Mesterséges intelligencia az új énért
Mizser Fruzsina | 2021.01.05. | Aktuális

Mesterséges intelligencia az új énért

Alkalmazások vagy akarat? Segítünk mérlegelni.

Hétfő reggel van, ideje munkába menni! Köntös fel, ki a konyhába. Pöfög a kávéfőző. Gyors hírszemle, néhány görgetés. Fürdőszoba, fogmosás, rutin műveletek. A mai szett: szürke melegítő, sárga pulóver. Vissza a szobába, a Zoomban már várnak a kollégák. Épp időben, de megérkeztünk a munkahelyre.

Nagyjából kilenc hónapja már, hogy többségünk így vagy nagyon hasonló módon éli mindennapjait. A Pandémia előtti (P. e.) időkben elképzelhetetlen helyzetek sokaságán vagyunk túl, és nem a mozi, a kedvenc éttermeink és a barátok hiánya éget leginkább. Bár sok kicsi sokra megy, ha keresnünk kellene egyetlen dolgot, ami a frusztrációk nagy részét feloldaná, egyben segítségünkre lenne a naponta duplázódó aggodalmak és a bizonytalanság karbantartásában, az egy állandó rutin volna.

Amikor semmi nem biztos, két alapvető hozzáállás jellemző. Az egyik, hogy sodródunk az árral, hiszen minek tervezni, ha még azt sem tudjuk, milyen korlátozásoknak leszünk kitéve az elkövetkező hetekben. A másik, hogy az új évet a grabancánál ragadjuk meg, és elébe megyünk a sorsunknak. Mindenkinek szíve joga a választás, de ha valaki az utóbbi mellett teszi le a voksát, számtalan alkalmazás lesz a segítségére.

Szentül fogadom

Néhány felmérés szerint az újévi fogadalmat tevők száma átlagban  tíz százalékkal növekedett idén. A tavalyi pesszimizmus után persze jól jönne némi magunkba vetett hit, hogy 2021-ben majd tényleg több könyvet olvasunk, egészségesebb életet élünk és fejlesztjük a nyelvtudásunkat. Erre valók a tracker alkalmazások, amelyek minden létező tevékenységet képesek mérni.

A legtöbb fogadalom alapja egy új szokás felvétele. Ahhoz, hogy egy új tevékenység szokássá válhasson, ismétlés szükséges – vagyis a rutin részévé kell tennünk például a futást. A motiváció huzamos fenntartása azonban nem könnyű. Másfelől nem mindenki számára szimpatikus, hogy a telefon számon tartja mondjuk az alvása idejét, a havi ciklusát és a bevitt vízmennyiségét is.

Done, Momentum, Habitica, Today, Streaks. A felsorolt alkalmazások arra építenek, hogy ne szakítsuk meg a már elkezdett sorozatot. Ez egyfajta jutalmazási metódus, gumimacizás, ami a gyors, naponta érkező pozitív visszajelzéssel ágyaz meg az új szokásoknak. De valóban elég édes ez a madzag ahhoz, hogy néhány hétnél tovább bírjuk?

Mindenki másképp csinálja

Gretchen Rubin a könyvében arról ír, hogy az algoritmusok bizony nem működnek mindenki számára egyformán. Tanulmányaiban négy tendenciát figyelt meg az embereknél. A csoportok a következők:

Fenntartók: a legerősebb csoport, akik mind a külső behatások, mind pedig belső szabályaik szerint képesek magukat irányba állítani.

Betartók: azon emberek csoportja, akik a mások által előírt szabályok követésében jobbak, mint a saját szabályok kimondásában.

Kétkedők: azok, akik miután megértik egy szabály belső logikáját és hasznát, képesek azt betartani egy távoli eredmény érdekében.

Rebellisek: akik gyűlölik a mások által hozott szabályokat, és csak saját elképzeléseik szerint képesek élni.

Rubin szerint a szokásokat mérő alkalmazások inkább a második csoport, azaz a betartók széles rétegére támaszkodnak, nagyon helyesen, hiszen számukra nagy segítség lehet a mérés önmaguk formálásában. A többiek számára azonban közel sem biztos, hogy a számolgatás a legjobb módszer. A fenntartóknak például gyakorlatilag semmiféle alkalmazásra nincsen szükségük, erős akaratuk általában elegendő. A rossz hír az, hogy a legtöbben nem tartozunk ebbe a csoportba.

Az appok által nyújtott átláthatóság egy másik olyan tényező, ami jó eséllyel bevonz néhány fogadalmárt. Magyarán, játszi könnyedséggel fény derülhet olyan rossz beidegződésekre, amelyek létéről még csak fogalmunk sem volt előzőleg. A körbe tehát máris bekerült a kétkedők csoportja is, akik az ilyen alkalmazások segítségével ráébrednek bizonyos belső mintákra, és hajlandóbbá válnak a változásra.

A csipogó-villogó emlékeztető viszont sokszor nem kelt bűntudatot. Egy legyintés, és már el is tűnt a képernyőről.

Jöjjön a pszichológia és a habit-loop

A siker kulcsa egy három stádiumból álló folyamat kialakítása. A három kívánatos állomás  a műveletsor, a rutin és a jutalom, amelyek együtt létrehozzák az úgynevezett habit-loopot, azaz egy olyan hurkot, ami idővel már magától ismétlődik. Ezt sokféle módon el lehet érni, nézzünk meg néhány variánst!

A Done, a Productive és a Streaks alkalmazások módszere a streak, vagyis a sorozatosság.  „Most ne add fel, hiszen már öt napja sikerült franciát tanulni esténként!” 

Más alkalmazások inkább a mentorálást választják, vagyis az egyéni célok megvalósítására helyezik a hangsúlyt. A Coach.me vagy a Habitshare például a naponta érkező, biztató értesítéseken és emlékeztetőkön kívül fórumokat biztosít azoknak, akik hasonló célokért küzdenek.

A szórakoztató tanulás is beválhat, ezért sok alkalmazás szó szerint játékot csinál a szokásokból. A Plant Nanny saját kis növényeink segítségével ösztönöz, hogy minél több pohár vizet igyunk meg egy nap – és hát ki akarná, hogy a kedves kis mosolygó fikusza elszáradjon? 

Tehát idén sikerül végre lefogyni?

Talán. A cselekedeteink monitorozása akár hasznos is lehet, de sajnálatos módon a legtöbb esetben inkább csak elvonja figyelmünket a valóban fontos teendőktől. Attól, hogy félóránként nézegetjük a lépésszámlálót, még semmi nem fog megváltozni. Ha viszont beépítjük az eredményeket a tudatunkba, például minden este leírjuk egy papírra a napi gyalogosan megtett távot, ezt összevetjük a tegnapival, hamar fejlődés szemtanúi lehetünk. 

Hogy csodák nincsenek, azt megtanultuk 2020-ban. Nincs az a technológia, ami helyettesítené az akaraterőt, de a csalódást segít elkerülni, ha tudjuk: a fél háborút már megvívja velünk a mobilunk. És nem lehet elégszer mondani, valóban igaz a mondás: ne másokhoz mérd magad, hanem a tegnapi önmagadhoz!