Mi, svábok
A magyarországi német közösség újra a virágkorát éli, a nemzetiség az elmúlt tíz-húsz évben magára talált, egyre többen fedezik fel sváb gyökereiket.
Egyebek mellett erről beszélgettünk Bihari Zoltánnal, a Mi, svábok című kötet szerzőjével.
A három éve működő Nemzeti Értékek Könyvkiadó számos témakörben készített már portréköteteket, de jelentetett meg műveket a pálinkafőzésről, a kisüzemi sörfőzésről is. A Nemzeti Értékek Könyvsorozat legújabb hírmondója a Mi, svábok című könyv, mely a közelmúltban látott napvilágot.
– Minden egyes kötetünk igényes formában jár körbe egy-egy területet, a Magyar cukrászdák és kávéházak című könyvünk a magyar könyvtárosok szakmai szavazásán, a Fitz József-díjon a harmadik helyezést érte el. Vagy a magyar válogatott labdarúgókat bemutató futballtörténeti kézikönyvünk, a Meggypiros mezben a sportújságírók rangos elismerését, az Ezüstgerely-díjat kapta meg. Erre a háttérre alapozva javasoltam a kollégáknak, hogy készítsünk a magyarországi németekről egy önálló kötetet. Mindig is fogékony voltam a nemzetiségi kérdésekre, korábbi munkáimból adódóan hosszú időn át foglalkoztam a határon túli magyarsággal, de az itthoni nemzetiségekről is végeztem anyaggyűjtéseket – mondta Bihari Zoltán, a kötet szociológus végzettségű szerzője.
Miután zöld jelzést kapott a könyv, részletesen kidolgozták a mű koncepcióját. Elsődlegesen azt gondolták, hogy két-háromszáz oldalban, körkép formájában számolnak be a nemzetiségi gyökerekkel rendelkező településekről, ami kiegészül személyesebb történetekkel.
– Menet közben kiderült, hogy sokkal több erő rejlik ebben a könyvben, hiszen rengeteg kisközösség van az országban. Elsősorban azokra a településekre koncentráltunk, ahol működik német nemzetiségi önkormányzat, ami a szervezettségi fok egyik alappillére – tette hozzá.
A könyv kuriózumnak számít, mivel hasonló műfajú riportkötetet eddig senki sem írt a svábokról, inkább helytörténeti, történelmi, társadalomtudományi és egyéb szakirodalmi anyagok léteznek, melyek a kötet összeállításához fontos forrásanyagot jelentettek. Bihari Zoltán szerint az új mű a nagyközönségnek szól, könnyen érthető, kellően olvasmányos és tartalmas, sok mai és archív fotóval gazdagított, a 620 oldal pedig bizonyítja, hogy volt miről írni.
– Először ötven-hatvan településről szerettünk volna hírt adni, emellett be akartunk mutatni sváb mesterembereket, művészeket, tudósokat. De később annyira elmozdultunk a települések felé, hogy a kötet döntő többségében végül közösségi témájú riportokra épül. A helyiek elbeszélései, személyes visszaemlékezései alapján számoltunk be a jelenről és a múltról – jelentette ki a szerző.
Az anyaggyűjtés során számos érdekességre bukkantak. Például Zala megyében kevésbé ismert a németek jelenléte. Egy hatoldalas megyei körképet terveztek, amely a személyes találkozások után alaposan megváltozott. Szepetneken a Magyar Királyságon belüli, belső telepítés révén érkezett úgynevezett hienzek élnek, a hozzá közel eső falvakban, Fűzvölgyön, Hosszúvölgyön, Magyarszentmiklóson és Homokkomáromban viszont Koblenzből és környékéről, éppen három évszázada illegális úton kerültek ide németek. Nagykanizsán pedig polgári német jelenlét volt sokáig a jellemző. Így végül három különböző írás született a megyéből, összesen tizennégy oldalon.
– Általában jól fogadtak minket, ami azt bizonyítja, hogy a közösségek részéről is volt igény a személyes találkozásokra, a bemutatkozásra. Azt is láttuk, hogy rengeteg érdekes és értékes történettel találkozunk, erős kulturális élettel, ami jelzi azt is, hogy az elmúlt tíz-húsz évben virágzó korszak köszöntött be a magyarországi németek életében – tette hozzá.
Bihari Zoltán elmondta, voltak olyan településen, ahol az 1870-es évektől egészen 2011-ig szinte senki nem vallotta magát német nemzetiségűnek, míg a legutóbbi népszámláláskor már azt tapasztalták, hogy a falu lakosságának a fele, jelentős része sváb származású.
