Patak- és barlangtakarítás az élhető jövőért

Iszonyatos mennyiségben termeljük a hulladékot, és csak alig néhány százalékát juttatjuk vissza az újrahasznosítókba. Lieber Tamással beszélgettünk.

A környezettudatosság itthon még gyermekcipőben jár. A Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) nevéhez a pataktakarítástól kezdve az erdőben eldobált gumiabroncsok összeszedésén át a cigarettacsikkek gyűjtéséig több akció is fűződik. Példamutató aktivitásuk még akkor is fontos, ha az általuk teremtett tisztaságot csak néhány óráig, napig lehet fenntartani. Az egyesület vezetőjével, a lelkes dorogi környezetvédővel, Lieber Tamással az illegális szemétlerakásról, a csatornába dobott cigarettacsikkekről és a barlangok megtisztításáról is beszélgettünk.

– Az illegális szemétlerakás sajnos egyre gyakoribb. Mit gondol erről a jelenségről? 

– Nagyon összetett dologról van szó: egyrészt a mai napig hiányzik egy kellő szigorral alkalmazott törvény, amely komolyan bünteti a környezet- és természetkárosítást, és nemcsak a kisemberek, hanem akár a nagyvállalatok szintjén is. De hiányos az az infrastruktúra is, ami elejét venné a hulladék nem megfelelő helyen történő megjelenésének. Gyermekcipőben jár a környezettudatosság, amit sokan még mindig néhány különc hóbortjának tartanak. Nemcsak vásárláskor nem figyelünk arra, hogy a legkevesebb csomagolóanyagot vigyük haza, de a gyártók sem nagyon iparkodnak, hogy ne csomagoljanak be mindent ész nélkül, ráadásul szinte mindenütt a műanyagot preferálva.

– Ön szerint mi jelenti a legnagyobb problémát? 

– Az, hogy iszonyatos mennyiségben termeljük a hulladékot, de csak alig néhány százalékát juttatjuk vissza az újrahasznosítókba. Részben lustaságból, részben tudatlanságból, de a lehetőségek is korlátozottak.  Kevés a hulladékudvarok száma, a meglévők is korlátozott kapacitással működnek: csak bizonyos napokon, bizonyos órákban és bizonyos lakóterületek, települések lakóinak hulladékát fogadják be. Így sokan nem látnak más lehetőséget (persze nagyon nem is erőltetik meg magukat), mint hogy az éj leple alatt kivigyék szemetüket valami csendes, nyugodt, zavartalan helyre. A közömbösség is probléma. Nem merünk, akarunk konfrontálódni a való életben (persze a virtuális, személytelen térben már más a helyzet). Elsősorban városi lakótelepeken lehet megfigyelni, hogy a „közös tulajdon” valójában senkié. Mindenki mástól várja a megoldást, ami így sosem oldódik meg. A sörösüveg, a szotyihéj, a cigicsikk ott marad a pad mellett, hacsak néhány „megszállott” önkéntes el nem takarítja.

– A pataktakarítástól kezdve az erdőben eldobált hulladék összeszedésén át a cigarettacsikkek gyűjtéséig több akció is fűződik egyesületük nevéhez. Miért tartja fontosnak ezeket a kezdeményezéseket? 

– A szabadban felelhető, háztartásokból kikerülő hulladékok közül talán ez a két hulladéktípus a leggyakoribb. Amíg a gumiabroncs begyűjtése nagyon körülményes – pedig anyaga jól hasznosítható egyéb célokra is –, a cigarettacsikk újrahasznosítására igazán kifizetődő megoldást még nem találtak ki. Ugyanakkor ez a legmérgezőbb háztartási hulladék. Állítom, hogy ez utóbbi sokkal ártalmasabb a környezetre, mint egy cigaretta elfüstölése a dohányosra. Több ezer mérgező vegyülete, csak nagyon sokára eltűnő műanyag alkotóeleme rengeteg kárt okoz, és nemcsak ott, ahol eldobták. Folyókban, szelek szárnyán több ezer kilométert is megtehetnek. Ezért haragszom azokra, akik a csikket a csatornába dobva azt gondolják, hogy ők bizony nem szemetelnek.

– Mi motiválja a különböző környezetvédelmi akciók meghirdetésekor? Mire számít?

– Hiszek abban, hogy példát kell mutatni. Még ha csak órákig vagy napokig is tudjuk fenntartani a tisztaság, a rendezettség állapotát, talán sokan ráébrednek, hogy ez lenne a természetes. Azt látom, hogy a közösség ereje sok mindent megold, sok mindenben segít. Például olyanokat is aktivizálhat, akik – bár bosszantja őket a probléma – egyedül nem állnának neki a megoldásnak, közösségben, egy „jó buli” kedvéért vagy a csapathoz tartozás érzéséért viszont lelkesen.

– Gondolom, ilyen összetartó, jókedvű csapatot alkotnak a barlangászok is. Ön a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) alapító tagja, egyben elnöke. Úgy tudom, hogy az egyesület tagjai szabadidejükben a Sátorkőpusztai-barlang takarítását végzik. Miért fontos ez a munka?

