Lu Zhao Luca-interjú

„Rengeteg rasszista és gyűlölködő kommentet kaptam. A legjobban az fájt, amikor egy lány azt írta, hogy a nagypapája az én fajtámnak köszönhetően kapta el a vírust.” Interjú Lu Zhao Luca vloggerrel.

– Lehet, hogy sokszor megkaptad már a kérdést, de milyen volt Magyarországon felnőni kínaiként? Mesélnél erről és a családodról?

– Igen, két videót is csináltam a témáról a csatornámon, ahol az identitásomról beszélek. Az, hogy kínaiként Magyarországon éltem, nagy szerepet játszott abban, amilyen lettem. Kicsi korom óta külföldiként kezeltek, nehéz volt ez nekem, hiszen mindig én voltam, aki kilógott a sorból, aki különböző – én voltam az egyetlen kínai az osztályban, illetve az egész suliban is. A kislány, aki nem beszélt annyira jól magyarul, mint a többiek, de mégis csodáltak valamennyire. Az ilyen megjegyzéseket máig kapom a videóim alá, ami persze dicséret, de el is szomorít, mert úgy érzem, sosem lehetek teljesen magyar. 

A kérdésre visszatérve, vegyesek a tapasztalataim. Az én generációmban minden Magyarországon élő kínai beszél magyarul, mert természetesen fontosnak tartjuk, hogy „beolvadjunk”, viszont a szüleink arra nevelnek, hogy soha ne veszítsük el a kínai identitásunkat sem. Ezért sok kínai gyerek hétköznap magyar, hétvégén pedig kínai iskolába jár, ahol nyelvtant és matekot tanulunk általában. Még a nyári szünetben is menni kellett, akkor hétköznap voltak az órák és a hétvégénk szabad volt. Én ötéves koromtól 13 éves koromig tanultam így. A nyugati országokban ez nagyon más, mivel a gyerekek sokszor nem is tudnak már kínaiul, hanem csak az adott ország nyelvét beszélik, ahol élnek. A magyarországi kínaiak nagyon ügyelnek a kultúrára, de közben magyarként élnek. Néha azért dilemmáztam kicsit... Egyrészt kínai vagyok, mert annak születtem, de magyar vagyok, mert azzá váltam.

– Egyébként mióta csinálod a videózást, hogyan kezdted el? Sok könnyedebb témájú videót, vlogokat és lifestyle tartalmakat is gyártasz, de nagyon szimpatikus, hogy a komoly témákba is belevágsz. Miért tartod fontosnak a társadalmi szerepvállalást?

– 2015-ben kezdtem, akkor minden időmet a YouTube-on töltöttem. A könnyedebb témák érdekeltek akkoriban, mint egy normális 16 éves lányt: smink, életmód, hasonlók. Emlékszem, még a tükörben is gyakoroltam a beszédet, másoltam a többi videóst! Egy aztán úgy döntöttem, hogy a tükör helyett beszélhetnék akár egy kamerának is. Belevágtam, és azóta le sem álltam. Aztán sokat változtam, érettebb lettem, persze. Ma már picivel többet szeretnék tenni, nemcsak szórakoztatni, hanem valami értéket is hozni a nézőim életébe. Én is nagyon szeretem azt az érzést, amikor valami újat tanulhatok, bármiről legyen szó. Amúgy, amit csinálok, még nem hívnám társadalmi szerepvállalásnak, de nagyon örülök, ha át tudok adni valami fontosat vagy érdekeset.

– Jelenleg egyetemista vagy Párizsban, és videókészítéssel foglalkozol a YouTube-on. A koronavírusról szóló videód volt az egyik első a témában, tavaly januárban, ezt már több mint 600 000 ember látta. Ha jól tudom, a családod egy rész vuhani. Gondolom, kaptál hideget-meleget...

– Apukám Vuhanból származik, a nagypapám és féltesóm jelenleg ott élnek és még pár távoli rokonom is. Én is jártam már ott kétszer-háromszor, de sose gondoltam volna, hogy egy nap világjárvány robban majd ki onnan. Emlékszem, hogy mielőtt videót csináltam a témáról, akkor a nyugati média még nem is igazán beszélt a koronavírusról, pedig Kínában már minden csapból ez folyt, és minden nap csak erről lehetett olvasni. Úgyhogy akartam egy összefoglaló videót csinálni az akkori információkkal. Mire megjelent a videóm, már mindenhol beszéltek róla, és elkezdtek félni. Azt, mondjuk, nem gondoltam, hogy ennyien fogják megtekinteni az én videómat, de örültem, hogy sokan hasznosnak találták – most már persze nem minden infó aktuális. De rengeteg rasszista és gyűlölködő kommentet is kaptam. Ez nekem egy elég nehéz időszak volt, sokat sírtam, mert nagyon igazságtalannak tartottam a helyzetet. Legtöbb esetben hibáztattak, és a legjobban az fájt, amikor egy lány azt írta, hogy a nagypapája az én fajtámnak köszönhetően kapta el a vírust. Sajnáltam, de én csak beszélni akartam a témáról, hiszen senki sem kívánt egy ilyen pandémiát. Azóta pedig mindenkinek teljesen felfordult az élete. Mindenki azt kívánja, hogy újra normális életünk legyen. 

