Mozgalmaktól mentes, meghitt nappá vált a nőnap
Március 8-án ünnepli a világ a nemzetközi nőnapot, amikor is szebbnél szebb virágokkal lepjük meg a hölgyeket. De vajon hányan tudjuk, hogy honnan ered ez a jeles ünnep? Ennek jártunk utána.
Gyermekként egy dolgot viszonylag hamar megtanultam: március 8-án, nőnapon akár egy szál virággal is, de illik kedveskedni a hölgyeknek. Sokáig igyekeztem megérteni, hogy miért „kötelező” ezen a napon rózsával, tulipánnal, netán egy elegánsabb fréziacsokorral az anyukák, szülők elé állni. De a válasz mindig csak annyi volt, hogy „ilyenkor ez a szokás”.
Szinte mindennek van már világnapja. Külön jegyzik a pi-napot, a víz világnapját, a naptárak gyakorlatilag tele vannak jeles dátumokkal. Ha már van egy ilyenfajta világtrend, akkor azt is tudni kell, hogy egy-egy ilyen kezdeményezés mögött mindig egy komoly akció vagy egyfajta elhatározás áll.
Valahogy így született meg a nemzetközi nőnap is. 1857. március 8-át írtuk, amikor is New Yorkban mintegy negyvenezer női dolgozó emelte fel hangját, hogy jobb munkafeltételeket harcoljanak ki maguknak. Sztrájkok mindig is voltak a történelemben, a kérdés viszont az, hogy milyen eredményt lehet velük elérni. Mindenki szinte a textilipari munkások tüntetését tekinti az eredetnek, holott a nyolcvanas években születtek olyan tanulmányok, miszerint ez az esemény pusztán kitaláció eredménye, és hogy az amerikai poliszban akkor nem vonultak utcára egységes szavakat skandáló protestáló hölgyek.
Valami akkor mégiscsak elkezdődött, melynek eredményeként a tengerentúlon 1909-ben, február utolsó napján hárult kitüntetett figyelem a hölgyekre, az öreg kontinens több államában pedig két évvel később, március 19-én jegyezték az első nemzetközi nőnapot. Talán a különböző egyenjogúsági mozgalmak hatására és természetesen a New York-i hírnökök emléke előtt tisztelegve 1914-ben a március 8-i dátum mellett tették le a voksot. Az ENSZ egyébként eléggé megkésett, mivel a szervezet csak 1977-ben ismerte el a nemzetközi nőnapot.
Ahogy az lenni szokott, hazánk sem maradt ki a világhódító kezdeményezésből, és 1913-ban már csatlakoztak a nőnaphoz. A Múlt-kor történelmi magazin is megírta, hogy a nagy háború első évében pedig már országos rendezvényeket is szerveztek. A kommunizmus alatt még igazi nagy nimbusza volt a nőnapnak – lévén az „ünnep” munkásmozgalmi töltettel rendelkezik. Plakátok sora üdvözölte a hölgyeket, itthon is akadtak szép számmal grafikák. Például egy 1950-es évekből származó archív felvételen egy régi propagandamolinó látható, mely talán már-már kicsit túlzóan maszkulin jelleggel ábrázolja a szereplőket.
Évtizedeken keresztül vállalatok vezetői köszöntötték a női dolgozókat mint a társadalom hasznos, megbecsült tagjait, a rendszerváltozás utáni új politikai berendezkedésben viszont már nem volt helye a munkásmozgalmi gondolatoknak, rigmusoknak. A demonstrációk az idő előrehaladtával el-elmaradoztak, az ökölbe szorított kéz kiengedett, és végül az egyenjogúság melletti kiállás helyett a virág, a kedveskedés, az ölelés és az odafigyelés került az előtérbe.
Azért valljuk be, a mai világban furcsán néznének ránk, ha valamiféle hölgyeket felmagasztaló munkásjelszót skandálnánk a csokor rózsa vagy a cserepes primula átadásakor. Anyukánk, feleségünk, szerelmünk és a társkereső oldalon megismert partnerünk sem veszi majd a szívére, ha nem teszünk az ajándék mellé néhány idejétmúlt gondolatot.
