A felharmadolt zsiráf – Mi és a fotós tanfolyam

2. rész

Abban a pillanatban, amikor a fényképezőgépemet a macska szemének szegeztem, eldördült az első lövés. Na, ez a mondat tökéletes lenne az írásom elejére – mindenki felkapná rá a fejét, hogy itt meg mi a fene zajlik – ha igaz lenne, de nem az. Így aztán kénytelen vagyok bevallani, hogy szeretett fotós tanfolyamom második óráján még bénábbnak éreztem magam, mint az elsőn. Az okosok szerint ez mindig így van a tanulási folyamat elején, szóval én is ebben reménykedem, és elhessegetem magamtól a gondolatot, miszerint reménytelen eset vagyok, ha fotózásról van szó.

Minél több tudás, illetve ismeretanyag kerül az ember fejébe, annál szánalmasabb a felismerés, mennyi mindent nem tud. Mármint jó esetben, mert találkoztam már az ellenkezőjével is, de az majd egy másik írás témája lesz. Én viszont azok táborát gyarapítom, akik belátják, mennyire keveset tudnak, s mivel ezt felismerik, inkább hallgatnak kiművelt társaságban. Az online tanfolyam egyébként ezen a helyzeten is könnyít, ugyanis amíg fotós tanfolyamunk vezetője, Beliczay Laci és stréber tanulótársam, Nyírő András hozzáértő, bölcs eszmecserét folytatott második óránk témájáról, a kompozícióról, én titokban a netet böngésztem, hogy valami okosságot találjak a témában, amit majd én is bedobhatok az adott pillanatban. Ráfaragtam, mert bár betanultam olyanokat, mint horizont, meg vezető vonalak, de ezzel sem Belót, sem Andrást nem nyűgöztem le. Naná, hogy nem, hiszen mint később kiderült, ezek alapfogalmak, amelyeket egy fotósnak már az anyja mellén is gőgicsélni kell, én meg szánalmasan ennyi idősen akarok vele villantani.

A villantásról jut eszembe a vaku, arról meg a képélesség, ami miatt szintén beégtem. Elmondom hogyan jártam, hátha ti nem követitek el ezt a hibát. Az első órán feladott házira, a köcsögfotózásra, hármast kaptam, egyebek mellett azért, mert a kezem bemozdult exponálás közben és a képen lévő tárgy elmosódott. Mondom én: homályos lett. Erre Beló felszisszent, mint én, amikor tavaly nyáron tengeri sünbe léptem, és kiokosított, hogy az nem homályos kép, hanem életlen. Szóval fotósok társaságában, vagy, ha ott van Nyírő András, csakis azt mondjátok: a felvétel életlen. És ne exponáljatok bele a vakvilágba, várjatok türelemmel, amíg a gép megtalálja az élességi pontot. Nekem most külön házi, hogy nyomkodjam az exponáló gombot és gyakoroljam megkeresni az élességi pontot. Ez olyasmi, mint amikor valakinek ezerszer le kell írni, hogy „hülye voltam"?, kérdezi vigyorogva a barátnőm, amikor elmesélem neki kálváriámat.

Visszatérve a második óra témájához, a kompozícióhoz, el kell mondjam, nagyon sokat tanultam, de semmit nem fejlődtem, legalábbis a fotóimon ezt látom, de abban reménykedem, Beló majd megsajnál kicsit, és mint jó apa a hülye gyerekét, terelget és biztat. 

Komponálni egyébként nagyon klassz dolog, főleg, ha már tudod, mit miért teszel. A második órán egyebek mellett megtudtam, hogy ez pontosan hogyan is néz ki. Például, hogy a zsiráf ne a kép közepén legyen, és vegyem figyelembe a nézési, valamint a mozgási irányát is akkor, amikor elkattintom a gépet. Remélem, ez az elmélet nemcsak zsiráfokra vonatkozik, mert nekem csak papagájom van itthon. Ez gyenge poén volt magam is belátom, nem kell, hogy figyelmeztessetek rá. Beszéltünk még harmadolásról is – ami nem a zsiráf három egyenlő részre való felvágására vonatkozik–, meg keretes kompozícióról és arról, hogy a képet mindig tisztítsuk meg a sallangoktól. Nyugalom, ezeket külön mind elmagyarázom majd.

S miközben éppen azon agyaltam, hogyan kellene eljátszanom, miszerint kikapcsolták a netemet, hogy ezzel az indokkal leléphessek az online tanfolyamról, mert nem szerettem volna tovább égetni magam a többiek előtt, Beló egy érdekes dolgot mondott: minden jobb, mint a normál szemmagasságból készült kép. Elégedettségemben akkorát csaptam az asztalra, hogy belesajdult a kezem. Ordibáltam is a férjemnek, hogy na, ugye megmondtam a múltkor, hogy felülről fotózz, mert úgy jobban nézek ki. Beló persze nem engem mutogatott példaként, hanem két pingvint, akik édesen totyogtak egy homokos tengerparton. Az egyik felvételen a kis jószágok mögött látszott a táj, ezt alulról fotózták, a másikon csak homokos part volt körülöttük, mert az a kép felülről készült. És mennyivel izgalmasabb így a felvétel, mintha szemből fotózták volna, mondták a többiek. Naná, teszem hozzá, a számból vettétek ki a szót.

És amikor már elégedetten hátradőltem volna, hogy a második órát is abszolváltam, jött a házi feladat. Beló levélben küldte el, mit kell csinálni. Csak nektek, szűk körben vallom be, legalább négyszer el kellett olvasnom amit írt, hogy egyáltalán felfogjam, mi a feladat. Aztán eszembe jutott az elmúlt heti köcsögfotózás, ami a mostani feladatnak csak a kistesója volt, így aztán egyenesen pánikrohamot kaptam. És ha most megbocsáttok, megyek, keresek egy állatot, mert azt kell harmadolva, kis mélységélességgel meg mit tudom még hogyan lefotózni. Remélem, szerencsém lesz és találok egy zsiráfot, mert azt legalább már láttam fotón jó perspektívába helyezve.