Nagy Viktor: Ez nem egynyári kaland

Nagy Viktor újratervezte a nyári kikapcsolódás fogalmát, a sör és lángos mellett a nyaralók igényes kultúrát is fogyaszthatnak. Minden este egy premier a magyar tenger partján. A Kultkikötő megálmodója és ügyvezetője szerint a színház lehet a kultúra motorja. Idén már öt helyszínen 130 programmal várják a nézőket. Nagy Viktorral beszélgettünk a kezdetekről, a jubileumi évről és persze a Balatonról.

– Nagy eseményre készültetek, amiről nem árultál el korábban részleteket az interjú egyeztetésénél. Most már elmondhatod?

– Régóta vártuk ezt a pillanatot, hosszú, nehéz út vezetett idáig, de végre kijelenthetem, megkezdődhet az átépítése a balatonföldvári Kultkikötőnek. Aláírtuk a szerződést az önkormányzattal és a kivitelezővel. Nagy öröm ez nekünk, igazi komplexum épülhet, fedett nézőtérrel, színpaddal. Nehéz, terhelt nap volt, amíg eljutottunk az aláírásig, de végre sikerült.  

– Idén tizenöt éves a Kultkikötő, ha visszamegyünk az időben, amikor ott álltál a kerítés előtt, ezt álmodtad meg magadnak?

– Álmomban sem gondoltam volna, hogy eljutunk idáig. Tizenöt évvel ezelőtt a kaposvári Csiky Gergely Színház tagjaként egy maroknyi csapattal álltunk neki és találtuk ki az egész Kultkikötőt. Saját fizetésünket tettük bele a programokba. Emlékszem, amikor a társulati büfé megbeszélésen megkérdeztem a kollégákat, van-e kedvük részt venni egy nyári programban, csak hebegtem-habogtam, próbáltam elmagyarázni, hogyan lenne érdemes újratervezni a nyári kikapcsolódás fogalmát, mi is lenne a Kultkikötő. Mindezt úgy, hogy ha el is vállalják nincs benne pénz, fizetést nem tudok biztosítani. Ennek ellenére eljöttek fellépni, mert azt mondta a társulat, az a lényeg, hogy induljon be a nyári színház, legyen egy kulturális kikötő a Balaton-parton. Mára eljutottunk odáig, hogy nem egyévszakos a Kultkikötő, kiállításokat, zenei produkciókat, színházi előadásokat szervezünk a Balaton északi és déli partján egész évben.  

– Amikor belevágtál, elsősorban nyári színházban gondolkodtál vagy már megfogalmazódott egy fesztivál gondolata is?

– Nyilván nem gondoltuk, hogy egy kulturális összművészeti fesztivállá növi ki magát a Kultkikötő, arra meg pláne nem, hogy több helyszínünk is lesz idővel, az elején pár előadásra gondoltam. Nem szerepelt a terveink között, hogy egy hosszú nyári fesztivált csináljunk, de évek alatt növekedtek a nézői igények. Azt szükségesnek gondoltam, hogy az emberek igényes kulturális programokat találjanak a Balaton-parton, és a kikapcsolódás fogalmához a sör és a lángos mellett tartozzon hozzá a kultúra.

– Ha a programokat nézzük, elmondható, hogy a teljes nyaraló közönséget lefedi, minden korosztály a kultúra minden területéről választhat.  

– Azt szokták mondani, aki mindent akar, végül semmire nem jut. Amit szerintem fontos kiemelni, hogy a Balatonhoz az ország különböző pontjairól jönnek az emberek, nálunk olyan programokat és előadásokat láthatnak, amire egyébként nincs lehetőségük, nem találkoznának vele, talán soha nem is láthatnák. A Miskolcról érkezők megtekinthetik a Csiky Gergely Színház előadásait, kaposváriak meg a miskolciakét. Ezen kívül fontos társadalmi kérdéseket is feszeget a Kultkikötő. Idén a Trianon 100 programsorozaton belül a Vérző Magyarország előadásunkkal nyitottuk a fesztivált.

– Az évek alatt fogalmazódott meg, hogy ne csak programsorozat, hanem igazából fesztivál legyen? Végül is minden adott, szabadtér, jó hangulat, Balaton és talán a fesztivál is erősebb hívó szó.

– Így van, eleve a kőszínházból kihozni egy előadást, mindig plusz izgalmat rejt magában, a tető a csillagos ég, a színészek sem rohannak el, ott maradnak, leülnek, beszélgetnek a nézőkkel, egyből egy közönségtalálkozó is kialakulhat, teljesen más környezetbe helyezi az előadás mondanivalóját is.

– A Kultkikötőbe a színész éned vágott bele - a színház szeretete -, vagy inkább már üzletember énedről beszélhetünk, és valójában egy vállalkozásnak tekintetted?

