Így működtess haláltábort büntetlenül – A 731-es alakulat története
Az elmúlt időszak eseményei figyelmeztettek minket, hogy az emberiség még mindig nem áll készen egy új vírus gyors elhárítására. Éppen elég drasztikus következményekkel járhat egy természetes úton elszabaduló kór, de ennél is ijesztőbb, ha a láthatatlan gyilkosokat fegyverként szabadítják a lakosságra. Ez a gondolat csigázta fel azt a japán orvost, aki pestissel akarta megnyerni a második világháborút.
A japán Mengele
Dr. Isii Siró befolyásos családba született, a legjobb japán medikus iskolákban tanulhatott, 1921-től sebészorvos lett a hadseregnél. Ezalatt saját baktériumtelepeket nevelt, a mikroorganizmusokra háziállatként tekintett. Furcsa szokásai és munkamániája ellenére felszabadult természete volt, imádta a nőket és az alkoholt.
1928-ban világ körüli útra indult, harminc országot látogatott meg, első világháborús harci gázokat tanulmányozott. Németországba érve megállapította, hogy a biológiai hadviselés kezdetben hatékonyan működött, ám a gázmaszkok feltalálásával a toxinok hatástalanná váltak. Tudta, hogy az ötlet továbbfejlesztésével, vírusok és baktériumok bevetésével Japán óriási taktikai előnyre tehet szert a jövő háborúiban. Hirohito császár (aki maga is rendelkezett medikusi diplomával) támogatta Isii elképzelését, engedélyt adott neki egy világszerte egyedülálló intézménykomplexum kiépítésére, melynek elsődleges célja a hatékony biológiai fegyverek kifejlesztése.
A Járványmegelőzési és víztisztító osztály
1930-ban Isii hazatért a külföldi útjáról, ekkor nyitotta meg első tesztlaborját Tokióban. A következő évben a japán csapatok megszállták Mandzsúriát, az így megalakult Mandzsukuo bábállamban kedvező feltételek adódtak a kísérletek kibővítéséhez.
1932-ben Isii létrehozta a Togo-különítményt, és letelepedett Mandzsúriában. Itt épült a Zong Ma erődítmény, mely börtöntáborként üzemelt a második kínai–japán háború korai szakaszában. A táborba zárt politikai foglyokon végezték az első emberkísérleteket, bubópestis injekciókat adtak be nekik, a haldoklókat élve felboncolták. Az áldozatok száma ismeretlen, ám az ezerfős erődítményben raboskodók átlagos élettartama egy hónapra rúgott.
Két évvel később egy vihar lecsapta a tábor elektromos kerítéseit, egy rabnak sikerült megszereznie a kapukulcsokat, negyven társával együtt megszökött. Nagy részüket lelőtték, ám pár túlélő hamar elterjesztette az illegális kísérletek hírét. A Togo-egység nem akarta, hogy kitudódjanak a titkos teszteredmények, így 1935-ben bezárták a tábort, minden bizonyítékot megsemmisítettek.
Ekkor alakult meg a Kvantung-hadseregbe integrált Járványmegelőzési és víztisztító osztály, kódnevén a 731-es alakulat. Bár a 731-es vált a leghírhedtebbé, számos kisebb tábor tartozott még az osztályhoz. A 100-as egység például az állatok (főként a lovak és egyéb haszonállatok) megfertőzésére szakosodott, a pekingi 1855-ös egységben ezer foglyot végeztek ki biológiai fegyverekkel, a szingapúri 9420-as elsősorban pestis- és a maláriabombák fejlesztésével foglalatoskodott.
A mandzsúriai Auschwitz
A 731-es osztag létesítményét Madzsúria legnagyobb városában, Harbinban építették ki, melyet számos kisebb kínai település határolt. A környező két-háromszáz házat felégették, romjaira egy elszigetelt, önellátó támaszpontot emeltek. A tábor saját krematóriummal, áramellátó központtal és leszállópályával rendelkezett. A 360 fős személyzetben a legelismertebb medikus szakemberek dolgoztak, a hullák eltávolítását a Kvantung-hadsereg gyerekalakulata végezte, ahol az átlagéletkor 18 év alatt volt.
Az áldozatok többsége a japán gyarmati területekről származott, de kisebb számban szovjet hadifoglyok, japán politikai ellenségek és amerikai katonák is előfordultak. A foglyokra marutaként, vagyis fadarabként hivatkoztak, a rajtuk végzett kísérleteket oldalakon át lehetne sorolni.
A legnagyobb hangsúly a biológiai fegyverek tökéletesítésén volt. Olyan extrém virulens baktériumokat hoztak létre, melyek gyorsabban és hatékonyabban pusztítottak, mint a természetes változatok. Az új variánsokat nemcsak a rabokon, de a környező lakosságon is tesztelték: tizenegy kínai településre dobtak pestissel, lépfenével, hastífusszal töltött kerámiabombákat. Jüsan, Kinva és Fucsing városában évekkel a háború után is pusztítottak a járványok. Bevett módszer volt, hogy fertőzött édességeket osztottak a közelben lakó gyerekeknek, megmérgezték a kutakat és az élelmiszerkészleteket. Az áldozatok számáról eltérő becslések szólnak, de a járványokkal együtt nagyjából 300-400 ezer halottról beszélhetünk.
