Kiégés és démonok
Mizser Fruzsina | 2020.09.16. | Aktuális

Kiégés és démonok

Toleráns, pozitív, produktív – de mindenekelőtt: ideges. Ez vagyok én, a késő modern ember.

Furcsa, bosszantó kis mozaikszavak repülnek a fejünk fölött mindenhonnan a kibertérben. ADHD, BPD, BS és kellemetlen barátaik. Mind ismerős, ki tudja, honnan, és csak egy biztos: hogy egyre több betűből állnak.

Ideje elfogadnunk, hogy az orwelli disztópia itt kopog az ajtóban, és fél lábbal már be is alkalmatlankodott. Egy hiper-társadalomban élünk: túlhajszolt, túlpolitizált, túltengő szociális vakvágányra futottunk. A számtalan közül fent csak néhány zavart soroltam, de tömeges előfordulásuk okán biztonsággal mondható, hogy korunk népbetegségei az idegi alapú betegségek, például a figyelemzavar, a bipoláris személyiségzavar, a burnout-szindróma.

Induljunk ab ovo, fülétől a farkáig: legyen szó akár fogyasztható termékekről, ideákról, vagy kényelmi cikkekről, egész egyszerűen végtelen a választék. Nincs olyan, hogy nincs. A nem túl meglepő módon túlnyomóan fiatal generációkat sújtó, rettegett depresszió alapvető jellemzője, hogy szenvedő alanyunk fő panasza valahogy így hangzik: semmi sem lehetséges. Byung-Chul Han svájci származású filozófus szerint ez a mondat csak egy olyan korban fogalmazódhatott meg, amelyben épp ellenkezőleg, semmi sem lehetetlen. A kiégés társadalma című sikerkönyvét olvasva hamar rá lehet jönni, hogy ahol minden igen, ott nincsenek nemek (persze egyesek szerint biológiai értelemben véve sem).

Amikor nem lehet nemet mondani, vagyis nincs kirekesztés, kizárás, csak a bólogatás és az elfogadás, akkor lép hatalomra az émelyítően unalmas Egyformaság Kultúrája. A nyugati ember elvesztette egészséges immunreakcióját. Már a „más” is „ugyanolyan”, mint én, csak „különböző”. Az ilyen hajmeresztő logikát naivan befogadó egyén aztán nyugodtan megfulladhat az emberi biomassza tengerében.

„Valósítsd meg önmagad, légy pozitív, bármi lehetsz, csak tenned kell érte.” – Éppen ezekben a klisékben rejlik a probléma veleje-magja. Han nagyon fontos felismerése, hogy a munkaerőpiacon annyiszor hangoztatott multitasking – többirányú figyelem – tulajdonképpen evolúciós visszafejlődés. Kultúrát teremteni, alkotni, új dolgokat feltalálni csak elmélyült figyelemmel lehetséges. Ennek feltétele lenne egy viszonylag tartós nyugalmi állapot, köznapi nevén, unalom.

Képzeljük el a következő jelenetet: ősünk egy végtelen pusztán vándorolva megunja az egyöntetű masírozást, ezért megváltoztatja léptei ritmusát. Létrejön a tánc. Csatlakozik hozzá kedves vadásztársa, együtt táncolnak. Rövidesen az egész törzs együtt járja a körtáncot. Örökké keringeni viszont rémálom volna – és ez zajlik ma: több millió őrült nyughatatlan haláltánca a semmibe.

A hitevesztett világban a cselekvés vallási dimenzióba lép. Szenvedő alanyunk, akinek kezét már korábban elengedtük, kétségbe van esve. A telefon, hűtőszekrény, televízió ötéves garanciájának törvénye szerint már tudja, semmi sem tart örökké. A jövőre gondolni sem mer, csak a pillanatban él. Események tömkelegében sodródik, valósítja meg önmagát most éppen – amúgy tavaly vegán volt, idén már öntudatos buddhista. Persze rendelkezésére áll mindenfajta segédeszköz, neuro-enhancerek, könnyű drogok. és minden sarkon várja a hamis fesztivál-eufória.

Felesleges a további cinizmus. Elég az hozzá, hogy a teremtés hetednapján pihenni kell. 

 

Fotó: Fortepan / MHSZ
Névjegy
Fotó: Typotex kiadó

Byung-Chul Han, születési nevén Han Bjongcshol (hangul: 한병철, handzsa: 韓炳哲, RR: Han Byeong-cheol?; Szöul, 1959 –) dél-koreai születésű svájci filozófus, kultúrteoretikus. A Berlin Művészeti Egyetem professzora volt, alkalomszerűen továbbra is tart ott kurzusokat.