– Én nem vagyok jó üzletember, ez kiderült az évek alatt, akkor nem ezzel foglalkoznék. Inkább úgy mondanám, a színházcsináló énem vágott ebbe bele, mert szerintem a színészi lét nem csak abból áll, hogy megtanulom a szöveget, a próbákon részt veszek, és a legjobb tudásom szerint előadom a szerepet, a közönség meg tapsol, jobb esetben. Hanem azon túl engem az is érdekel, hogyan kell egy színházi teret üzemeltetni a takarítótól a műszaki kollégán és a kellékeseken át a szervezőkig, hogyan lehet ezt a csapatot összefogni. A színészi énemtől egyébként tartózkodom a Kultkikötőben, amikor fel kell lépnem valamelyik helyszínünk színpadán, az maga a gyötrelem, mert arra figyelek, hogy a közönség jól szórakozik, minden működik, nem fog esni az eső aznap este. Csupa olyan dolog motoszkál a fejemben, ami egy színésznek nem szabad, amikor színpadon van, nem lehet a takarásban arra figyelni, hogy a közönség tényleg elégedett-e. Ilyen értelemben igyekszem távol tartani magam a színpadtól, persze nem mindig sikerül, mert a kollégák beválasztanak egy-egy előadásba.

– Ha már a színészi létről beszélünk, a mai napig játszol, a Thália Színház tagja vagy. A programok kiválasztásánál mekkora szerepet játszik, hogy ismered a színészeket, előadásokat? Esetleg egy-egy darab közel is áll a szívedhez?

– Á, nálunk demokrácia van, bármikor leszavazhatnak. Ugyanakkor engedek a nyomásnak is, érvekkel meggyőzhető vagyok, nyilván van vétójogom, de nagyon ritkán élek vele. Azért a programok kiválasztása is csapatmunka, minden szempontot figyelembe vesszünk, a gazdaságis és pénzügyes kolléga ugyanolyan fontos. Mindenek előtt a minőség számít, olyan előadást nem hívunk meg, ami nem annyira színvonalas, de olcsó.

– Gondolom nagy büszkeség ez a 15 év, de ki tudsz emelni egy-két programot, ami neked fontos, vagy valamilyen szempontból különleges volt?

– Az egyik legfontosabb emlékem az első előadás, a Veszett fejsze című színdarab a kaposvári társulattal. A történet pont egy színház életéről szól, épp egy darabot próbálnak, az összes nehézségével együtt. Számomra azért is volt nagy élmény és maradt a mai napig, mert teljesen átéreztem a színdarabban a rendező nehézségeit, ahogy eljutnak a bemutatóig. Mert én meg a mi bemutatónk előtt voltam hasonló helyzetben, én vertem le a lakatot, padokat festettünk, hogy minden elkészüljön, számtalan nehézséggel kellett megküzdeni.  

– Úgy érted, 15 éve ott álltál a Balatonföldvári Szabadtéri Színpad bejáratánál, saját kezűleg verted le a lakatot, foglaltad el a területet és vettél részt a felújításban?

– Régebben ez a 3500 négyzetméteres terület a Csiky Gergely Színház nyári játszótere volt. Gyerekkoromban ott álltam a kerítésen kívül és vágyakoztam befelé. Sok évig zárva volt és nagyon elhanyagolt állapotban állt a szabadtéri színpad, ténylegesen a nulláról kellett kezdeni. Páran a kollégákkal mégis láttuk és hittünk benne, hogy újra lehet itt színházat csinálni, szóval igen, én vertem le a lakatot, füvet vágtunk, festettünk, ragasztottunk, olyan volt az első év, mintha valami építőtáborban lettem volna. Hatalmas segítségem volt a Csiky Gergely Színház akkori és mostani műszaki igazgatója, Szalai József, sosem fogom elfelejteni az áldozatos munkáját.

– Vannak olyanok, akik évről évre visszajárnak, kialakult törzsközönség?  

– A kecskeméti Katona József Színháznak külön közönsége van, ahogy kikerül a program, veszik is a jegyeket, sokakat már személyesen ismerek. A helyi nyaralótulajdonosok között is vannak kedvelői a színháznak, mindig kérdezik, mikor jönnek a kecskemétiek. Szarvas Józsefnek a Nemzeti Színház művészének az előadását is nagyon szeretik, a tavalyi szerintem mindenkinek maradandó emlék. A balatonföldvári színpadon adta elő a Nemzeti Színház repertoárján szereplő Pustol a hó című előadását. Esett az eső, dörgött, villámlott, a mikroportok tönkrementek, nem hallották a Józsit, de a nézők nem vonultak el, közelebb húzódtak a színpadhoz, voltak, akik fel is ültek, nem tágítottak, úgy hallgatták. Azt hiszem, mindannyiunknak nagy élmény volt és örök emlék marad.

– A tizenötödik, jubileumi év több szempontból is különleges, pár hete még ti is aggódhattatok, hogy egyáltalán meg lehet-e tartani a fesztivált.

