Hidak tetejéről a világ

Vannak, akik egy jó fotóért az életüket is kockáztatják. Közéjük tartozik Rizsavi Tamás is, aki fényképezőgépével egészen extrém helyeken is megfordult.

A fotóssal a hongkongi felhőkarcolókon szerzett élményeiről és arról is beszélgettünk, hogy melyik vasútvonalakon találkozhatunk vele.

– Nem árulunk el újat azzal, ha azt mondjuk: ön kiemelkedik a fotóstársadalomból. Miben látja egyediségét, különlegességét?

– Általában a kezdő fotósok a felkapott témákra mennek rá. Én gyermekkorom óta rajongok a közlekedésért, a vonatokért, és emiatt kezdtem el fényképezni. Nagyon sokáig egyszerűen csak kijártam a pályaudvarra, és megörökítettem a szerelvényeket. Ennek alapján kaptam kedvet a fotózáshoz, és az elmúlt években elmélyültem benne. A mai napig gyakorlatilag azokat a témákat örökítem meg, melyeket különlegesnek tartok és egyben érdekelnek is engem. Lehet szó akár hidakról, de a vasutat is szeretem.

– Hol és hogyan sajátította el a fotózással kapcsolatos ismereteit?

– Korábban elvégeztem egy OKJ-s fotóstanfolyamot, de azonkívül mindent magamtól, autodidakta módon tanultam meg. Nem értek egyet a képzési rendszerrel, hiszen sok, ugyanolyan látásmódú embert képeznek ki. Szerintem ha valaki fotózni szeretne, akkor nem az iskolában fogja megtanulni a szakma alapjait. 

– Épületek, hidak tetején is fényképezett már. Hogyan jut el ilyen extrém helyekre?

– Az első néhány évben kizárólag illegális módon jutottunk fel, aztán amikor a Budapesti Közlekedési Központhoz kerültek, akkor kaptam egy-két megkeresést, ahol engedélyek birtokában fotózhattam. Most már törekszem arra, hogy mindenhol megkapjuk a hozzájárulást, de vannak olyan helyek, ahová most is belopakodunk.

– Ha jól értem, akkor nem egyedül keresi fel a helyszíneket.

– Alapvetően nem szeretek egyedül fényképezni. Van egy kisebb társaság, akikkel együtt fedezzük fel a helyeket. Természetesen most is előfordul, hogy különböző okok miatt valahova csak én juthatok el. De ez változó. 

– Miért tartja fontosnak, hogy megmutasson egy-egy extrémebb helyet?

– Eredetileg az volt a célom, hogy megszerettessem a vasutat az emberekkel, ezt pedig a fényképezés révén érhetem el. Én is tapasztaltam, hogy a vasútnak korábban rossz volt a megítélése, de szerencsére ez valamennyit változott. Ez volt a fő indok. Aztán láttam, hogy nagy a kereslet rá, egyre többen érdeklődnek az ilyen jellegű fotók iránt, így hát tartalomgyártás lett belőle. Jólesik, hogy ez tetszik másoknak. 

– Hogyan választja ki, hogy honnan és mit szeretne megörökíteni?

– Előfordul, hogy véletlenszerűen meglátok valamit, ahová mindenképpen fel akarok jutni, de természetesen vannak feljegyzéseim, vannak olyan bakancslistás helyszínek, melyeket szépen lassan felkeresek. Ritkán az is előfordul, hogy a követőim ajánlanak helyeket, de a többségük szerepel a listámon. Egyébként így jutottam el egy-egy gyárépülethez, melyre felhívták a figyelmem. 

– Ehhez azért szükség van valamiféle kapcsolatrendszerre. Ezt hogyan építette ki?

– Tulajdonképpen magától alakult ki. Egyszerű, normális csepeli családból származom, nincsenek ismert, befolyásos rokonaim.

– Járt már a Parlament tetején, fotózott több híd tetejéről. Melyik helyszínhez fűzi a legütősebb történet?