– Igen, egyre többen beszélnek a nagy anonim netes háborúkról, a gyűlölködés hatalmas mértékéről, te is felemelted már a hangod ez ellen. Neked milyenek a tapasztalataid az internetes kommunikációval kapcsolatban?

– Szerintem az internetes anonimitás megkönnyítette a helyzetét azoknak, akik nem szeretnek valódi szociális életet élni. Sokan csak bebújnak a képernyő mögé, és ömlik belőlük a sok negatívum. Kínában van is erre kifejezés, az ilyen embereket „billentyűzetharcosnak” nevezzük. A járvány alatt erősödtek az ilyen hangok, a gonosz hozzászólások. Szerintem az a fontos, hogy egy egészséges környezetet teremtsünk az interneten, hiszen a mindennapi életben sem szólunk bele csak úgy nyersen valakinek a dolgába. Sokan mondhatják azt, hogy ez a nyilvánossággal jár, és én vállaltam ezt, hiszen megosztom a tartalmakat. Az alapvető tisztelet mindenkinek jár. Viszont ezt én egyedül úgysem tudom megváltoztatni, úgyhogy igyekszem tudatosan szűrni a kommenteket – mint ahogy a való életben is kizárnám az ilyen mérgező embereket. 

– Sokat posztolsz arról, mennyire aránytalan a nyugati médiában Kína megjelenítése. Gondolom, az a problémád, hogy feleslegesen polarizálnak, ellenségképet gyártanak, hogy sok a túláltalánosítás. Ez persze nagyon nehéz téma. Mikor döntötted el, hogy ezzel akarsz foglalkozni a közösségi médiában, és miért?

– Az elején az olyan sztereotípiák ellenében kezdtem, mint hogy „ami kínai, az gagyi” meg hogy „a kínaiak kutyahúst esznek.” Ezek óriási általánosítások. Több videót is készítettem Kínával kapcsolatban, és azt tapasztaltam, hogy ez érdekli az embereket, kíváncsiak a kínai kultúrára. Szerintem a média sokszor egyoldalúan mutat be problémákat, nem elég lényegre törően, és én egy más szempontot szeretnék hozni. Olyan információkat szeretnék megosztani, amikre nem is gondolnának általában. Remélem, hogy valamennyire kialakítható egy alaposabb, reálisabb elképzelés a kínai kultúráról, de legalább felkeltem az érdeklődést, hogy utánanézzenek egy-egy hírnek, témának. Én nagyon szeretem Kínát, és szeretném, hogy mások is jobban megismerjék. Lehet, hogy még kedvet is kapnak egy utazásra, és akkor megváltozik a véleményük mindenről. 

– Én követem a posztjaid, és az egyik sztoridban nemrég említetted, hogy nem annyira kedveled Párizst már, ahol a barátoddal élsz, mert nem túlzottan jó a közhangulat, például a kínaiakkal szemben sem. Hogyan látod ezt? Más kisebbségekre is érvényes ez mostanában?

– Szerintem a Covid óta világszerte megerősödött az ázsiaiakra irányuló gyűlölet, akár otthon, Magyarországon, akár itt, Franciaországban. Itt egyelőre nagyobb atrocitások nem történtek, mint ahogyan mondjuk az USA-ban. Viszont amikor tavaly novemberben kihirdették a második karantént Franciaországban, a Twitteren egyesek még olyanokat is írtak, hogy „amint meglátnak egy kínait, megverik”. És tudtommal ez meg is történt: nemrég három japán emberre öntöttek savat fényes nappal az utcán. Más kisebbségek nevében nem tudok beszélni, de ahogy látom, velük szemben most nem erősödtek a hangok. De alapvetően nagyon negatív a közhangulat, és ezért nyilván főleg a járvány a felelős. Viszont a franciák igazán szeretnek panaszkodni, és ezt még ők maguk is bevallják. Sajnos valamennyire én is felvettem ezt a szokást, és szerintem nem jó, ha valaki sosem elégedett. Az emberek mindig többet akarnak, de konkrét megoldást senki nem kínál. Ezt mostanában lehetett a legjobban érezni: hibáztatják a francia kormányt, hogy nem jól kezelték, kezelik a krízist, de az sem tetszik, ha nincsenek nyitva az éttermek, ha nem szabad hat embernél többel egyszerre találkozni, és kifogásolják, hogy az állam túlságosan beleszól az emberek mindennapi életébe. És így tovább. Ezért sosem csak egy kormány felelős, ez most mindenkinek rendkívül megterhelő küzdelem. Fárasztó már ez az egész szituáció.

– Ezek fényében mi a legfontosabb a jövődben, mit tervezel? Folytatod majd a videógyártást, és a médiában képzeled el a jövődet? Pozitív tudsz egyáltalán maradni?

– Mindenképpen folytatni szeretném a videózást. Remélhetőleg nemsokára vége ennek az egésznek, és újra visszatérünk a régi kerékvágásba. Tervben van, hogy elutazom Kínába, és megpróbálom bemutatni az igazi országot. De ez még nagyon a jövő zenéje. Szerintem a pozitív hozzáállás mindenképp kelleni fog, de mivel nekem is vannak érzelmeim, nem tudom mindig a maximumot adni. Viszont azt megígérhetem, hogy nem pár komment vagy kellemetlen megjegyzés fog elbizonytalanítani. Ez az egy biztos.