Quentin, a zenebohóc
Járványos időket élünk, s ilyenkor egy egyszerű mozi- vagy színházlátogatás is komoly veszélyekkel járhat. Ha pedig szobánk négy fala közé szorulunk, unaloműzőnek elővehetünk egy jó könyvet, esetleg tallózhatunk a világhálón. Egy ilyen barangolás alkalmával bukkantam rá Quentinre, a zenebohócra.
De tulajdonképpen mit is takar a zenebohóc fogalma? A lexikon szerint viszonylag új bohóctípusról van szó, aki virtuóz zenejátékával mulattatja a közönséget, miközben olykor akrobatikus mutatványokat is végez. A Zenei enciklopédia szerint a muzsikára épülő burleszk a zenebohócok szakterülete. A zenebohóc groteszk, gyakran igényes hangszeres produkcióját esetlen, olykor tornászokat megszégyenítő mozdulatokkal adja elő.
A kedves olvasó bizonyára emlékszik a száz éve született, felejthetetlen Eötvös Gáborra, a magyar cirkuszművészet világszerte elismert alakjára és az ő „Van másik!”, szállóigévé vált felkiáltására. Ebben a produkcióban a látszólag ügyetlen, meg nem értett bohóc harsonával lép a manézs közepére, és játszani kezd. Nem sokáig teheti, mert a zord porondmester kicsavarja kezéből a hangszert. Ám ekkor a bohóckabátból trombita kerül elő. „Van másik!” – harsogja a bohóc, és amikor a trombitát is elveszik tőle, hegedűt varázsol elő. Hegedű után klarinét, aztán pikula következik, hiszen mindig van másik.
Az a zenebohóc, akire most találtam rá, nem kevésbé mulatságos. Nézzük meg, miként adja elő Erik Satie Trois Gnossiennes No. 1 című szerzeményét.
Ugye, bravúros? Ugyanakkor kissé ijesztő is, első látásra valahogy olyan nem normális. Kérdések tolulnak fel bennem. Quentin csak egy játékos művész lenne, aki megőrizte magában a huncutkodó gyermeki énjét?
Vagy a művészet univerzális erejét akarja nekünk megmutatni, mikor az álla alá erősített dobot veri, és attól a havasokban lavina keletkezik?
A következő klipje sem kevésbé szürreális, egyik jelenetében például egy megvadult mikrofon támad hősünkre a természet lágy ölén.
Nem vitás, a fickó kissé őrült, de nem lehet kibírni nevetés nélkül, ráadásul nem olcsó hatásvadászattal van dolgunk, hiszen a zenéje mindig igényes.
Ha rákapunk a videói különös fanyar izére, szinte már sajnáljuk, mikor kiderítjük, hogy Quentin Smirhes a szó szoros értelmében nem valós személy, hanem az 1971-ben született Sean Reynard nevű brit filmes által költött és megszemélyesített alak.
Álljon itt még egy jelenet, amelyben Quentin megneveli a szemtelen főtt tojást:
Quentin Smirhes klipjeit nézve Shakespeare jól ismert sorai ugrottak be:
„Több dolgok vannak földön és égen, / Horatio, mintsem bölcselmetek / Álmodni képes.”
És valóban. A klasszikus fogalmak a Reynard-féle művészek által újabb és újabb jelentéstartalmakat nyernek. A zenebohóc, a videóklip, a világhírű és a zenei kánonba méltán bekerült Erik Satie művének nemcsak zenei, de vizuális „feldolgozása” Reynardnál mind egy kicsit mást jelent, mint amit megszoktunk, mint amire általában asszociálunk, ha meghalljuk ezeket a fogalmakat. Most, hogy a járvány miatt oly sok minden átértelmezésére kényszerülünk, nem baj talán, ha ezeket a szavakat is új árnyalatokkal gazdagítjuk – megtartva a régi jelentésekből mindent, ami érték.