– A Parlamentre való feljutást több mint egy évig szerveztem, és bár nehezen, de összejött. Emlékezetes volt, hogy miattunk zárták le egyszer az Erzsébet hidat, de a legextrémebb eset egy bakonyi túrához köthető. Éppen az utolsó vonatot szerettük volna megörökíteni, amikor sötétben, lefagyott, nehezen járható hegyoldalon haladtunk felfelé. Az egyik pillanatban megcsúsztam, és el kellett döntenem, hogy én esek le vagy a fényképezőgépem. Rossz érzés volt hallani, ahogy széttört a felszerelésem. Nagy nehezen megkerestük a mélyben, és csináltunk egy utolsó képet a gépről és a vonatról. 

– Használhatatlanná vált?

– Igen, és a mai napig meg is tartottam emlékbe. Akkor viszont nem volt pénzem arra, hogy vegyek egy másikat, és fél évig nem is tudtam fényképezni. Akkoriban indítottam el a Facebook-oldalamat, és kezdtem feltölteni az elmúlt évek fotóit.

– Minden rosszban van valami jó.

– Bizony, csak ezt akkor még nem így fogtam fel, ráadásul aznap még összetörtem a szemüvegemet és a telefonomat is. Mondhatom, hogy nagyon hasznos kirándulás volt, hosszú távon viszont megérte. 

– Facebook-oldala azóta már 125 ezres olvasótáborral rendelkezik. Folyamatos a növekedés?

– Teljesen változó, hogy mikor milyen ütemben növekszik a tábor. Függ attól, hogy milyen jellegű tartalmat publikálok, de attól is, hogy jó időpontban tegyem közzé a képeket. Az érdekes és izgalmas fotók felpörgetik az oldalt, de sokat kell vele foglalkozni.

– Tartja a kapcsolatot a követőivel?

– Próbálom, de sokszor olyan mennyiségű üzenetet kapok, hogy nem tudok mindenkinek válaszolni. Előfordul, hogy tippeket kérnek, érdeklődnek afelől, hogy csatlakozhatnak-e hozzánk. Igyekszem mindenre reagálni. 

– Szinte mindenki tudja, hogy civilben mozdonyvezető. A fényképezést vagy a szerelvények irányítását kedveli jobban?

– Mindkettőt egyformán szeretem, ugyanis egyiket sem hagynám ott a másikért. Ha jól szervezem, akkor a vasút mellett sok szabadidőm van, továbbá működtetem a saját vállalkozásom, és tudok vállalni különböző munkákat. Nem szeretnék úgy profi fotósként dolgozni, hogy olyan témákat is meg kelljen örökítenem, melyek nem vágnak a témába.

– Mit szeret a legjobban a fotózásban?

– Azt, hogy hódolhatsz a hobbidnak, ami kikapcsol, mindig tartogat számodra izgalmakat és kihívásokat. Motivál az is, hogy jobb szeretnék lenni, mint tavaly, és hogy mindig van hová fejlődni. Továbbá a fotózás révén olyan helyekre is eljuthat az ember, amiről nem is gondolta volna. 

– Ön hova szeretne eljutni?

– Régóta tervezem, hogy felkeresem a Golden Gate hidat, de a járvány miatt nem jutottunk el San Franciscóba. Itthon pedig a szegedi dóm tetejére szeretnék feljutni, csak arra időt kell szánni, mert még nincsen semmilyen kapcsolatom ott.

– Külföldön is felmászik mindenhová?

– Tavaly Hongkongban tíz napig illegális módon jártuk a felhőkarcolókat. Az ott készült felvételeket a The Daily Mail, a The New York Times is lehozta. Van egy csomó tervem, de idő kell a megvalósításukhoz, és sok függ attól is, hogy mit hoz a vírushelyzet. Egyébként Svájcba és Ausztriába nemcsak a szép táj, hanem a vasutak miatt is szoktunk menni. Hihetetlen, hogy milyen helyekre építettek vonalakat, ezek mindig felkeltik az érdeklődésem. 

– Milyen célpontok szerepelnek a jövő évi listáján?

– Az idei évre kitűzött külföldi úti célokat a vírus miatt nem kereshettük fel, belföldön viszont aktívak voltunk. Emiatt egy kicsit óvatos vagyok a jövővel kapcsolatban. Egy biztos: a hónap végén elmegyünk Miskolcra, ott még úgysem jártam, nekem az a régió egyszerűen kimaradt. Pécs is jó lehet, de még nem nézegettem annyira. De a szegedi dóm tetejére mindenképpen fel szeretnék jutni.