Oltakozzunk!
Terjeng egy nyelvi vita a világhálón: mennyire helytelen vagy helyes az oltakozik ige. A helytelenítők vannak túlsúlyban. Vizsgáljuk meg a kérdést szigorúan nyelvi alapon!
A szótő: olt – tárgyas ige, több jelentése közül itt leginkább érvényes: nemesít, injekcióz. Szabályosan képezhető belőle a műveltető alak: oltat és a visszaható alak is: oltakozik, de még ez is elképzelhető, hogy: oltódik. Hasonló képzésű igéink: tilt – tiltat, tiltakozik, avat – avattat, avatkozik (sőt: beavatkozik), költ – költet, költözködik.
Az oltakozik ige azt jelenti: beoltatja magát (valami ellen). Tehát egy kötelező vonzatos ige helyett tömörebb (s ezért szintetikusabb, egyesek szerint ráadásul magyarosabb) szerkezet. Például: Pista beoltatja magát influenza ellen; Pista oltakozik influenza ellen.
Elképzelhető, hogy a későbbiekben az oltakozik igén is fel fog bukkanni egy igekötő, mert ma ez tendencia. Személy szerint fölöslegesnek tartanám, de lehetséges: Pista beoltakozik influenza ellen.
Az oltakozik szót már 2019-ben bemutattam az Édes Anyanyelvünk 2. számának Új szavak, szólások című rovatában, ekképp: „oltakozik – (az orvosi szlengben): beoltatja magát (pl. influenza elleni védőoltással). Pl. nem késő oltakozni.”
Mivel a szó és képzése beleillik a magyar nyelv rendszerébe, nem lehet ellene kifogásunk. Legföljebb furcsa. De hát van ilyen. Véleményem azonban sokakat nem nyugtatott meg. Egyesek az oltakozik nyelvtani alakjával, mások a jelentésével szálltak vitába.
Akik a nyelvtani alakot kifogásolták, azt írták, hogy nem helyes a visszaható képző használata, mert a visszaható ige azt fejezi ki, hogy a cselekvő saját magán végzi el a cselekvést. Vagyis aki oltakozik, az nem beoltatja, hanem beoltja magát. Ezzel szemben felhozható, hogy a visszaható igék jelentése nem pusztán ez, hadd idézzem az egyetemi tankönyvet: „Szorosabb értelemben azt fejezi ki, hogy a cselekvés az igealanytól indul ki, de amit cselekszik, az vissza is hat rá, önmagára irányul.” Talán már ennyi is elég lenne, de ha tovább olvassuk a leírást, pontosítunk, akkor az is szerepel, hogy a visszaható igéknek van egy ún. álvisszaható típusa is, amely a cselekvés kölcsönösségét fejezi ki, az újabb grammatikák ezeket egyenesen kölcsönös igéknek is nevezik.
Ilyen álvisszaható vagy kölcsönös ige például az ölelkezik. Ha szigorúan visszahatónak tekintenénk, akkor azt jelentené: öleli magát. De nem erről van szó! A szótári jelentés is ez: két személy egymást ölel(get)i. Tehát a cselekvés kölcsönös. Mindketten akarják. Akárcsak a szeretkezik esetében. Vagy egy másik ige: értekezik. Nem azt jelenti, hogy érti magát, hanem azt: tanácskozik, megbeszélést folytat valakivel. Vagy magázódik: több személy kölcsönösen magázza egymást. A verekedik is visszaható képzővel van ellátva, és nem azt jelenti, hogy veri magát, hanem éppen ellenkezőleg: üt-ver valakit, az meg őt üti-veri.
Ha elfogadjuk, hogy valaki ölelkezik, és ez esetben nem magát öleli, ha verekedik, és nem pusztán magát veri, akkor szerintem nem helytelen, hogy oltakozik, azaz valaki valaki által (közös szándékkal) beoltatja magát.
Egy további, inkább már jelentéstani aggályt fogalmazott meg korábbi tanítványom: „A -kozik/-kezik/-közik igeképzővel képzett visszaható vagy kölcsönös jelentésű igék az én nyelvérzékem szerint az időbeliség szempontjából inkább állapotra vagy folyamatra utalnak (várakozik, unatkozik).” Erre azt tudom válaszolni, hogy a jelzett képző jelentése az egyetemi tankönyv szerint: „Visszahatást, kölcsönös cselekvést, belső történést és olykor tartós-gyakorító mellékárnyalatot fejez ki.” Az oltakozikban a kölcsönös cselekvésen túl ez a gyakoriság is benne van. Ma már rendszeres oltásokról kell beszélni gyermekkortól külföldi utazásokon át őszi, évről évre ismétlődő influenza elleni oltásokig. Vagyis az oltakozás (rendszeres beoltatás, oltásfelvétel) tartós-gyakorító jelentésben sem kifogásolható.
Egyetlen ellenérv maradt: szokatlan. Az orvosi nyelvben (szlengben) korábban is használatos, ismétlem: szabályos képzésű szó most, a koronavírus-járvány idején vált közismertté. Egyesekben ez ellenérzést vált ki. Ismeri ezt a jelenséget a nyelvészet: szóhangulatnak nevezzük, vagyis az adott szó jelentésébe belejátszanak külső körülmények. (Igen, politikaiak is.) De ebben sem a szabályosan alkotott szó, sem annak használói nem vétkesek.