A Cseresznyevirág-hadművelet
Doktor Isii jóval nagyobb szabású terveket dédelgetett néhány kisváros kiirtásánál. Yue-him Tam könyve, a Unit 731: Laboratory of the Devil (731-es alakulat: Az ördög laboratóriuma) részletesen beszámol arról az 1944-es esetről, mikor az osztag gyújtóbombákkal felszerelt ballonokat reptetett az Egyesült Államok partvidékére, hogy teszteljék a biológiai fegyverek hatótávolságát. A 9300 bombából csak egy darab okozott halálos áldozatokat, Oregonban egy terhes tanítónő épp osztálykirándulásra vitt egy csapat gyereket, a robbanás során hatan haltak meg.
A csalódást keltő eredmények után Isii egy még nagyobb volumenű küldetést dolgozott ki, Éjszakai cseresznyevirág-hadművelet kódnéven. Öt tengeralattjáróval szelték volna át a Csendes-óceánt, hogy az amerikai partra érve pestisbolhákkal töltött ballonokat eresszenek a lakosságra. A tenger alatti kamikaze akció minden feltétele adott volt, ám az 1945. szeptember 22-ére kitűzött támadás végül meghiúsult: Japán augusztus 15-én kapitulált.
A boldog nyugdíjas évek
Ahogy a szovjet csapatok közeledtek Mandzsúriához, a 731-es osztag elmenekült, az életben maradt foglyokat megölték, az épületet felrobbantották. Kínai becslések szerint kétmillió vegyi fegyvert dobtak a környező vizekbe (főként a Nen-folyóba), nagy részük azóta sem került elő. Isii ezalatt tárgyalásokat kezdeményezett az amerikai hadsereggel, a biofegyverek híre eljutott Douglas MacArthurhoz is. A tábornok a kutatási eredményekért cserébe teljes védettséget ajánlott az osztagnak, hiszen nemcsak hatékony fegyvereket, de számos vakcinát is kifejlesztettek, melyeket az amerikai kormány is felhasznált a saját projektjeiben.
Sheldon H. Harris merész könyve, a Factories of Death (Halálgyárak) egy fejezeten át taglalja, hogy a tokiói per során az amerikaiak elhallgatták a járványmegelőzési osztály háborús bűneit. Egyedül azokat a japán orvosokat érte retorzió, akik szovjet kézbe kerültek. A habarovszki perben tizenkét személyt ítéltek kényszermunkatáborra a 731-es és a 100-as osztagban végzett tevékenységükért. A habarovszki per megrázó tanúvallomásait nemrég könyvben is kiadták, The Khabarovsk War Crimes Trial (A habarovszki háborús bűnök pere) címen. Hét évvel később, 1956-ban a „szovjet–japán diplomácia javítása” érdekében mindenkit felmentettek és hazaengedtek.
Doktor Isii a teljes védettség mellé 250 000 dollárt kapott az amerikai hadseregtől, és a háború után eltűnt a nyilvánosság elől. Egyes források szerint Marylandbe költözött, és további fegyverkísérleteken dolgozott. Máshol az olvasható, hogy Japánban maradt és klinikát nyitott, ahol ingyen kezelte a betegeit. Az egyetlen biztos adat, hogy 1959-ben halt meg Tokióban, gégerákban.
Bűnbocsánat
A titkos politikai egyezségek miatt a 731-es osztag bűncselekményei sosem kaptak különösebb figyelmet, Japánban 1997-ig egyetlen iskolai tankönyvben sem tettek róla említést. Abban az évben kínai civilek indítottak pereljárást a japán állam ellen, melynek során nem került sor sem hivatalos bocsánatkérésre, sem valós eredményhozatalra.
Shoji Kondo 2001-es könyve, az Evidence of Unit 731 Crimes (Bizonyítékok a 731-es egység bűneire) az első olyan japán kötet, mely nyíltan beszél az osztag bűncselekményeiről. A publikáció nagy botrányt kavart, a szerzőt sokan hazaárulónak nevezték, ám a nemzetközi visszhang pozitív volt. Ez is közrejátszott abban, hogy 2002-ben a tokiói főbíróság először adott hivatalos tájékoztatást a 731-es alakulat tagjairól és az áldozatok lehetséges számáról. Ezenkívül csak pár exploitation film foglalkozott a témával, méltó mozis feldolgozásra nem láttunk példát. A mandzsúriai holokauszt és a több százezer névtelen áldozat feledésbe merült, ahogy Isii Siróról is elfeledkeztek, az orvosról, aki nyolcvan évvel ezelőtt annyi vegyi fegyvert birtokolt, amivel az egész bolygót kiirthatta volna.
