Kincskeresés, vegán főzés meg botlatókő – Judafest
Walczer Patrik | 2020.09.09. | Aktuális

Kincskeresés, vegán főzés meg botlatókő – Judafest

A koronavírus-járványra való tekintettel szeptember 10-13. között online térben rendezik meg a 13. Judafest Utcafesztivált, melynek keretében idén nem az utcákon, hanem a virtuális térben ünnepelhetjük a zsidó kultúra sokszínűségét. A szervezők kreatív módon igyekeznek megvalósítani a világhálóra költöztetett programokat.

„A zsidó közösség legnagyobb ünnepe”. Ez a jelmondata a Judafestnek, ami minden évben koncertek, kóstolók, gyermek- és felnőttprogramok sokaságával várja az érdeklődőket. Idén azonban nem lesz nagy utcabál, nem találkozhatunk hömpölygő tömeggel, hiszen a szervezők inkább az egészséget, valamint a biztonságot tartották szem előtt.

De hogyan lehet összetartani a közösséget személyes együttlét nélkül? Kenesei Marcell a fesztivál igazgatója szerint ez a helyzet mindenkinek nehéz, de együtt vagyunk benne.

– A JCC Budapest - Bálint Ház március 15-ei bezárása óta bebizonyosodott, hogy ha fizikailag külön is vagyunk, mégis alkothatunk közösséget. Az elmúlt hónapokban rengeteg online programunk volt, amire az ország minden pontjáról és külföldről is „érkeztek” résztvevők. A négynapos fesztiválra már most is nagyon sok az érdeklődő. Biztonsági okokból hoztuk meg ezt a döntést és nem örömmel, de izgalmas tapasztalat, hogy a virtuális térben is tudunk kapcsolódni, és olyanok is részesei lehetnek a közös élményeknek, akiknek ez a távolság vagy a fizikai akadályok miatt nehezebb lenne. Igyekszünk kihasználni a technika adta lehetőségek teljes tárházát, és büszkék vagyunk tagjainkra is, akik remekül veszik az akadályokat és velünk tartanak – mondta Kenesei Marcel.

MTI/Mónus Márton-Egyre népszerűbb a Judafest Utcafesztivál
Egyre népszerűbb a Judafest UtcafesztiválFotó: MTI/Mónus Márton

 A JCC Budapest – Bálint Ház igazgatója kitért arra is, hogy tavaly először tették a zsidó zsinagógai újév kezdete, a Ros Hásáná elé a Judafestet, hogy együtt kezdhessék az évet és bepillantást adhassanak a szeptemberben induló évaduk programjaiba is. Idén huszonöt partnerrel együttműködve harmincnégy programmal készülnek a virtuális fesztiválra: minden egyes napra jut filmekkel, gasztronómiával, könyvekkel, közösséggel, zenével kapcsolatos szórakozási lehetőség, plusz városi sétát és gyermekeknek szóló programokat is meghirdettek.

– Ahogy  a korábbi években, úgy idén is nagyon sok zsidó és civil szervezettel működünk együtt. Ízelítőt adunk a novemberi 9-i Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválunkból, ez lesz a ZSIFI a nappalidban program, ahol a Párnák közt című izraeli filmet láthatja online a közönség. Online pop up koncertet ad szombat este Harcsa Veronika, vasárnap este pedig a Zefiroth együttes. Három napon át különböző helyszíneken családi kincskeresést szervezünk a kisgyerekes családoknak, de online programokra is várjuk őket. Több angol nyelvű programmal is készülünk, amelyek Herzl Tivadar életét, illetve a magyarországi zsinagógákat mutatják be – tette hozzá.

MTI/Mónus Márton-Idén is lesznek (virtuális) gyermekprogramok
Idén is lesznek (virtuális) gyermekprogramokFotó: MTI/Mónus Márton

Természetesen nem hiányozhatnak a Judafestről a vallási és beszélgetős összejövetelek sem, ami valljuk be, segítséget nyújthat a mostani helyzetben, amikor is a vírusveszély miatt nem feltétlen juthatunk el közösségbe. Csütörtökön meghallgathatjuk, hogy mit gondol Dr. Balázs Gábor eszmetörténész a közösségek szerepéről, megtekinthetjük Fischer Annie-ról készült muzsikusportrét, sőt tesztelhetjük tudásunkat a Kahoot kvízzel.

Pénteken 14 órától Rangos Katalin Prima Primissima díjas magyar újságírót, legendás riportert kérdezik élőben a Salom Klub Rádióban; a megannyi érdekes program mellett újlipótvárosi családi kincskeresésre várják a gyermekeket és szüleiket.

Szombaton csatlakozhatunk Steiner Kristóf Vegan Workshopjához. Az íróként, újságíróként, vegán gasztroguruként és hivatásos utazóként ismert vendég vegán finomságokat főz majd a résztvevőknek, méghozzá úgy, hogy természetesen online, görögországi otthonából jelentkezik be. Párjával a szombati eseményen Izrael legmenőbb streetfood fogását, a sabihot is bemutatják, ami eredetileg egy krumplival, tojással és padlizsánnal készülő pita. Kristófék növényi alapú ‘tojást’ készítenek, és többféle változatot is bemutatnak Tel Aviv utcáinak egyik legkedveltebb étkéből.

