Mind a közösségi oldalunkon, mind a honlapunkon, a megadott elérhetőségeken lehet jelentkezni nálunk. A középiskoláknak ingyenesen mutatjuk be ezt a számunkra igen fontos kezdeményezést. Ezzel is szeretnénk hozzájárulni a fiatal generáció tudásának bővítéséhez – fűzte hozzá Nagyné Pintér Jolán.
