Az innováció megtorpanása

Az innováció halott – állítja merészen Joshua Schwartz amerikai professzor, aki a Quillette magazinban megjelent cikkében azon lamentál, tényleg megtorpant-e a technológiai innováció.

– Az innováció, a maga hétköznapi értelmében, valójában halott – adja elő diákjainak minden évben Joshua Schwartz, a Trinity egyetem elektromérnök-oktatója. A diákok általában csak megszeppenve pislognak, miközben Schwartz kifejti nekik merész feltevését. A professzor szerint napjaink technológiai fejlődése ugyan látszólag minden eddiginél gyorsabban suhan előre a végtelenbe, az elmúlt húsz évet közelebbről megvizsgálva azonban láthatjuk, hogy a fejlődés valójában megtorpant – de legalábbis közelébe se ér a száz évvel ezelőttinek.

Az emberiség sosem költött még annyit kutatás-fejlesztésre és innovációra, mint manapság. Az automatizálás egyre általánosabbá válik, egyre csak rövidül a készülékek elévülési ideje. A médiából naponta dőlnek a technikai újításokkal kapcsolatos hírek. A mobiltelefonok egyre kisebbek és egyre okosabbak, miközben a számítógép-kijelzők felbontása folyamatosan javul. Schwartz szerint mindebből azonban korántsem következik, hogy a technológiai fejlődés nagyobb léptekkel haladna ma, mint korábban. Sőt hiába több a szabadalom, leginkább csak olyan eszközöket, kütyüket hozunk létre, amelyek valamivel hatékonyabbak ugyan elődeiknél, ám nem hoznak minőségi változást mindennapjainkban. A legújabb mobiltelefonok sokkal többet tudnak, mint elődeik, ám akkor is csak telefonok. A hajlított monitorok, az összehajtható mobiltelefon-kijelzők lenyűgözők, elkészítésük igazi technológiai bravúr, ám az alapvető funkcionalitásban semmilyen előnyük sincs.

Schwartz összehasonlítási alapként a XX. század elejét hozza föl, amikor is húsz éven belül olyan technológiai újításokkal állt elő az emberiség, mint a műanyag ipari felhasználása, a rozsdamentes acél, a hűtőszekrény, a repülés, a rádió, a Ford T-modell, a mosógép és még csupa olyan dolog, melyek alapjaiban változtatták meg az emberek hétköznapjait. Ehhez képest napjainkban az okostelefonon kívül nem sok hasonló áttörést ért el a tudomány. Az utolsó nagy társadalomformáló áttörés Schwartz szerint az internet volt, ami egy hosszú, több évszázados fejlődési hullámnak volt a kicsúcsosodása. A professzor ennek a fejlődési hullámnak a kezdetét egészen a gőzgép feltalálásáig datálja vissza, azaz szerinte az elmúlt kétszázötven év hihetetlen fejlődése mind ugyanazon trend részeként valósult meg, ami viszont mára megtorpant. Hogy ez a nagy megállás kézzelfogható legyen, a Trinity egyetem tanára olyan kérdéseket tesz fel, mint hogy „miért nem lett gyorsabb a közlekedés az elmúlt ötven évben?” vagy hogy „miért nincs a nyugati emberek konyhájában semmi újdonság az 1970-es évek óta?” – a konyhai felszereléseket (és úgy en bloc a háztartási gépeket) tekintve semmi nem változott az elmúlt évtizedekben azonkívül, hogy elkezdtük a gépeket felkötni az internetre.

Schwartz egyébként nincsen egyedül azzal a megállapításával, hogy a technológiai forradalom megrekedni látszik. Tíz éve hasonló gondolatot fogalmazott meg Tyler Cowen közgazdász is. Ugyanerre a következtetésre jutott Martin Wolf is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a harmadik ipari forradalom jelentőségében eltörpül a korábbi kettő mellett. A digitális forradalom vívmányainak nagyobb része társadalmi és civilizációs szempontból elhanyagolható jelentőségű: alig vagy egyáltalán nem növelik a termelékenységet. Viszont az automatizálás hatására csökken a munkahelyek száma, ami munkanélküliséghez és növekvő egyenlőtlenséghez vezet.

– Még sincs okunk a panaszra – jegyzi meg Schwartz. – A fejlett országok középosztálya legalábbis rendkívüli jólétben és kényelemben él. Persze még jobb dolguk lenne, ha sikerülne megtalálni a még gyógyíthatatlan betegségek ellenszerét, ám nehéz elképzelni, milyen technikai újítás tenné még élhetőbbé és boldogabbá életünket. Ha motivációs célra vágyunk, akkor a repülő autóról való álmodozás helyett például tehetnénk valamit azért, hogy a szegényebb országok polgárai felzárkózhassanak hozzánk. Számukra ugyanis a fejlett világ jóléte még mindig annyira távoli, mint a tudományos-fantasztikus regények utópiái.

A nagy megtorpanás egyébként a kultúrán keresztül is érzékelhető. Joshua Schwartz a cikkében Damien Walterre hivatkozik, aki 2014-ben a The Guardian hasábjaiban írt arról, hogy míg az 1960-as, 70-es éveket a fejlődésbe vetett hit és az általános bizalom jellemezte, ezt mára felváltotta a rendszer hibáinak, a szétesés veszélyének a hangsúlyozása. Elég, ha csak a sci-fi filmekre vetünk egy pillantást: ötven évvel ezelőtt (a holdra szállás inspirációjára) minden film az izgalmas és fantasztikus intergalaktikus jövővel foglalkozott, míg ma inkább minden arról szól, hogy hogyan fog romba dőlni a világunk a technológiai és emberi fejlődés elfajzott iránya miatt. Persze Schwartz szerint ezt úgy is lehet értelmezni, hogy az emberiség elfordult a fejlődés fetisizálásától, és ma már sokak esetében inkább az eddig elért eredmények, jelenlegi világunk megőrzésén és a jólét kiterjesztésén van a hangsúly.

Joshua Schwartz a cikkében azért egy-két reménymorzsát is elejtett. Szerinte nem kizárt, hogy van igazság abban a kritikában, amivel gyakran találkozik elmélete kifejtésekor, mely szerint a következő nagy ugrás itt van a kanyarban. Nem véletlenül több az akadémiai kutatók száma, mint valaha a történelemben, és ha hihetünk abban, hogy több szem többet lát, akkor valóban nem kizárt, hogy bármelyik pillanatban befuthat a következő nagy, emberiségformáló találmány. A professzor szerint a következő nagy áttörés a fenntarthatóságban és a környezetbarát energiahordozók terén jöhet el, azonban arra figyelmeztet, hogy az itt elért eredmények nem fogják látványosan megváltoztatni az életünket egyik napról a másikra.

Forrás: Quillette