Üdvözlet a torzított valóságból
Csodás tájak, csinos nők – álmaink képeslapon.
Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy kizárólag az internet és a közösségi oldalak megjelenésével terjedt el a valóság torzítása, mivel ez a folyamat már akkor elkezdődött, amikor kialakultak az első képeslapok. A már-már idilli felvételeket tartalmazó lapok megtévesztő erővel bírnak, ugyanis a makulátlan utcakép sokszor elrugaszkodik a realitás talajától. Ezt pedig tovább erősíti digitalizált világunk.
1869. október elseje nagy nap volt az Osztrák-Magyar Monarchia, sőt azt kell mondanunk, hogy az egész világ életében, ugyanis 151 évvel ezelőtt a dualista államban vezették be a postai levelezőlapok használatát. Az első példányt Nagyváradon adták fel és Nagyszebenre juttatták el: fényképet még kár keresnünk rajta, nagyon egyszerű arculattal rendelkezett.
Nem véletlen, hogy az újdonság erejével ható levelezőlapok robbanásszerűen terjedtek el a világon. Eközben kifejlődött egy szebb, kellemesebb hangulatot sugárzó változata, melyet röviden csak képeslapnak hívunk. Rá is jöttek akkoriban, hogy néhány, képzőművészek által készített illusztrációval még kelendőbbé tehetik a lapokat. Így kaptak helyet rajtuk patyolat tisztaságú vízpartok, kutyaürüléktől és eldobott szeméttől mentes utcák, hibátlan homlokzatú épületek és zöldelő erdők.
Hazánkban a képeslapkiadás az 1896-os milleniumi ünnepségek alkalmával kezdődött el, az első példányokon budapesti látképek voltak és tájképek a Nagy Magyarország különböző vidékeiről.
Álljunk meg egy pillanatra! Mi volt ezzel a cél? Ha a címzett megkapta a lapot, nyilván azt gondolhatta, hogy partnere egy olyan álomvilágból, vagy legalábbis egy tökéletes helyről ír neki, ahol minden szép és jó. Szomorú, de igaz: ilyen nem létezik. Nekem kicsit erről a Truman show című filmben látható város jutott eszembe, ahol ragyogó idő van, mindenki mosolyog és végtelenül csodálatos az atmoszféra. A csúsztatás, a jobb színben feltüntetés nem újkeletű dolog.
Ahogy teltek az évek és a technika egyre fejlődött, úgy igyekeztek a képeslap készítői is reagálni a változó világra. Nem véletlen az sem, hogy a Nagy Háború idején propagandacélokat is támogattak velük. Az illusztrációkban megjelentek nagy, dicső csaták, családi összejövetelre beállító katonák, de a seregeket is úgy ábrázolták, mint akik örömmel, fegyvert előre szegezve közelítik meg a sokszor lebecsmérelt ellenfelet. Mondjuk, erősnek vélem azt is, hogy valaki úgy kívánt boldog karácsonyt szeretett feleségének, hogy a képen a lövészárkokban fegyverrel fekvő katonák láthatók, néhány gyertyával és fenyőággal.
Mire kitört a II. világháború, rájöttek arra is, hogy mennyire ízléstelen egymásnak címzett képeslapokon a mindenek felett álló nemzeti eszmét propagálni, így a hatéves háború idején már sokkal csekélyebb példányszámban gyártották ezeket. Igaz itt már a hadsereg, a hadigépezet népszerűsítése, az egyes hadjáratok kampányainak népszerűsítése állt a középpontban.
A kommunista hatalomátvétel nem csak politikai mivoltában hozott új, kesernyés színt az életbe, de abban az időszakban a képeslapgyűjtés is újra népszerű lett. Mind jól tudjuk, hogy a tervekre alapozó és számtalan selejtet gyártó erőltetett termelés nem a nyugati színvonalú minőségéről volt híres, így piacra dobták a silány, igénytelen képeslapokat.
A végtelenül egyszerű hajdúszoboszlói buszpályaudvart – melyen korabeli buszok álltak, a járgányok mögött pedig feltűnik egy panel is – ábrázoló kép is megér néhány gondolatot.
Aztán ez a trend a nyolcvanas években, majd az évtized végén még inkább megváltozott. Vajon látott valaki olyan balatoni képeslapot az árusoknál, melyen a szép barna, fiatal, narancsbőrmentes hölgyek mellett elhízott, idős nyugdíjasokat láthattunk? Ha voltak is a képen ebbe a csoportba tartozó szereplők, azokat direkt elbújtatták, kvázi olyan szögből örökítették meg a strandot, hogy egyáltalán ne látszódjanak. Megint előtérbe kerültek az idilli állapotokat, rendezett partszakaszokat és szép kikötőket bemutató fotók. Aztán nagyon csodálkozott az ember, mikor nyaralni ment ugyanarra a helyre és arcon csapta őt a valóság.
Mit láthatunk manapság? Rongyosra photoshoppolt fényképeket. Aztán ott van még az Instagramon töménytelen mennyiségben elérhető, már-már festményszerű tájfotó, amely hasonló módon csapja be a lájkolókat, mint ahogyan a Facebookra is mindenki csak a boldog pillanatait teszi ki.
