Vörös Kriszti: Az első gyűrűm

Sokadik költözésem által keletkezett dobozokon ücsörögtem éppen és az évek alatt felhalmozott tárgyak és hozzájuk kapcsolódó emlékek között szortíroztam. Egyszer csak egy aprócska dobozt felnyitva kezembe került egy gyűrű, melyről már-már meg is feledkeztem. A következő pillanatban kiemelve a tartójából elárasztottak az emlékek.

Történetem Írországban játszódik, mikor is egy évet ott töltöttem főiskolai éveimet megszakítva. Megismertem egy nagyon kedves olasz fiút, aki Rómából származott. Már-már mondhatnánk, hogy randiztunk, de az akkor még hiányos nyelvtudás miatt lassan haladt a kommunikáció. Fantasztikus hónapokat töltöttünk egymás társaságában, számtalan kaland, együtt fedeztük fel az ír kultúrát. A hónapok teltek és mindketten pontosan tudtuk, hogy hamarosan haza kell menjek, hogy befejezzem a diplomámat.

Az utolsó írországi hetünkbe léptünk, kissé borús volt a kedvem, de az örök vidám olasz fiú nem engedte, hogy kalandos egy évünk így záruljon. – Kriszti, Te egyszer azt mondtad nekem, hogy imádod a tündérmeséket és legendákat, indulás! – mondta és egy spontán ötlettől vezérelve felkerekedtünk, hogy az ír, kelta legendák végre testet ölthessenek. Gyerekkorom óta megszállottja vagyok a meséknek és Írországnál kevés jobb táptalaj lehet ezen a téren.

Írország nyugati felébe mentünk, Galwayba. Ez egy halászfalu, mely mára zsong az egyetemi élettől, híres a kocsmák hangulatáról és a jó zenéről. Mi mégsem ezért mentünk oda hanem, hogy megismerjük a Claddagh gyűrű történetét.

A legenda szerint az 1700-as években Richard Joyce hajóútja során fogságba esett, és eladták rabszolgának. Gazdája egy mór ötvösmester lett, aki felfigyelt az ír férfi tehetségére, és megtanította a mesterségére. Joyce ekkor találta ki a különleges mintájú gyűrűt, amit a menyasszonyának szánt. Miután kiszabadult, hazatért a szülőfalujába, a Galway megyében található Claddagh-ba, és feleségül vette kedvesét, aki hűségesen várta a fogságban eltöltött évek alatt. Joyce ezüstművesként műhelyt alapított, a Claddagh gyűrű pedig egyre népszerűbb lett.

Elképesztő volt tapasztalni, hogy Galway-ban mindent átjár a gyűrű és a köré font legenda. Az olasz fiú jól ismert, a szerelmes legenda teljesen kiragadott a melankóliából és újra visszanyertem az „életbe bármi megtörténhet” mentalitásomat.

A Claddagh gyűrű egy csodálatos ékszer, mely az összetartozás három szimbólumát egyesíti magában. A korona a hűséget, a szív a szeretetet, a két isten karja (Danu és Dagda) pedig a barátságot testesíti meg. A legenda olyannyira él az ír társadalomban, hogy mára az ír identitástudat egyik fontos jelképévé nőtte ki magát. Írországban jószerivel minden nő ujján megtaláljuk a Claddagh gyűrűt valamilyen kivitelben.

A gyűrű négy dolgot jelenthet attól függően, hogyan viseljük azt. Ha kezünk jobb gyűrűsujján viseljük, szívvel kifelé, akkor az szabadságunkat jelzi. Nyitottak vagyunk a világra, az új kapcsolatokra. Ha ugyanezen az ujjon, szívvel befelé hordjuk, akkor ezzel azt üzenjük a külvilágnak, hogy szívünk foglalt. Amennyiben bal kezünk gyűrűsujján viseljük, akkor egy partnerkapcsolat mélyebb állomásain megyünk keresztül. Ha a szív kifelé mutat, akkor jegyesek vagyunk, ha pedig befelé, akkor már kimondtuk az „igent", vagyis házasságra léptünk valakivel.

A gyűrű legendájáról köztudott volt, hogy az ember magának soha sem vásárolhatja meg mert balszerencsét hoz. Álmélkodva csodáltam a csillogó kis ékszereket, tényleg valódi tündérmesében éreztem magam, de óvakodva a babonától üres kézzel (mondhatnám ujjal) maradtam a nap végére.

Buszra szálltunk az olasz fiúval, hogy visszatérjünk Dublinba. A búcsú pillanatában megfogta a kezem és egy apró dobozt helyezett bele. - Ne szomorkodj Kriszti, menj most haza és gondold át mit szeretnél. Az aprócska tartó egy Claddagh gyűrűt rejtett. Komoly és nehéz döntés várt rám utolsó napjaimban, de éreztem, hogy az én utam nem Rómába, hanem vissza Budapestre vezet.

(Megjegyzés: az olasz fiú azóta is nagyon kedves barátom, boldogan él Ausztráliában) :)