Mosolygó szentek
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye északkeleti csücskében, a középkori templomok útján, közelebbről a Vásárosnaményi Járás területén, néhány kilométerre az ukrán határtól búvik meg a csöppnyi falu, Csaroda. A település büszkesége az elvarázsolt hangulatú templom, amit sokan csak a „mosolygó szentek” templomaként emlegetnek.
Mielőtt a különös elnevezést megmagyaráznánk, nézzük a műemlék történetét, amelyet az Árpád-korban épült falusi templomok klasszikus példájaként tartanak számon. Maga a település a közelben kanyargó Csaronda patakról kapta a nevét, s eredetileg a Káta nemzetség „első foglalás jogán” szerzett birtoka volt; ők jóval a tatárjárás előtt telepedtek itt le. A település neve először egy 1311-es okiratban bukkan fel, ám templomának papjáról már 1299-ben történik említés. Nagy szerencse, hogy a tatár hadak a környező lápos-mocsaras vidék miatt messze elkerülték, így a település, amelynek temploma minden valószínűség szerint már akkor is állt, megmenekült a dúlástól. A továbbiakban, 1446-tól birtokosai Vetési György és Mihály, 1851-től pedig a gróf Teleky család.
Az Isten házának belső tere valóban lenyűgöző. A templomhajó északi és keleti falát a XIII. században készített freskók díszítik, de micsoda freskók! A bizánci hatást tükröző falfestményeken Péter, Pál és János apostolok láthatók, valamint Szent Anna és Mária, ölében a kisdeddel. Rajtuk kívül az orvosszentek: Kozma, a test és Damján, a lélek orvosa mosolyognak a hitüket gyakorló jámbor népekre s a mai látogatókra.
Ez, mármint hogy a szentéletű férfiak nem valamiféle tragikus, emelkedett mélabúval néznek ránk, hanem arcukon széles mosollyal, párját ritkító különlegesség. De miért is ne mosolyognának, amikor az örök élet reménye békével és boldogsággal tölti el a lelket? A művészettörténészek ugyan nem tudják megmagyarázni a rendkívül bájos festészeti megoldást, csak találgatnak: nyilván maga a freskók ismeretlen festője is vidám ember lehetett.
Meg kell említenünk, hogy Csaroda temploma 1595 óta a református egyházhoz tartozik, a falu kegyurai ekkor tértek át a református hitre. Az emberábrázolás tilalma miatt a freskókat lemeszelték, s csak néhány virágminta díszíthette a falakat. Ezután évszázadokig senki sem sejthette, miféle kincseket rejtenek a puritán, fehérre mázolt falak.
Az elbűvölő freskók a véletlennek köszönhetően bukkantak elő. Történt ugyanis, hogy a XX. század legelején a meszelés egy helyütt lepergett, alóla pedig kikandikált egy mosolygó arcot ábrázoló festményrészlet. A korabeli restaurátorok aztán meglepve tapasztalták, hogy a meszelés rétegei alatt szinte teljes épségben megmaradtak az akkor már hatszáz éves falfestmények. A részleges helyreállítás 1901-ben elkezdődött. Az alaposabb műemléki kutatásra és helyreállításra azonban még hetven évig várni kellett, azóta teljes szépségükben megcsodálhatók a mosolygó szentek. A templom teljes körű felújítására, a megrongálódott, omladozó tetőszerkezet és a homlokzat renoválására a XX. század utolsó éveiben kerülhetett sor.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a csarodai templom, amely a középkori templomok útján található, felejthetetlen élményt nyújt, s nemcsak áhítattal, de vidámsággal is megtölti a látogató szívét.
Ha kellően kigyönyörködtük magunkat, érdemes megnézni a fából épült, zsindelyes harangtornyot is. Ez egy zengő-zúgó harang súlyát nem viselné el épségben, ezért a középkorban kisebb termetű sihedereket mászattak fel a tetejére, hogy a falu határait szemmel tartva őrizzék a lakosság zavartalan békéjét.
