Caravaggio a botrányhős
Páratlan tehetségű őrültek, újítók, merészek, elviselhetetlenek. Lentről jöttek, magasra törtek, műveikben és életükben ötvözni tudták a hétköznapit a rendkívülivel. Sorozatunk második része az örök „fenegyerekekről.”
Leonardo, Donatello, Raffaello, Michelangelo. Miután a popkultúra gyermeke vagyok, így a világ nagy nevű művészeinek nevével életemben először a Tini Nindzsa Teknőcök képregényben, majd rajzfilmsorozatban találkoztam. Caravaggioról sajnos nem neveztek el képregényhőst, de rögös élete és elmeháborodott viselkedése ellenére igazi festőóriásként emlegethetjük. Naturalisztikus látásmódja olyan maradandót alkotott, és annyira polgárpukkasztó volt, hogy még hosszú évtizedekig iskolapélda lesz.
Caravaggio eredetileg Michelangelo Merisiként született 1571-ben Milánó közelében, de mire Rómában hírneves művész lett az 1590-es évek végén, már szülővárosa, Caravaggio nevét viselte. Abban a vészterhes időben született, amikor a bubópestis Európa lakosságának nagy részét elpusztította. Hatéves volt, amikor apját, nagyapját és nagyanyját három nap alatt elvitte a kór; anyja négy évvel később lett a pestis áldozata. Tizenkét évesen Tiziano hajdani tanítványa, Simone Peterzano műhelyébe került a fiú, és húsz évesen már neves festőnek számított.
Fiatalon, 38 évesen halt meg, de rövid élete rendkívül termékeny volt, vázlatok és előtanulmányok nélkül festett, általában élő modell után, gyakran örömlányokat és -fiúkat. Felfokozott állapotban, hosszú éjjeleken át dolgozott. De volt, hogy éjszaka csak rótta a sötét utcákat, prostituáltakkal és piti bűnözőkkel ivott, kötekedett, verekedett. Hetekig vad erővel alkotott, aztán csak lődörgött kardal az oldalán, vitára készen, írták róla egy korhű megemlékezésben. Vagy tizenegyszer került bíróság elé. Hol hivatalnokot sértegetett, hol rivális festőről írt gúnyverset, hol duhajkodott, egyszer karddal lyukat vágott a szobája mennyezetébe, hogy több fény jöjjön be.
Sokkal súlyosabb vád, gyilkosság gyanúja miatt ítélték halálra 1606-ban Rómában. Élete végéig menekülni kényszerült, nápolyi nemesi családoknál, a Sforzáknál és a Colonnáknál rejtőzött, majd Máltán töltött négy évet önkéntes száműzetésben, és ez idő alatt újra meg újra bűnbocsánatért folyamodott a pápához. Festményeket küldött befolyásos barátoknak – köztük a Dávid Góliát fejével című munkáját, amelyeken a fej talán önnön portréja, azt remélve, hogy közbenjárhatnak az érdekében. De meghalt, mielőtt elnyerhette volna a bűnbocsánatot.
Az áldozat halálának részletei máig vitatottak, de az biztosnak tűnik, hogy Ranuccio Caravaggio keze által veszett el. Vagy mert labdajáték közben vitába keveredtek, és a vita halálos párbajba torkollt, vagy mert Tomassoni inzultált egy prostituáltat, bizonyos Fillide Melandronit, aki történetesen Caravaggio szeretője volt.
A reménykedő Caravaggio már Róma felé tartott 1610-ben, amikor „lázbetegség” döntötte le a lábáról Porto Ercole városkában. Halálába szifilisz, festékek által okozott ólommérgezés, valamint egy kard ejtette seb is belejátszhatott, sőt elképzelhető, hogy a Máltai Lovagrend rangidőse vett elégtételt, akivel még Máltán tűzött össze Caravaggio.
A legtöbb biográfia csak azt írja, hogy Caravaggiót folyamatosan üldözték, és arról nem szól a fáma, hogy bizony alaposan rá is szolgált az emberek ellenszenvére. Örök kérdés marad, hogy a műremekek megítélését befolyásolhatják-e a művész életére vonatkozó etikai kérdések, vagy pedig hunyjunk szemet felettük, és Barthes téziseire hagyatkozva tekintsük halottnak a „szerzőt”, és pusztán a műalkotást értékeljük.