Nem mellesleg a Judafest harmadik napján ott lehetünk akkor, amikor botlatóköveket helyeznek el a Dob, Nagymező és Wesselényi utcákban, este pedig megtekinthetjük a Zsifi az otthonodban: Párnák közt című 2014-es izraeli filmet.

Vasárnap délelőtt Spatula Sára és Kémcső Jenő online tudományos játékra invitál mindenkit, több olyan kísérletet is bemutatnak, melyeket élőben követve bárki kipróbálhat otthon. Ezen kívül érdemes elővennünk a tabutémákat és feltehetjük kérdéseinket online dr. Kurucz Ákos jogásznak, rabbijelöltnek.

Szintén a fesztivál zárónapján mutatják be Cseh Viktor és Mózes Krisztián a Zsidó emlékek nyomában című sorozatának két újabb kötetét, melyek Balaton környéki és közép-alföldi térségi mementókat taglalnak.

A városi sétákkal kapcsolatban Kenesei Marcell úgy fogalmazott, hogy a maximális biztonságra törekednek, éppen ezért elő regisztrációhoz kötötték a részvételt, így kellő távolságot tarthatnak a jelenlévők egymástól. Ezek a programok más zsidó szervezetekkel való együttműködésnek az eredményei: a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Haver Alapítvány és a Gláser Jakab Emlékalapítvány sétáit ajánlják mindenkinek.

A “Női szemmel a zsidónegyedben” Budapest zsidó arcát női szempontból mutatja meg, a zsidó nők által használt tereket bejárva, vagy Rejtő Jenő nyomába eredünk a “Ha a pesti flaszter mesélni tudna” című sétán. Megnézhetjük közelebbről a világhírű Polacsek rabbi és családja történetét, és még sok más érdekességet az “Andrássy út zsidó szemmel” történő bejárásakor. “Legendás piacok, hírhedt kereskedők” sétán azokat a józsefvárosi köztereket ismerhetik meg a résztvevők, amiket már a XIX. században vásárok számára alakítottak ki, és máig fontos szerepet játszanak a kerület életében.  Emellett körbenéznek a külső Józsefváros néhány utcájában, a “Teleki tér asszonyai” nyomait kutatva, mert ezen a nagyon szűk területen egy korábban alig ismert zsidó női életmód, életstratégia öltött alakot. 

A legtöbb programon előzetes regisztrációt követően ingyen lehet részt venni. A szervezők azt kérik, hogy a nehézségek ellenére mindenki tartson ki és ünnepeljenek velük együtt a virtuális világban. A JCC Budapest – Bálint Ház igazgatója izgalmas négy napra, sok-sok régi és új résztvevőre számít és kíváncsian várják, hogy a szokásos fesztiválhangulat idén hogyan jön majd létre – mert abban biztosak, hogy ez idén sem marad el.  

Fotó: MTI/Mónus Márton
Névjegy
Fotó: Judafest

A Judafestet a JCC Budapest - Bálint Ház fenntartója, a JDC Alapítvány kezdeményezte. Az első rendezvényt 2008-ban tartották meg egy argentínai fesztivál mintájára. A szervezők célja elsősorban a zsidó közösség nem aktív tagjainak a bevonása volt, illetve szerettek volna platformot teremteni a zsidó és civil szervezetek kapcsolódására. Hisznek ugyanis abban, hogy a Judafest kaput nyit a zsidó közösség felé, ezen keresztül bárki megismerheti a zsidó kultúrát, közösséget, miközben erősítjük a pozitív zsidó identitást.  

A helyszínt is ennek fényében választották ki. Az úgynevezett “gettóhoz”, a VI., VII. kerület belső részéhez rengeteg fájdalmas emlék kötődik. Ezt szeretnék felülírni, és megmutatni, hogy élnek és tudnak örülni az életnek. Az első fesztivált 2008-ban a Gólem Színházzal partnerségben a Kazinczy – Dob - Wesselényi utca háromszögben szervezték meg. Már ezen is óriási volt az érdeklődés, 3000 látogató és 7 szervezet vett részt rajta. A tavalyi évben, 2019-ben már 10.000 látogató és 50 szervezet kapcsolódott be, így a helyszínen is változtatni kellett: kicsi lett az utca, övék lett a Klauzál tér! Nagyon büszkék arra, hogy a Judafest néhány év alatt Budapest egyik legnagyobb zsidó közösségi fesztiváljává nőtte ki magát. 


Kapcsolódó cikkek

Szavazás

Ön járt már a Judafest-en?


Mit nevezünk botlatóköveknek?

Mi az idei fesztivál célja?

Kenesei Marcell kijelentette: mindenképpen szeretnék folytatni hagyományaikat, és éreztetni a közösséggel, hogy itt vannak, számíthatnak rájuk, és a tőlük megszokott színes, kulturális programokra. Véleménye szerint a krízishelyzetben sem áll meg az élet, és mindaz, amitől jobban érezhetjük magunkat, amelyektől töltődünk, tanulhatunk, kapcsolódhatunk közben egymáshoz, még fontosabb lett. Céljukk a folyamatoság és a stabilitás érzetének fenntartása is.