– Az elmúlt évben tényleg sok időt töltöttünk lent. Barlangtakarítás alatt természetesen nem klasszikus értelemben vett portalanítást és itt nem is a szemétszedést kell érteni, hanem az egykori törmelékdepók kihordását. Ennek előzménye volt, hogy 1960–80-as években elég komoly feltárómunka zajlott a barlangban, ugyanakkor elődeink nem fordítottak energiát a kibontott anyag kihordására, így hatalmas törmelékdombok keletkeztek, amelyek sok helyen a kristályos felületeket is betakarták. Tekintve, hogy a csoport összetétele nem állandó, a későbbi tagok már nem emlékezhettek az eredeti állapotokra, számukra az átalakított közeg lett a természetes.

– Az elmúlt évek alatt jelentősen átalakult a barlang képe. 

– A változást igazából a világítás kiépítése hozta meg, mert egyszeriben nagy terek váltak beláthatóvá. Például a nagyteremben a sok kis részlet hirtelen egy nagy egységgé állt össze. Felettébb zavarók lettek a fehér-sárgás kristályos felületeket takaró szürke agyaghalmok, kőkupacok. Ezek kitermelése, ezáltal pedig az eredeti formák feltárása a jelenlegi feladatunk. Csak az idei évben legalább húsz köbméternyi anyagot hoztunk fel a harmincméteres mélységből. Gondoljanak bele, hogy ennyivel lett lent nagyobb a hely. Egyszerűen kinyílt a tér, szellősebb, áttekinthetőbb lett az egész, nem beszélve a lemosott, újra csillogóvá váló kristályos felületekről. Magunk is nap mint nap rácsodálkozunk arra, hogy mi mindenről nem volt eddig tudomásunk.

– Mit tapasztalt, mennyire érdeklődnek itthon a barlangászat iránt?

– Magyarországon több tucatnyi barlangkutató egyesület, csoport működik. Számos barlangot kutatnak elég jó eredménnyel. Szinte minden hétre jut egy-egy komolyabb feltárás, és évente egy-két barlangfelfedezésre is sor kerül. Az egyesületek, csoportok létszámára nem nagyon van rálátásom, de azért is nehéz pontos számot mondani, mert sokszor különböző csapatok dolgoznak össze egy-egy kutatásban, feltárásban. Hozzánk, Sátorkőre is gyakran járnak vendégkutatók segíteni. Ha az is a kérdés része, hogy a Sátorkőpusztai-barlang iránt mennyien érdeklődnek, azt tudom válaszolni, hogy a barlangba hirdetett látogatónapok csúcsra járatottak. Igaz, havonta csak egy ilyen alkalom van, de ezek hónapokkal előre betelnek. Ráadásul a barlang híre futótűzként terjed, ami Facebook-oldalunk népszerűségén is tetten érhető.

– Szemetet is kell gyűjteni a barlangban vagy a barlanghoz vezető úton? 

– A barlangban nem, hiszen oda semmi olyasmit nem viszünk, vihetünk le, ami szemetet termel. A barlang környezetét is rendben tartjuk. A hozzánk érkező látogatókra egyébként sem jellemző a szemetelés.

– Hogyan oldják meg, hogy a sok látogató megjelenése ellenére is hulladékmentes maradjon a barlang és a környezete?

– Egyrészt már a látogatást visszaigazoló levélben megkérjük a vendégeket, hogy legyenek tekintettel a természet védelmére, másrészt mi magunk is rendszeresen takarítjuk az egyéb kirándulók után. Néha előfordul, hogy sütögetés céljából tüzet raknak a barlang közelében, erre a célra egy kijelölt tűzrakóhely áll a látogatók rendelkezésükre. Tavasszal egy kőből rakott szeméttárolót is építettünk ide, pontosan azért, hogy ha már nem viszik le a szemetet (pedig ennek ellenkezőjére buzdít a tetejére ragasztott felirat), inkább a kukába dobják. Szerencsére az így keletkező mennyiség kezelhető.

– Miért gondolja úgy, hogy az önkénteseknek kell összegyűjteni a mások által eldobált szemetet? 

– Nem ezt gondolom, hanem azt, hogy másoknak nem kellene eldobálni. Az önkéntes akció egyrészt ösztönös válasz a hatóságok tehetetlenségére, másrészt egyfajta eszköz a tiszta környezethez való jogunk érvényesítéséhez.

– Hisz abban, hogy néhány önkéntes csikkszedő akciójával cigarettavég-mentessé varázsolhatják a településeket?

– Bár optimista vagyok, azért a realitásoknál maradva ebben nem hiszek. Abban igen, hogy szemléletformálással, iskolai beszélgetésekkel, a fiatalok ilyen irányú nevelésével 10-15 év múlva valami kedvezően változik. Ebbe viszont rengeteg energiát kell még beletenni.