Üzenet a túlvilágról
A Microsoft olyan szoftver koncepcióját védette le, melynek segítségével a gyászoló családtagok az elhunyt személy alapján generált chatbottal beszélgethetnének.
A vágy, hogy saját fizikai határainkat magunk mögött hagyva létezzünk, egyidős az emberiség egész történetével. Illúziókkal terhelt világban élni azonban talán inkább veszélyes, mint felszabadító. Mit segítene, ha beszélgethetnénk az elhunyt rokonainkkal? Cél lehet egyáltalán az, hogy az élet halálba fordulását megakadályozzuk? A kérdés bonyolult, mindenesetre a jelenlegi technikai akadályok és a dolgok morális oldala sokakban ébresztett kérdéseket egy nemrégiben történt eset kapcsán.
A Microsoft óriáscég egy olyan szoftver koncepcióját védette le a napokban, melynek segítségével a gyászoló családtagok az elhunyt személy alapján generált chatbottal beszélgethetnének. Ehhez az illető összes interneten fellelhető adatára (személyes e-mailekre, üzenetekre, hangüzenetekre, képekre stb.) is szükség volna, hogy egyedi sajátosságokat imitálva az a benyomásunk támadjon: a szeretett személlyel beszélgetünk. Bár egyelőre megvalósult program még nem létezik, maga az alapgondolat is sokaknál kiverheti a biztosítékot. Mire volna ez mégis jó?
Sigmund Freud A halálösztön és az életösztön című munkájában a konzervatív életről értekezve, Weissmann élő anyagfogalmával kifejti, hogy bár a test (soma) halandó, a csírasejtek valójában sosem pusztulnak el. A halál a többsejtűekre érvényes célszerűségi berendezkedés, a külső feltételekhez való alkalmazkodás hozadéka – tehát a természet törvényei szerint elvileg nem kikerülhetetlen. Georges Canguilhem egy munkájában a Leriche-elmélettel támasztja alá ugyanezen elgondolást: szerinte a fájdalom és a halál nem szerepel a természet tervei közt, és ezt az is bizonyítja, hogy mindkettő teljességgel egyénfüggő. Nincs konkrét szervünk a fájdalomra, ahogy nincs konkrét, univerzális halálok sem. Nem véletlen, hogy az orvoslásban máig az egyén érzete a fontosabb, nem az anatómiai betegség, és ma is az ókori Hippokratész törvényét követik: „Salus aegroti, suprema lex esto, azaz a beteg érdeke a legfőbb törvény.”
A digitalitásra sokan mint az egyén konzerválásának új technológiai lehetőségére, az evolúciós fejlődés következő lépcsőfokára tekintenek. Ahogyan az efféle chatbot-szoftverek, úgy például a Cyberpunk 2077 nevű, nagy sikerű PC-játék is a biológiai korlátok átlépése után képzel el egy világot, amelyben mindenki virtuális lényként élhet tovább halála után. Az agy „feltöltése” (tulajdonképpen konvertálása) egy digitális térbe igencsak problémás koncepció, már csak azért is, mert az ehhez szükséges töménytelen műveletet csak egy olyan számítógép volna képes végrehajtani, ami a Nap erejének megfelelő energiával dolgozik. Ez többek szerint a következő civilizációs fázis, egészen pontosan a népszerű besorolási mód, a Kardasev-skála szerinti 2. típus. Az emberiség fejlettsége jelenleg 0,7-es mutatón áll.
Hogy láthassuk, hozzávetőleg merre is tartunk az agy feltérképezésében: csak 2019-ben sikerült a tudósok egy csoportjának először sikeresen föltérképezniük egy köbmilliméternyi egéragyat. Mindez nagyjából egy homokszemnek megfelelő méret, amiben négy kilométernyi idegrost és hozzávetőleg százezren neuron található. Ezt 25 000 szeletre vágták, körülbelül százmillió képet készítettek róla, amely adatmennyiség körülbelül kétmillió gigabájt tárhelyet foglal. Az emberi agy feltérképezéséhez ugyanezt egymilliószor kellene elvégezni.
Ezúttal sem vallásfilozófiai, sem etikai, sem pedig spirituális fejtegetésekbe nem bocsátkoznánk. Nemhogy az ember teljes digitalizálására, de még a hibridekre sincsen meg a szükséges törvénykezési, szabályozási rendszerünk. Annyit azonban kijelenthetünk, hogy a feltámadás elve lényegi szempontból bizonyára nem éppen szoftveres módon ragadható meg. Az is biztos, hogy a digitális Paradicsomban való örök élet sem volna felhőtlen. Ha a virtuális élet megfeleltethető a valós létérzetnek, akkor egy-egy hiba az adatokban, a programban okozhat végtelen pszichotikus rohamokat, sosem múló fájdalomérzetet. Itt még minden csak találgatás és spekuláció volna, de nem nehéz kitalálni, hogy a múlt számtalan és ezer végkimenetelű szimulációjának újraélése zavart okozhat az emberi psziché működésében. Az új perspektívák kitáruló ajtaján vagy – ha már a Microsoftra gondolunk – szivárványos ablakán nem mindenki lesz majd képes belépni.
