Péterfy Borival beszélgettünk

Az énekesnőt arról kérdeztük, milyen az élet mostanában.

Bizonytalan időkben érdemes viszonyítási pontokat keresnünk. Például, jó rádöbbeni, hogy végtére is mind csak emberből vagyunk. Péterfy Borit kérdeztük arról, hogyan telt számára a karantén hosszú időszaka, milyen túlélési tippeket tudna adni nekünk, és egyáltalán, milyen az élet mostanában.

– Az első karantén utáni koncerted Verőcén volt, aztán ha jól tudom, a Barba Negrában is felléptetek a Love Banddel. Érezted a romantikus egymásra találást a közönséggel? Volt Rómeó és Júlia pillanat?

– Persze, abszolút euforikus élmény volt, nagyon jó újra kapcsolódni. Ezen a hétvégén tudtuk bepótolni a Kobuci kertes koncertünket, két részre bontva. Szuper volt, ebből tudunk most egy darabig lelkileg táplálkozni. Most nem nagyon lehet előre tervezni, úgyhogy patthelyzetben vagyunk még mindig. A közönségen lehet érezni egy-egy eseményen, hogy mennyire felszabadult és kiéhezett mindenki. Azt is látom, hogy érzik a szakmát ért károk súlyát, ami megnyugtató. Nem panaszkodásból mondom, sok minden teljesen lenullázódott. Ahogyan ez itthon zajlott, az persze Európában példátlan, hogy nincs semmilyen támogatás, épkézláb ötlet a zenekarok, művészek segítésére. [A szerk.: A magyar könnyűzenei élet támogatásával kapcsolatos kimutatásokért lásd keretes írásunkat.]

– Csak azért kérdezem, mert nyilatkoztad a recordernél, hogy öngólnak tartottad a karantén alatti internetre való tartalom-pakolást. De akkor a szavaiddal élve, hogyan lehetett nem „éhen pusztulni"?

– Nem tudom, még mindig nincs válaszom. Az emberek megszokták, hogy az interneten nem kell fizetni a tartalmak nagy részéért. A Trip-hajó próbálkozott elsőként ezekkel a karantén színházakkal, több-kevesebb sikerrel. Nyilván, sokkoló volt az egész helyzet. Aztán nekünk is volt garázskoncertünk a bandával, majd időközben megcsináltuk az új lemezt, ezzel foglalkoztunk a tavaszi hónapokban. Én meg pluszban csináltam a Karafiáth Orsi regényének, a Tíz kicsi díva felolvasását a Youtube-on. 

– Az új lemez kapcsán rendeztetek is egy online kérdezz-feleleket a rajongókkal. Szerinted ők mire voltak leginkább kíváncsiak?

– Azt leszűrtem, hogy tényleg mindenki nagyon frusztrált. De a lemezzel kapcsolatban főként kulisszatitkokra kérdeztek rá, hogy melyik dalt ki írta, és hasonlók. Főként arra voltak kíváncsiak, hogyan tudok ennyit futni. A kommentek zömében főleg dícsérték a dalokat, válogattak a kedvenceikből. Nagyon betalált a szívekbe ez az album, azt érzem.

– Nincs eleged abból, hogy értelmiségi popnak hívják a zenéidet? Volt hogy ki akartál törni valamilyen irányba a kapott skatulyákból?

– Nézd, mindig mindenre kell valamilyen kifejezés, de ha választanom kell, ez azért mégis inkább hízelgő, főleg manapság. Legyen valami okos inkább, mint ostoba, nem? Semmiképp sem degradáló.

– Miben különbözik a Szikra az eddigiektől? Miben változtak a szövegeid? A szövegvideó-album alapján azt mondanám, a távolság kézenfekvő motívum volt.

– Persze, alapvető, hogy az új karantén-életmód rányomta a bélyegét mindenre. Amúgy nagyon szeretjük a lemezt, szörnyen várjuk a bemutatót novemberben – már ha lesz, reménykedjünk. Én az elejét, a tavaszi időszakot kimondottan élveztem. 100%-ban tudtam a szövegírásra koncentrálni, azelőtt nekem az életben nem volt ilyen élményem. Egy kicsit munkatáborba zártam magamat. De úgy voltam vele, hogy ezt az időszakot is ki kell használni, és tanulni kell belőle valamit.

– Téged egyébként sosem fogott meg komolyabban az írás? Nem csak a bátyád miatt kérdezem, hanem mert láthatóan kiemelten fontos neked a dalaid szövegvilága.

– Nekem sokáig nem volt sok önbizalmam ezzel kapcsolatban. Mivel sok az író a családban, sokáig azt hittem, nincsen hozzá tehetségem, aztán csak apránként, évről évre lett kezdett egyre jobban izgatni a dolog. 

– Min dolgozol majd a színpadon az elkövetkező időszakban?

– Október közepén jön majd ki az Orlai-produkció keretében Az apád előtt ne vetkőzz! a sógornőm, Péterfy Novák Éva regénye alapján. Nem könnyű feladat,  kemény próbákon megyünk át Pataki Ferenc színésztársammal, mert ez egy nagyon kegyetlen, pedofil történet – és azt kell mondjam, fájdalmasan aktuális. Fontos témának tartom, rögtön belementem. Félelmetes, hogy pénzbírsággal meg lehet úszni ma is ilyeneket – nyilván a Kaleta-ügyre gondolok, de van még ezer másik. Ezen kívül a Szépművészetiben lesz a Textúrák, persze Átriumos tervek is vannak, az Öldöklés istenét most fogjuk hosszú idő után először játszani. És remélem, a Katonában is fel tudjuk újítani A kaukázusi krétakör című előadást. És 2021 nyarára kilátásban van még egy nagyobb projekt. A nézők miatt kockázatos az egész – nem tudjuk, mi lesz. Minden bizonytalan.

– Mi az, ami legjobban hiányzik?

– Az egész helyzet, amibe a vírus miatt kerültünk, teljesen szürreális. Mintha statisztálnánk egy rossz scifiben. Ráadásul ingyen. Teljesen kiszolgáltatottak vagyunk a sok egymásnak gyökeresen ellentmondó információ között. Fontos most tudatosnak maradni és megpróbálni hiteles, komoly forrásokból informálódni. Biztos, hogy sokáig nem lehet úgy élni,hogy az emberiség betartja a social distancinget. Nem félhetünk attól,hogy megöleljük,megpusziljuk egymást. Nagyon ijesztőek igy a kilátásaink a jövőre.

– Van valami, amit újraértékeltél idén?

– Jobban kétségbeestem. A szorongásaim sokkal erősebbek lettek; a kettészakadás óriási a világban. A kontroll teljesen elveszett, szerintem nagyon nyugtalanítóak a közállapotok. Magamban megbecsülöm persze a családom, az otthonom, meg hogy tudok dolgozni, ezek mind felértékelődnek – bár ezekért amúgy is mindig nagyon hálás voltam. De hát a feszültséget oldani kell. Én például vettem egy kiskutyát!