– Bizony, és mivel szabadtéri színház vagyunk, ránk különösen figyelnek, mivel jelenleg csak mi tarthatunk rendezvényeket. Nagyon bezárkóztunk az elmúlt hónapokban, ezért a bizalmat is újra fel kell építeni a nézőkkel. A vágy megvan, hogy újra eseményekre járjanak az emberek, de a félelem is jelen van a vírus miatt. A nézőszámot ötszáz főben maximalizálták, de igyekeztünk a programokat megtartani, mert ha lemondjuk, egyből felmerül, mit teszünk a helyére. Nagyon nagy hazardírozás ment, mert mi történik, ha csak kétszázan jönnek el? Egy produkció amúgy sem nyereséges soha, és kétszáz embernél a jegybevétel csak nyolcada lesz az előadás költségének.  

– Akkor már ráfizetés lenne.  

– Mindenképp ráfizetés, minden egyes program ráfizetés, mivel mi teljesen színházi környezetet teremtünk, ezen kívül a fellépők műszaki és technikai igényeinek is meg kell felelni. Teltháznál is csak a jegybevétel egyharmada az előadás árának. A fennmaradó részt szponzorációból és pályázatokból kell előteremteni.

– A művészek viszont alig várták, hogy mehessenek, mindenki minden lehetőséget megragad a fellépésre, hosszú idő marad ki színpad nélkül.

– Így van. Amikor a karantén után végre elkezdtem újra próbálni a Tháliában, remegett a térdem és a hangom a próba alatt. Azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül, mindenki így érez. Az egész próbafolyamat, a nézőkkel való találkozás, olyan, mintha mindent újra kéne tanulni. Nagyon furcsa érzés volt újra szabadnak lenni.

– Talán a színpad hiányát is mutatja, hogy vannak előadók, akik a Kultkikötő több helyszínén is fellépnek, kihasználva a Balaton közelségét is.

– Járai Márk is kétszer lép fel – két külön programmal –, valamint Szabó Balázs és Vecsei H. Miklós Szívárnyék előadása két helyszínen lesz. Általában az a jellemző, hogy a helyszíneinken minden előadás csak egyszer látható, ezért nálunk minden este egy premier. Nem vagyunk az a fajta nyári színház, akik repertoárban játszanak, pont ez a nehézség is, minden este át kell alakulnunk, új követelményeknek kell megfelelnünk.

– Sokan óvatosak most a külföldi nyaralással, ezért a hazai turizmus erősödik, mindenki a Balatonra akar menni.  

– Sokan vannak olyanok, akik nem csak akkor jönnek, ha itt nyaralnak, hanem egy-egy estére ide ugranak Budapestről. A színház lehet a kultúra motorja. Ezért figyelünk arra is, hogy legyenek ingyenes programjaink, mert nem mindenki tudja a nyaralás mellett a színházi élményt is megfizetni. Fontos volt számunkra, hogy a szezonnyitó Trianon előadásunk is mindenki számára elérhető legyen, nem kellett jegyet vásárolni hozzá, másrészt a karantén után a bizalomépítés fontos pillére volt.  

– Azért a beszélgetésből nagyon úgy tűnik, hogy balatoni ember lettél. Játszol a fővárosban, a Thália Színházban, de ahogy nekem kitűnik, inkább a Balatonon éled az életed.

– Teljesen balatoni lettem! Mind a négy arcát szeretem, nem csak a nyárit. Nyáron járok legkevésbé a partra. Szeretek ősszel, télen, tavasszal egyedül sétálni a parton, érdemes néha csöndben lenni, hogy az ember meghalljon mást is. Minden második napomat a pékségben kezdem, megveszem a friss kenyeret, kialakultak a kis rituáléim. Ez nem egynyári kaland. Ha tehetem, egyből megyek a Balaton-partra.

– Ahogy mondtad, a nyaralóknak jár a sör meg a lángos, és te adod hozzá a kultúrát. Neked a kultúra megvan, jár néha a sör meg a lángos?

– Arra is jut idő! Nekem a borok és jó ételek is fontosak, amik a Balaton északi és déli oldalán is megtalálhatóak. A balatoni borászok is ellátogatnak minden évben a Kultkikötőbe. A kulturális értékek nem csak a színházat, zenét jelentik, a gasztrokultúra is legalább annyira fontos véleményem szerint.

– Egy színházi előadással kezdődött, mára már több mint száz programotok van, lassan már eléritek a plafont?

– Nem tudom, hol lehet a vége, néha érzem, hogy lehetne kevesebb. A színházban mindig azt mondjuk: a kevesebb több. Ezt a számot még lehet kezelni, számomra az a fontos, hogy a minőségből ne engedjünk, olyan színházakat, előadásokat hívjunk meg, ami szól valamiről és képvisel valamit.