Reményteli küzdelem az elkobzott kastélyokért

A XX. században szinte a teljes megsemmisítés sorsára jutottak az erdélyi magyar arisztokrata családok. Birtokaikat, kúriáikat elvették, kisemmizték őket, és gyakorlatilag kitörölték a nevüket az emlékezetből. Az ő történetüket eleveníti fel két kötetben dr. Margittai Gábor, akivel a Wassok, Kemények és a többi meghurcolt család sorsáról is beszélgettünk.

A trianoni békeszerződés után az erdélyi magyarság élete egy csapásra megváltozott. A román állam 1920–21-ben a mezőgazdaság megreformálásának égisze alatt olyan törvényeket hozott, melyek területi és diszkriminációs alapon működtek, a lényegük pedig az volt, hogy a magyar földbirtokos, földtulajdonos réteg alól kihúzzák a gazdasági alapot.

– A több mint 800 éves erdélyi jelenléttel büszkélkedő Wassok területeik nyolcvan százalékát elveszítették, de hasonló veszteségek érték a főnemesi és középosztálybeli birtokosokat is. Az arisztokrácia ekkor még talpon maradt, mint Mikó Imre írja, esetükben gyakran a korrupció volt az önvédelem legfőbb eszköze – mondta dr. Margittai Gábor.

Az igazi csapás 1945 után következett be, akkor ugyanis a háborús bűnösség bélyegét mindenkire rásütötték, akire csak lehetett. Újabb „földtörvények” születtek, és elkezdődött a történelmi családok vesszőfutása.

– 1949 húshagyó keddjének éjszakáján összeterelték az arisztokratákat, majd előbb a környező városokba deportálták őket, végül többen kényszermunkatáborokba kerültek, például a Duna-csatorna építésénél kötöttek ki. Legtöbbjüket dohos pincékbe, fáskamrákba, lakhatásra alkalmatlan, nyomorúságos odúkba lökdösték. Ledarálták a társadalmi elitet – mesélte az író, irodalomtörténész.

Aztán 1989 újabb fordulatot hozott. A romániai rendszerváltás után elindultak a reformfolyamatok, melyek lehetővé tették a restitúciós jóvátételi harcok megkezdését.

– 1990-től kezdve az érintettek pereskedni kezdtek a tőlük elvett ingatlanokért. Azt viszont le kell szögezni, hogy csak a kommunista diktatúra által elvett kastélyaikért szállhattak harcba. Ez a küzdelem a mai napig folyik, és családonként más-más stratégiával érnek el sikereket. A kommunizmus alatt és után állami funkcióval ellátott épületek szerencsésebb helyzetben voltak, mint azok, melyeket a rendszerváltás után a sorsukra hagytak. Utóbbiak állapota tíz-húsz év alatt leromlott, a lakosság pedig gyakorlatilag építőanyag-bányaként használta őket – mondta.

Dr. Margittai Gábor harminc éve kutatja az elcsatolt területeken élő magyarság sorsát, és kiemelten érdeklődik a kisemmizett erdélyi arisztokrácia története iránt. Eddig két könyvet írt a témában, melyek a Külső Magyarok Kiadó gondozásában jelentek meg: az első kötet, a Tiltott kastély 2017-ben, a folytatás, a Láthatatlan kastély tavaly karácsony előtt látott napvilágot.

Elmondása szerint az elmúlt években veszélybe kerültek a pereskedő családok elért sikerei. Többen visszaszerezték kastélyaikat és kúriáikat, de a román állam addig forgatta a lapjait, míg elérte, hogy az érintettek egyre nehezebben vihessék végig ügyeiket. Ha pedig révbe érnek, és ennek ellenére nem találják meg az épület megfelelő funkcióját, akkor az a kastély halálra van ítélve.

– Előfordult, hogy a per helyszínét Románia keleti végeire helyezték át, így a családoknak 500-600 kilométeres távolságot kellett megtenniük. A bírókat is lecserélték, bízva abban, hogy akadályozhatják a per menetét. Ha pedig a családok győzedelmeskedtek, akkor helyi szinten hátráltatták őket – tette hozzá.

Az elért sikerek kapcsán a szerző megjegyezte, hogy a Mikesek például turisztikai szálláshelyet létesítettek a visszaszerzett birtokukon, Apor Csaba báró is visszaharcolta altorjai reneszánsz kastélyát évtizedekkel ezelőtt, és visszatért a gazdálkodáshoz. Továbbá a Bánffy család folytatja a harcot a koncepciós perek ítéleteire hivatkozva vissza nem szolgáltatott tulajdonáért.

A Bethlenek keresdi várkastélyában Böjte Csaba fog berendezni oktatási központot. A Kemények – akik főszereplői a második kötetnek – 2014-ben kapták vissza a korábban bolondok házaként is üzemelő marosvécsi várkastélyukat. Esetükben az apák kezdték a harcot és fiaik nyerték meg a csatát, melynek eredményeként hozzájutottak a kifosztott épülethez.

– Erdély tele van kastélyokkal, melyekhez számos legenda fűződik. Például a Küküllővár a Bethleneké és a Hallereké is volt, a kommunizmus idején a titkosszolgálat állítólag egyfajta kéjlakként, vigalmi központként használta. Az Aporok kúriája is fontos helyszín, hiszen ott élt az emlékíró Apor Péter, a Metamorphosis Transylvaniae című mű szerzője. Sok szempont alapján választottam ki a kötetben szereplő épületeket – ismertette.

A könyvekben olyan családnevek szerepelnek, amelyeket a történelemórákról már jól ismerhetünk. Az első kötetben a Telekiek, Bánffyak, Mikesek, Aporok, Bethlenek és Hallerek bolyonganak a jóvátételi harc útvesztőjében, végül a megpróbáltatások ellenére a Hallerek kivételével visszaszerzik kastélyukat.

– Már egy kicsit keményebb hangvételű a folytatás, melyben a Kemények és a Wassok történetét írtam meg. Marosvécsen báró Kemény János volt az utolsó igazi várúr, őt igyekeznek ma is egyfajta háborús bűnösként beállítani a románok. Meghurcolták, volt, hogy például egy marosvásárhelyi mészégetőnél talicskázta a meszet. A nagyszülők vesszőfutása egyébként meghatározta az unokák sorsát. Bár az erdélyi arisztokrácia szétszóródott a világban, a Kemények ma is makacsul tartják családtörténetük folytonosságának szükségességét – mondta.

Dr. Margittai Gábor megjegyezte, hogy a második világháborúban a front átvonulásakor sok főnemesi levéltár elpusztult, volt, ahol a több száz éves iratokkal almozták a lovakat, máshol azzal tüzeltek. Aztán a román uralom időszaka alatt is előfordult, hogy olyan dokumentumokat semmisítettek meg az udvarokon, amik bizonyították, hogy egy adott család 800-900 éve él azon a területen. Volt azért néhány irat és fotó, mely megmenekült, és a családi magángyűjteményekben vagy romániai levéltárak ma is alig kutatható zugaiban őrződtek meg.

A megannyi szomorú családtörténet kapcsán felmerülhet bennünk, hogy miért fontos nekünk az ő történetük. A szerző szerint az ő esetük is bizonyítja, hogy a jóvátételi pereket is meg lehet nyerni, és hogy a társadalom peremére szorulva is győztesen jöhetünk ki a csatákból. Kíváncsian várjuk, hogy lesz-e újabb kötet. Mindenesetre dr. Margittai Gábor továbbra is figyelemmel kíséri a családok sorsát, és akár egy újabb könyvet is szentelhet az életüknek.