– Tehát százötven év alatt teljesen elmagyarosodott helységek most visszatalálnak a gyökereikhez, ami kisebbfajta csodaként értelmezhető és nehezen magyarázható. Döbbenetes, hogy hány ilyen esettel találkoztunk – mondta.
A szerző szerint ennek az lehet az egyik oka, hogy a rendszerváltás után sorra jöttek létre a német nemzetiségi általános iskolák, ahol nemcsak a német nyelv, hanem a népismeret és a kultúra is előtérbe került. Jelenleg is folyamatosan nő a német nemzetiségi iskolák száma hazánkban.
– A magyarországi helységek több mint tíz százalékában van német nemzetiségi önkormányzat, ami szintén segíti a fennmaradást. Többségük kapcsolatban áll németországi testvértelepüléssel, de a civil szervezetek, kultúrcsoportok, sportcsapatok is összejárnak. Erős kötelék alakult ki közöttük. Azáltal pedig, hogy Ritter Imre nemzetiségi szószóló lett, és országgyűlési képviselőként jelen van a parlamentben, az érdekképviseletük tovább erősödött.
A második világháborút követő kitelepítések sok családot szétszakítottak. Bihari Zoltán is számtalan keserű emberi történetet hallott a falvakban: volt, hogy a rokonság egyik fele málenkij robotra valahová Keletre, míg a másik fele német nyelvterületre került az elűzések révén. Egyesek visszaszöktek, olyan is volt, aki kétszer is hazajött, de megint kitoloncolták.
– Pontos számok a kitelepítésekkel kapcsolatban nincsenek minden településen, így nem tudhatjuk, hogy mennyi embert költöztettek ki, hányan szöktek vissza, illetve mennyien hagyták el önként hazájukat. Az országos nagyságrendet persze lehet tudni, mintegy kétszázezer magyarországi németet érintett a kitelepítés. Egyébként sok esetben az egy faluból elűzött németeket egy környékre költöztették át. Sokszor ez alapozta meg a későbbi testvértelepülési kapcsolatokat, mivel így kezdeményezhették a családi találkozókat – vélekedett.
A könyv szerzője azt is tapasztalta, hogy sok helyen nem könnyű a hagyományápolásba bevonni a fiatalokat a mai világ sokféle lehetősége közül. Ahol viszont sikerül, ott általában van egy karizmatikus vezetője a helyi közösségnek, a nemzetiségi kultúrcsoportok és az iskolák pedig ki tudják nevelni az utánpótlást.
– Sokszor nem az számít, hogy egy településnek mekkora létszámú a németsége, hanem sokkal inkább a hagyományőrzésbe, a kulturális életbe fektetett energia a meghatározó. Nálunk, Biatorbágyon például a helyi német nemzetiségi önkormányzat elnöke, Rack Ibolya szívós, több évtizedes kitartó munkával sok mindent kiharcolt, sikerült önálló német nemzetiségi tanintézményt létrehozni, és a sváb kultúrcsoportok minden városi rendezvényen jelen vannak – mondta.
Bihari Zoltán a kötet anyaggyűjtése közben sok különlegességet fedezett föl. A leányvári családfákat egészen a betelepítésig vezettek vissza. Egy másik településen található kegytemplom kapcsán megismert egy helyi legendát: eredetileg a völgyben kezdték építeni, de éjszakánként mindig felkerültek a téglák a dombtetőre, ezért áll ma egy kisebb hegyen a nemzetközi hírű búcsújáró hely. De mély benyomást keltett benne az is, hogy a szabolcsi Napkor településen egy széfben őrzik azt az 1700-as évekből származó német nyelvű bibliát és imakönyveket, illetve a sváb nemzetiségű lakosokat megörökítő latin nyelvű anyakönyvi kivonatokat, amelyeket a templom padlásáról mentettek meg.
– Ebben a faluban volt egy híres táncuk a sváboknak, a mártogatós, melyet már évtizedek óta nem járt senki, a hagyomány szinte elveszett. Aztán találtak egy ötvenes évekből származó régi filmfelvételt, amelyet levetítettek az időseknek, a fiataloknak pedig egy tánctanár tanította meg a lépéseket. A mártogatós táncot járó kultúrcsoport azóta olyan híres lett, hogy az ország minden pontjára hívják őket, és ez a helyi sváb tánc azóta bekerült a megyei értéktárba. Fantasztikus helyeken jártunk, szép történeteket hallottunk, remélem, hogy ezeket tovább tudtuk adni az olvasóknak – mondta.
